2024 március 28

Bicikli utakból érkezik az ingyen áram a háztartásokba

Hollandiában, miként arról több írásunkban is beszámoltunk, biztosan így van ez. Villamos meghajtású az járművek az áruszállításban, a tömegközlekedésben, autók, buszok a városi utakon, hajók a csatornákon, okos lámpák a közvilágításban… Mindezek alkalmazását ismerjük Hollandiából.

Nagy dobásra készülnek a tulipánok hazájában

Most azonban ismét nagy ,,dobásra” készülnek a tulipánok hazájában. Amszterdamtól északra egy Krommenie elnevezésű településen indult el egy hetven méter hosszú kerékpár út építése, amelyet szolár elemekkel burkolnak. Az út hosszúsága 2016-ra eléri majd a száz métert, ami az építők szerint legalább három háztartás villamos energia ellátására lesz elegendő.

A kivitelező a SolaRoad nevű konzorcium, aki a projekthez illően nem ,,kispályás” terveket dédelget. Szerintük a jövőben a hasonló módon kiépített  utak képesek lehetnek elegendő áramot termelni a rajtuk közlekedő villanyautók számára.

A vállalat 2009 óta dolgozott a terven szép titokban, s most látta elérkezettnek az időt, hogy kilépjen a nyilvánosság elé. Négyszögletes betonlapokat fejlesztettek, amelyek tetejére szilícium alapú napelemeket építettek be. Az szolár modulokat egy centiméter vastag erős üvegréteg fedi. Az elemek két és fél méter szélesek, három és fél méter hosszúak. A gyárakban előállított szolár útelemeket azután az építőmunkások építhetik be az energiatermelő utakba.

Hollandia támogatja a környezetet kímélő technológiákat

Hollandia, mint éppen a közelmúltban a Tőzsdefórum a villanyautózás kapcsán beszámolt arról, tudatosan támogatja a környezet megóvását szolgáló korszerű projekteket. Az energiatermelő utak létesítését a holland ipari kutatószervezet, a TNO mellett, az Észak-Hollandia-i Tartomány mellett az útépítő szakértő vállalat az Imtech is támogatja. A kutatások, kísérletek segítésére összesen hárommillió eurót bocsátottak rendelkezésre.

A valósághoz az is hozzátartozik, hogy a napelemes kerékpár-utak ötlete nem a hollandoktól származik. Erre a célra nem is olyan régen kétmillió dollárt gyűjtöttek össze a Crowfunding nevű projekt keretében, amely segítségével létre is jött a világ első napelemes bicikli útja. Az ötletgazdák azonban – úgy tűnik – immár keveslik az energiatermelő kerékpárutakban rejlő lehetőségeket. Szerintük, ha az ötletüket  például az autóutakra is kiterjeszthetnék, akkor azok valóságos villamos erőművekké válhatnának.

A háztetőkre szerelt napelemek nyilván nem láthatnak el egy olyan országot, mint Hollandia elegendő villamos energiával. Számítások szerint azonban, ha bevonnák az utakat is – az előbbiekben ismertetett módon – az energia termelésbe, akkor alőállíthatnák ily módon a szükséges villamos áram egynegyedét.

Rendelkezésre állnak, jelenleg kissé futurisztikusnak tűnő, számítások is az Amerikai Egyesült Államokból. Ezek szerint az USA útjain akár a villamos energia szükséglet háromszorosát is meg lehetne termelni.

Akadnak azonban egyelőre kérdőjelek is

Az egyik technikai dolog az, hogy a vízszintes utakon nem lehet a legmegfelelőbb pozíciót elérni a napelemek számára, ráadásul a por is csökkenti a teljesítményt. Ez annyit jelent, hogy az utakon harminc százalékkal kevesebb villamos energiát lehet termelni a tetőkön kialakított szolár berendezésekhez képest. Ezt viszont ellensúlyozza, hogy a napelemes modulok egyszerűbben és olcsóbban szerelhetők össze. Különösen amiatt, hogy a modulokat együtt építik az útberuházásokkal.

A most építésre kerülő napelemes utak költségei nagyjából húsz év alatt térülnek meg a számítások szerint. Ha általánossá válik a tömeggyártás ez az idő lerövidül tizenöt esztendőre.