Mobil, tévé, internet vitte a milliárdokat

| forrás:
TF-információ
| olvasási idő: kb. 4 perc

2017 második negyedévében a mobiltelefon-előfizetések száma megközelítette a 11,9 milliót, ezen belül a havidíjas előfizetések aránya tovább növekedett. A telefonbeszélgetésre fordított idő több mint négyötödét mobiltelefonról kezdeményezték. A mobilhálózat adatforgalma 69 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. 2017. második negyedév végére 9,1 millióra nőtt az internet-előfizetések száma, aminek 69 százaléka mobilinternet-előfizetés volt. A televíziószolgáltatás előfizetéseinek száma meghaladta a 3,8 milliót, ennek közel háromnegyede digitális előfizetői csomagokból tevődött össze - áll a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) összegzésében.

Jól keresnek az ágazatban

A vizsgált időszakban az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ágba 1 sorolt, legalább 5 főt foglalkoztató vállalkozások értékesítésből származó árbevétele 735 milliárd forint volt, ami 13 százalékkal több, mint 2016 azonos időszakában.

A nemzetgazdasági ágon belül 38 százalékos súlyt képviselő távközlési ágazat vállalkozásai az egy évvel korábbinál 9,1 százalékkal több, 283 milliárd forint bevételt értek el. Az információtechnológiai és információs szolgáltatás ágazatok vállalkozásainak együttes árbevétele (301 milliárd forint) 11, az értékesítés árbevételéből 8,7 százalékkal részesedő kiadói tevékenységé 23, a film-, videó-, televízióműsor-gyártás, hangfelvétel-kiadás és műsorösszeállítás, műsorszolgáltatás ágazatoké pedig 28 százalékkal növekedett.

2017. április–júniusban az információ, kommunikáció ágban, a legalább 5 főt foglalkoztató gazdasági szervezeteknél a teljes munkaidőben alkalmazásban állók létszáma 76 ezer fő volt, 2,4 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. Az információtechnológiai és az információs szolgáltatás tevékenység (49 ezer fő), valamint a távközlés ágazatokban (16 ezer fő) 3,0, illetve 1,8 százalékkal többen dolgoztak, mint egy évvel korábban.

Az információ, kommunikáció nemzetgazdasági ág teljes munkaidős alkalmazottainak egy főre jutó havi bruttó átlagkeresete (507 ezer forint) egy év alatt 7,0 százalékkal bővült, és 208 ezer forinttal meghaladta a nemzetgazdasági átlagot. Ezen belül – az árbevétel szempontjából a legnagyobb súlyú – távközlési ágazatban 518 ezer forint volt az átlagkereset, 6,9 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A havi bruttó átlagkereset a kiadói tevékenység ágazatban volt a legalacsonyabb (431 ezer forint), a nemzetgazdasági ág átlagának 85 százaléka.

Milliós mobiltábor

A mobiltelefon-előfizetések száma 11,9 millió volt, az állomány egy év alatt 128 ezerrel (1,1 százalékkal) emelkedett. A havidíjas előfizetések száma 415 ezerrel (6,0 százalékkal) nőtt, és meghaladta a 7 milliót.

A pre-paid előfizetések 2 száma 287 ezerrel, arányuk (38 százalék) pedig 2,9 százalékponttal mérséklődött az egy évvel korábbihoz képest.

A havidíjas előfizetések folyamatos növekedése főként annak tudható be, hogy az új ügyfelek mellett egy adott szolgáltatónál lévő, feltöltőkártyás előfizetéssel rendelkező ügyfelek egy része is átvált szerződéses csomagra. A post-paid 4 típusú szolgáltatások percdíjai sok esetben alacsonyabbak, és adatforgalmat is biztosítanak a felhasználók számára.

A kombinált szolgáltatáscsomagok és a havidíjas előfizetések elterjedésével a mobil-adatelőfizetések száma is folyamatosan emelkedik. 2017 második negyedévében az adatforgalom (30 ezer terabyte) 69 százalékkal nőtt a 2016. második negyedévihez viszonyítva.

A 4G-s technológia 5 használatának elterjedését jelzi, hogy az összes adatforgalom 78 százaléka már 4G/LTE-rendszeren keresztül zajlott.

Az SMS-ek száma 468 millióra, az MMS-eké 5,9 millióra nőtt, előbbi 5,8, utóbbi 16 százalékos növekedés - áll a KSH kiadványában.

