Nem hosszabbítaná meg a szaktárca az év végén megszűnő offshore-adóamnesztiát, így ősszel rohamra indulhatnak a külföldi vagyonukat hazahozni akaró, és a mentességért akár adófizetésre hajlandó üzletemberek; a lehetőség eddig 35 milliárd forintot csábított haza.
A NAV két kisfilmmel kíván segíteni a bevallások elkészítésében.
A személyi jövedelemadó bevallására egy hetük, a társasági adóval és számos más közteherrel történő elszámolásra pedig két és fél hetük maradt azoknak az adózóknak, akik még nem tettek eleget ebbéli kötelezettségeiknek.
átalakítja a hazai nem életbiztosítási palettát az új biztosítási adó, és kevés a remény arra, hogy a jövőben új szereplők megjelenése erősítse a versenyt. Az ügyfelek számára komoly alternatívákat kínáló, kgfb-re (és cascóra) alapozó kis biztosítók megroppannak az új adóteher alatt.
A távközlési adó 700 és 2.500 forintos maximuma felett további távközlési adófizetési kötelezettség nem terheli a szolgáltatókat. Emlékeztetnek: a kormány által a távközlési szolgáltatók által fizetendő adó alapjára vonatkozóan hívószámonként havi 10 perc adómentességet biztosítana.
Adóhalmozásban progresszív a kormány. 2010-ben még az egyszerűsítés volt a cél, de rá egy évre hat, idén pedig 17 újabb adóval terhelik a lakosságot.
A tranzakciós illeték Széll Kálmán Terv 2.0-ban szereplő korlátjának eltörlése ellenére sem változtat a tervezett költségvetési bevételek mértékén a nemzetgazdasági tárca. A pénzügyi tranzakciós illetékből tervezett költségvetési bevétel továbbra is 130 milliárd forint.
A kormány pénteken késő délután benyújtotta a távközlési adóról szóló törvényjavaslatot. A parlament honlapján olvasható dokumentumban az áll: a 2012 július 1-jétől hatályos törvény szerint az indított hívások havonta 10 perc adómentességet élveznek.
Nem lesz felső korlátja a tranzakciós illetéknek - válaszolta az MTI kérdésére a Nemzetgazdasági Minisztérium pénteken.
Ne halasszuk a személyi jövedelemadó-bevallás beadását az utolsó napokra.
Két nagy távközlési szolgáltató és a bankszövetség is kifogásolta a kormány szerdán bejelentett adóelképzeléseit, az adószakértő pedig az új közterheknek a növekedésre gyakorolt negatív hatását emelte ki.
Rogán Antal, (Fidesz) az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának elnöke szerint Magyarország elkötelezett abban a tekintetben, hogy olyan adórendszert akar kialakítani 2013. január elsejére, amelynek elemeivel tartósan számolni lehet. Elmondta: kötelezettségszegési eljárások folynak Magyarország ellen, de mint utalt rá, lényegesen több eljárás zajlik más uniós államok ellen.
Az EKB nem nyújtana újabb hiteleket a görög bankoknak; tegnap este tették közzé a FED legutóbbi kamatdöntésének jegyzőkönyvét.
Görögország esetleges kilépése az eurózónából, könnyedén felülírhatja. A tegnapi forgalomemelkedést.
Gyorsjelentések, aukciók, Philadelphia Fed Index délután!
A negatív piaci tendenciák megfordulni látszanak, mivel a befektetők már előzőleg beárazták a görög válság lehetséges rövid távú következményeit, így a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a pozitív nemzetközi hangulat hatása lesz érezhető. A szakértők enyhén erősödő nyitást várnak csütörtökön.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX, 56 pontos emelkedéssel, 16.594 ponton nyitott csütörtökön.
Csütörtök reggelre kissé erősödött a forint árfolyama.A jegyzést továbbra is a sikertelen görög kormányalakítási kísérletek után nyugtalanabb euróövezeti hangulat alakítja.
Enyhe csökkenéssel zártak tegnap a vezető amerikai részvényindexek. A DJIA 33, a Nasdaq Composite 19, míg az S&P 5 ponttal maradt el az előző napi záróárától. Ma reggel mindhárom részvényindex határidős mutatója emelkedik.
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön emelkedett, kétnapi esés után.
Az olasz külügyminisztérium azonnali hatállyal hazarendelte Mario Vattani oszakai konzult, akire fegyelmi vizsgálat vár szélsőjobboldali nézetei miatt. Ő maga a sajtónak nyilatkozva azt állította, hogy üldözik.
A társadalmi felelősségvállalás és fenntartható fejlődés fesztiváljára látogat a BASF ismeretterjesztő programja a Kids’ Lab. A kölyöklabor Székesfehérvár belvárosában, a „JÖVŐ+ Fesztivál” rendezvényén 2012. május 18 és 20-a között fogadja a kísérletezni vágyó kisiskolásokat.
Lemondott a plágiummal gyanúsított Ioan Mang román oktatási miniszter.
A francia szocialisták nemzetgyűlési frakciójának vezetőjét, Jean-Marc Ayrault-t, Nantes polgármesterét nevezte ki az új francia államfő, Francois Hollande miniszterelnöknek - jelentette be kedden Pierre-René Lemas, az elnöki hivatal új vezetője.
A jövő hét elején folytatódnak Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tárgyalásai Bécsben.
Befejeződött a Velencei-tó vízpótlása, az április eleje óta tartó vízeresztés következtében 11 centiméterrel emelkedett a vízszint - tájékoztatta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér megyei szakaszmérnökségének vezetője.
Demonstrációt tart pedagógusnapon, június 3-án öt szakszervezet a fővárosban, az Emberi Erőforrások Minisztériuma előtt - jelentették be az érintett szervezetek képviselői kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
) BUMIX 1098.89 (-0.54%
) APPENINN 425 (0.00%
) DANUBIUS 2725 (-2.68%
) EGIS 14400 (-0.69%
) E-STAR 0 (0.00%
) ESTMEDIA 52 (0.00%
) FHB 0 (0.00%
) FOTEX 241 (+4.33%
) GSPARK 0 (0.00%
) MOL 15900 (0.00%
) MTELEKOM 439 (+0.69%
) ORC 990 (0.00%
) OTP 3438 (+0.38%
) PANNERGY 599 (-0.83%
) RABA 0 (0.00%
) RICHTER 35885 (+0.22%
) SYNERGON 0 (0.00%
) TVK 0 (0.00%
) ZWACK 0 (0.00%
)