2024 március 29

Ötvenmilliárd berendezés G5 mobilkommunikációs hálózatban

Jóllehet a szakmabeliek e szabványt a jövő újabb aranykorszakának tekintik, mégis olyan dologra kell gondolnunk nekünk, e rendszerek használóinak, hogy egyáltalán nem a távoli idők dolgairól van szó. A szupergyorsan adatokat kommunikálni képes 5G-s hálózatok ugyanis akár öt esztendőn belül már valósággá válhatnak. Ezt hangsúlyozták a szakemberek a többi között a Barcelonában megrendezett szakmai találkozón és vásáron, a Mobil World Congress-en.

Ötödik generáció a mobilkommunikációban

A mobilkommunikációs ipar nagy erővel dolgozik a szabvány megvalósításán. A fejlesztőket az a felismerés vezérli, hogy egyre több ember használja az internetet ,,út közben”. A modern hálózatok fejlesztése együtt jár a tárgyak fejlesztésével. Ha az okos hálózatokba be akarjuk kapcsolni a tárgyainkat is, akkor azoknak olyanoknak kell lenniük, hogy képesek legyenek kommunikálni, mondjuk, az okos telefonunkkal.

A mobilkommunikációs rendszerek meglehetősen nagy utat tettek meg az utóbbi évtizedekben. Még emlékszünk, az első generáció hálózatai csak a hang, a beszéd átvitelére voltak képesek. A másodikban megjelent a szöveg, például az üzenet, SMS formájában. A kilencvenes évek közepén megjelent a harmadik generáció, amely hozta a mobil internet lehetőségét. A negyedik kiegészítette ezt a bővítéssel, a gyorsulással, jött a ,,Long Time Evolution”.

Ez utóbbi azonban immár kevésnek bizonyul egy olyan újabb érában, amelyben az ipar és a háztartások egyre több berendezését szerelnek fel olyan szenzorokkal, amelyek adatok fogadására és felhasználásra képesek. Ehhez az új világhoz már kevés a 4g-s rendszerek kapacitása. Ha már nem csak emberek közötti, hanem emberek és készülékek, berendezések közötti kommunikációról, a adatforgalomról van szó, akkor a mai hálózatok teljesítménye kevésnek bizonyul.

Vállalatok sora dolgozik a megvalósításon

A mobilkommunikációs rendszerek átlagfogyasztóinak talán futurisztikusan hangzik a világ legnagyobb hálózatfejlesztői között számon tartott Ericsson fejlesztőinek szakembereinek a figyelmeztetése, prognózisuk szerint 2020-ban a világon legalább ötvenmilliárd készüléknek kellene bekapcsolódniuk a mobilkommunikációs hálózatokba. Léteznek azonban olyan előrejelzések is, amelyek ezt a számot még többre teszik.

Ezeknek a hálózatoknak és rendszereknek a kidolgozásán, létrehozásán világszerte sok vállalat dolgozik. Annál is inkább, mivel egyre égetőbbé válik a problematika megoldása. Gondoljunk csak bele! A vezető nélküli Google autó komputer sofőrjének, mennyi adatra van szüksége a jármű vezetéséhez. Arról nem is beszélve, milyen gyorsan kell megszerezni mindazokat az adatokat, amelyek mondjuk a biztonságos, a baleset mentes közlekedéshez szükségesek. Az új információknak a másodperc töredéke alatt kell megérkezniük az autó irányítási rendszeréhez.

Eurómilliárdok a fejlesztési célokra

Jóllehet az 5G mobilkommunikációs rendszer igazán még nincsen a piacon, mégis sok történik azért, hogy megvalósuljon. Az előbbiekben említett Ericsson például júliusra jelezte, hogy megkezdi a következő mobilkommunikációs rendszer tesztjét.

Az Ericsson az 5G-s rendszer részleteinek fejlesztésére – információk szerint – már legalább ötmilliárd eurót használt fel. Tény azonban, hogy  már régóta nem az egyetlen cég, amely ilyen fejlesztéssel foglalkozik. A kínai konkurencia, a Huawei szintén dolgozik az új szabványon. A konszern 2018-ig több, mint ötszázmillió eurót kíván elkölteni erre a célra.