Ennyit telefonálunk mobilról

A mobilhálózatból több mint 2 milliárd hívást kezdeményeztek, 0,6 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbihoz hasonlítva. A mobiltelefonálással töltött összes idő (5,7 milliárd perc) 3,9 százalékkal nőtt. Főként – részben a roamingdíjak csökkenésével összefüggésben – a legritkábban előforduló nemzetközi hívások ideje emelkedett, 19 százalékkal.

Az egy mobil-előfizetésre jutó beszélgetések száma (174 darab) hárommal csökkent a bázisidőszakhoz képest. Egy előfizetésre átlagosan 478 percnyi beszélgetés jutott, ez naponta átlagosan 5,3 perc telefonálásnak felelt meg.

Tartja magát a vezetékes

A vezetékes fővonalak 3,1 milliós száma 2017. második negyedév végén 0,3 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit. Az ISDN-vonalak száma (294 ezer darab) 4,4 százalékkal csökkent. A VoIP-hangcsatorna (kábeltelevíziós, illetve széles sávon megvalósuló, helyhez kötött telefonszolgáltatás) vezetékes vonalszámon belüli részaránya 65 százalék volt, 9,4 százalékponttal múlta felül az előző év azonos negyedév végit.

A száz lakosra jutó vezetékes fővonalak száma (32 darab) gyakorlatilag nem változott. A bekapcsolt vezetékes fővonalak közül 84 százaléka egyéni, 15 százaléka üzleti, 0,9 százaléka nyilvános és egyéb fővonal 8 volt.

A vezetékes hálózatból indított hívások száma 7,6 százalékkal kevesebb, időtarta ma pedig 3,9 százalékkal rövidebb volt. Az egy egyéni fővonalra jutó hívások száma (58 darab) átlagosan 9-cel csökkent, míg az egy üzleti vonalra jutó hívások száma (130 darab) 14-gyel nőtt a bázisidőszakhoz viszonyítva.

2017 második negyedévében a megfigyelt távközlési szolgáltatók (internet, kábeltelevízió, telefon) távközlési tevékenységéből származó nettó árbevétele (211 milliárd forint) 1,4 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához hasonlítva. A legnagyobb súlyt képviselő (53 százalék) mobiltávközlési szolgáltatás árbevétele 0,9 százalékkal emelkedett.

Internet előtt az ország

Az internetpiac dinamikus bővülése tovább folytatódott, az előfizetések száma túllépte a 9,1 milliót, és 8,0 százalékkal haladta meg az egy évvel azelőttit. A piac koncentráltsága magas: az előfizetések több mint 96 százalékát 10 szolgáltató biztosította.

Az internet-előfizetések 82 százalékát egyéni, 18 százalékát üzleti szerződések adták, az előbbiek részaránya 1 százalékponttal növekedett, az utóbbiaké ugyanilyen mértékben csökkent az előző év azonos időszakához képest.

A több éve tartó lendületes fejlődés mögött a szolgáltatók gyors alkalmazkodása a technológiai változásokhoz, az okostelefonok elterjedése és a folyamatos árverseny áll - írja a KSH.

A negyedév végéig a vezeték nélküli szegmens 9,9 százalékkal bővült, amit elsősorban az egyre inkább megfizethető mobilinternet-előfizetések 10 százalékos növekedése eredményezett. Az összes internet-előfizetés 69 százalékát a mobilinternet tette ki, részaránya egy év alatt 1,2 százalékponttal bővült.

Forrás: Flickr, frankieleon

A vezetékesinternet-előfizetések állománya (2,7 millió) 4,0 százalékkal haladta meg a bázisidőszakit. Ezen belül a legjelentősebb technológia az 51 százalékos részarányú kábelhálózatos előfizetések száma 4,3, az optikai hálózatosé 18 százalékkal nőtt, míg az xDSL-előfizetéseké 4,1 százalékkal csökkent.

Az előfizetők vezetékes interneten keresztüli letöltési (500 ezer terabyte) és feltöltési forgalma (195 ezer terabyte) 42 és 37 százalékkal, míg a mobilinterneten bonyolított 27 ezer terabyte adatforgalma egy év alatt 62 százalékkal növekedett.

A negyedév végén a vezetékes előfizetések 22 százaléka a 2 Mbit/s alatti, 31 százaléka pedig a 10 és 30 Mbit/s közötti garantált sávszélességi tartományba 11 tartozott. A kiemelkedően gyors sebességet biztosító tartományok (legalább 30 Mbit/s) az előfizetések 24 százalékát foglalták magukba.

