Küszöbön áll a dohánybéke, még ezen a héten aláírhatják a főbb állami és piaci szereplők a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. által előkészített szándéknyilatkozatot - írja a Világgazdaság keddi számában.
Az adóhatóság revizorai júliustól gyakorlatilag azonnal megkapják a vizsgált személy banki adatait, ami nagyban gyorsítja a vagyonosodási vizsgálatokat, pedig a NAV eddig sem tétlenkedett, tavaly kétszer annyi vizsgálatot vitt végig, mint egy évvel korábban - írja az ado.hu.
Több tízezer, egyes becslések szerint akár 80-120 ezer vállalkozást is érinthet az az idén januártól életbe lépett szabály, amely a belföldi ügyletekről ír elő adatszolgáltatást, a kétmillió forint áfatartalom feletti kibocsátott számlákról minden cégnek jelentést kell készítenie.
A tehetősebb családoknak járó adókedvezmények megkurtításával járó megtakarítási intézkedést jelentett be hétfőn a francia kormány.
Minden negyedik esetben találtak szabálytalanságot az adóellenőrök és a pénzügyőrök tavaszi akciójuk során. A várható bírság összege meghaladja a 320 millió forintot, 53 üzlet működését 12 napra felfüggesztették - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) hétfőn az MTI-vel.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) 95 194 nem működő (felszámolás, végelszámolás, megszűnés alatti, valamint törölt adószámú) céggel szemben összesen 1443,8 milliárd forint követelése állt fenn március végén - olvasható a Napi Gazdaság csütörtöki számában.
Május 31-ig több mint 24 ezer civil szervezetnek kell elszámolnia a kiutalt 1 százalékos összegek felhasználásáról. Amely társaság elmulasztja a határidőt, az a következő évi 1 százalékos felajánlásokból történő kizárást kockáztatja - figyelmeztet az adóhatóság.
Keddig 671 dohánytermék-kiskereskedelmi engedély iránti kérelem érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) illetékes megyei vám- és pénzügyőri igazgatóságaihoz, ami a várható kérelmek számára tekintettel alacsonynak mondható - tudta meg a Világgazdaság az adóhatóságtól.
A német vállalatok nagyobb jövedelemmel járulnak hozzá a bruttó hazai termékhez (GDP), mint amennyi után adóznak - írja a berlini DIW (Deutsche Institut für Wirtschaftsforschung) gazdaságkutató intézet elemzése.
Két papírjának a hozama is emelkedett.
Franciaország mellett Magyarországon ítélik meg a legpesszimistábban a nyugdíjasok, vagy nyugdíj előtt állók kilátásaikat.
Működőképes és fenntartható egészségügyi rendszereket ott lehet kialakítani.
Tőzsdén értékesítik a román Nuclearelectrica részvényeinek 10 százalékát.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX, 163 pontos csökkenéssel, 19.026 ponton zárt szerdán.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 54,68 pontos nyitás után kissé csökkent szerdán délelőtt.
Kilenc hónapos csúcson az olaj ára. A középpontban a Fed, tovább esik az arany.
Szokatlan hőség tombol Alaszkában is.
Rui Tavares portugál zöldpárti EP-képviselő jelentéséről, illetve az ahhoz benyújtott módosító javaslatokról döntenek.
) BUX
19026.68
(-0.85%
) ANY
477
(-1.65%
) APPENINN
243
(-0.82%
) BIF
399
(+45.09%
) BIOMEDICAL
46
(-8.00%
) E-STAR
122
(-0.81%
) EGIS
21050
(-1.64%
) ELMU
11420
(-0.26%
) ESTMEDIA
15
(-6.25%
) FHB
368
(-1.08%
) FORRAS/T
432
(+11.34%
) FUSO
25
(-3.85%
) FUTURAQUA
28
(+7.69%
) GRENERGIE
33
(-10.81%
) GSPARK
935
(+0.43%
) HUNMINING
29
(-3.33%
) KONZUM
32
(+10.34%
) KULCSSOFT
449
(+4.66%
) MOL
16875
(-0.79%
) MTELEKOM
339
(+0.59%
) NORDTELEKOM
20
(-4.76%
) NUTEX
86
(+3.61%
) OTP
4738
(-1.29%
) PANNERGY
305
(-1.61%
) RABA
893
(+0.79%
) RICHTER
34710
(-0.83%
) SHOP
637
(+4.43%
) SYNERGON
380
(+0.26%
) ZWACK
13155
(-0.94%
)