2024 március 28

Skócia lehet az új példa az EU-ban

A német szociáldemokrata politikus hangsúlyozta: a népszavazás mintaszerű demokratikus eljárás volt, az Európai Uniónak pedig nem feladata beleszólni tagállamai belső ügyeibe, így abba sem, hogy milyen helyzetben legyen Skócia Nagy-Britanniában.

Az EU-nak éppen elég gond a 28 tagország közösségének egyben tartása, és nem lehet elvárni, hogy még az autonómiatörekvések ügyét is Brüsszel, vagyis az uniós intézmények oldják meg.

Megoldást kell találni a helyzetre

Azt viszont végig kell gondolni, hogy milyen eljárásokat alkalmazhat az EU, ha területén létrejön egy új állam – mondta az EP elnöke.

Ez a mozgalom felforgathatja Európát

Trükkösebb és potenciális robbanásveszélyt jelent azonban a Spanyolországban kibontakozó katalán függetlenségi mozgalom is. Katalóniában a tervek szerint november 9-én szavaznak a függetlenségről.

A belépés és a kilépés folyamatának irányítására vannak szabályai a közösségnek, a következő időszakban pedig olyan eljárásokat kell kidolgozni, amelyek az autonómiatörekvéseknek is teret nyitnak. „Ezen még kell egy kicsit törni a fejünket” – mondta Martin Schulz.

Kiemelte: Katalónia, Flandria, vagy éppen Dél-Tirol számára iránymutató lehet, hogy milyen megoldást dolgoznak ki Skócia jogállására. Amennyiben Skócia az Egyesült Királyság keretén belül mindenki számára megfelelő önállóságot kap, akkor a skót megoldás „modell lehet (az EU-n belül) más régiókban felmerülő igények kielégítésére is” – mondta Martin Schulz.

Beszélnek még az egységről

Azzal kapcsolatban, hogy Nagy-Britanniában napirendre kerülhet a népszavazás az ország uniós tagságáról, az EP elnöke azt mondta, hogy amikor legközelebb találkozik majd David Cameron brit miniszterelnökkel, elmondja neki, hogy „az Egyesült Királyság az egyesült Európában jó dolog”.

A skóciai népszavazást a függetlenséget elvető tábor nyerte meg, miután a péntek reggelig ismertetett részeredmények szerint behozhatatlan előnyre tett szert. Alex Salmond skót miniszterelnök még a hivatalos végeredmény bejelentése előtt elismerte, hogy a függetlenségellenes oldal győzött a referendumon.