A vezetékes internet terén minőségi fejlődés is történt: 4,9 százalékponttal eltolódtak az előfizetések a kiemelkedően gyors sebességet biztosító tartományok irányába.

Az internetszolgáltatások nettó árbevétele 55 milliárd forint volt, folyó áron 13 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az akciók és a díjak mérséklődése ellenére az árbevétel változása követte az előfizetésszám dinamikus bővülését.

Így tévézett az ország

A televíziószolgáltatás 12 előfizetéseinek száma 2017. második negyedév végén meghaladta a 3,8 milliót, melynek 75 százalékát a digitális csomagok tették ki.

2017. június végén a televíziószolgáltatás előfizetéseinek 53 százalékát (2,0 millió) a triple-play – azaz a tévé-, a vezetékeshang- és az internetszolgáltatást egyaránt tartalmazó – előfizetések adták, számuk 3,9 százalékkal emelkedett. Az előfizetői csomagok között a jelentős, 31 százalékos részarányú single-play – csak tévészolgáltatásra történő – előfizetések száma megközelítette az 1,2 milliót. Az összes előfizetés 16 százalékát képviselő dual-play előfizetések (tévé- és vezetékeshang-szolgáltatás, valamint tévé- és internetszolgáltatás együtt) száma egy év alatt 7,6 százalékkal csökkent.

2017. április–júniusban a távközlési ágazatban működő és meghatározó 10 legnagyobb szolgáltató távközlési tevékenységből származó összes nettó árbevétel kismértékben, 1,8 százalékkal emelkedett. Ennek 60 százaléka a vezeték nélküli (mobiltelefon és internet), további 24 százaléka a vezetékes távközlési (helyhez kötött telefon és internet), 15 százaléka a műsorelosztási (televízió) szolgáltatások nyújtásából tevődött össze.

Hirdetés
Brexit

Nagy Britannia nyitott marad, de maga fogja ellenőrizni a bevándorlást.

Csak a főbb kérdések rendezése után lehet tárgyalni egy átmeneti időszakról.

Forex mazsoláknak

Bemutatunk egy NFP kereskedési stratégiát is, ami kezdőként, demó...

http://www.AutoAlkatreszONLINE24.hu
Hirdetés
Szavazz!

Véget vetnek az európai kiküldetéseknek?

Az október 20-i uniós csúcson kerülhet terítékre a munkaerő-piaci...

Tarolják a piacot az elektromos autók?

A nagy autógyárak szerint az utolsó lökést a dízelbotrány adta, hiszen a...

Jár a jegybankároknak az ingyen hitel?

Csak közérdekű adatigénylés nyomán derült ki, hogy több száz jegybanki...

Vagyon

A Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége tagjai...

Csányi Sándor és agrárbirodalma a csúcsra ért.

Hirdetés
Találtuk

Nem csak puszításával írt történelmet Irma

Ősi, fatörzsből vájt kenu maradványait hozta felszínre az Irma hurrikán a...

Nagyszabású hadgyakorlatot kezdett Oroszország

Megkezdődött az orosz-fehérorosz Zapad-2017 elnevezésű hadászati hadgyakorlat...

Hirdetés
Ezt olvasta már?

Nem félünk használni a mobilunkat külföldön »

ALTERA 1549 (5,09 ) ANY 1346 (-0,15 ) APPENINN 411 (-3,29 ) BIF 1070 (-0,37 ) CIGPANNONIA 267 (-3,61 ) CSEPEL 1039 (-1,89 ) Duna House A 3750 (-1,70 ) ELMU 24100 (-0,31 ) EMASZ 21500 (-0,14 ) ENEFI 255 (0,39 ) ESTMEDIA 22 (-12,00 ) FHB 518 (-0,96 ) FUTURAQUA 38 (-2,56 ) GSPARK 3885 (0,65 ) KONZUM 2252 (-2,55 ) KPACK 9999 (-0,01 ) KULCSSOFT 875 (-0,34 ) MASTERPLAST 545 (-0,91 ) MOL 3043 (-0,46 ) MTELEKOM 474 (-0,84 ) NUTEX 84 (-1,18 ) OPUS 210 (0,48 ) OTP 9640 (-5,26 ) OTT1 46 (2,22 ) PANNERGY 475 (-1,86 ) RABA 1260 (-0,94 ) RICHTER 6674 (-1,13 ) TRINV 30 (-9,09 ) WABERERS 4950 (-0,02 ) ZWACK 16710 (-0,54 )