Napokon belül befejeződhet a tavaszi növények vetése Zala megyében, a kukorica 90 százaléka is földbe került már - mondta Fentős János, a Zala Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának osztályvezetője kedden az MTI-nek.
Megkezdte az erdőfelújítási, valamint az erdőtelepítési támogatások átutalását a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH).
Egyszerűsítené az állategészségügyre és növényvédelemre vonatkozó szabályokat, valamint hatékonyabbá tenné az agrártermékek ellenőrzését az Európai Bizottság - jelentette be hétfőn a testület fogyasztóvédelmi és egészségügyi kérdésekért felelős tagja, a máltai Tonio Borg.
Nagy a felelősség az agráriumon, hiszen amikor jól teljesít, akkor az ország GDP-je is nő - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium agrárgazdaságért felelős államtitkára pénteken Kiskunhalason az MTI-nek.
A ragadozóhalak állományának gyarapítása érdekében 4 ezer csukát telepítettek a napokban a Zala megyei kistolmácsi víztározóba, ahol májusban és júniusban feloldották a pontyfogási tilalmat is - tájékoztatta a tó tulajdonosa, a Zalaerdő Zrt. csütörtökön az MTI-t.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei 17,2 tonna zöldséget foglaltak le egy éjszakai razzián a miskolci nagybani zöldségpiacon - közölte a hivatal kedden.
Közepes, vagy annál jobb termést ígér nyárra a búza a jelenlegi fejlettségi állapota alapján – mondta a vidékfejlesztési miniszter vasárnap az országos búzaszentelési ünnepen, Tiszafüreden.
A kormány, az Országgyűlés és a Vidékfejlesztési Minisztérium is azért dolgozik, hogy a mezőgazdaságban a haszon minél nagyobb arányban azoknál maradhasson, akiket az valóban megillet, vagyis a haszon maradjon termelőknél - hangoztatta V. Németh Zsolt vidékfejlesztési államtitkár a jáki gazdanapon vasárnap.
Már pályázható az ország egész területén a "Piacorientált kutatás-fejlesztési tevékenység támogatása az agrár-, élelmiszeriparban" konstrukció az Új Széchenyi Terv keretében - hívja fel a figyelmet a PwC.
Magyarország méhészeti nagyhatalom, ám az ágazat stabilitását csak sok munkával és a konkurenseknél tapasztalható összefogással lehet fenntartani - jelentette ki a vidékfejlesztési miniszter szombaton Jászapátin.
A kormány önköltség alapúvá teszi az öntözővíz-szolgáltatás árát - az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Teljesült a tavalyi kifizetési terv, összesen 650 milliárd forint agrár- és vidékfejlesztési támogatás jutott el a gazdálkodókhoz 2012-ben - írja a Magyar Nemzet szerdai számában az Agrárgazdasági Kutatóintézet legfrissebb pénzügyi kimutatása alapján.
) BUX
19183.32
(+1.03%
) ALTEO
2300
(+1.10%
) ANY
470
(+1.08%
) APPENINN
229
(-1.29%
) BIOMEDICAL
57
(+18.75%
) BTEL
1219
(+4.19%
) E-STAR
162
(+3.18%
) EGIS
20040
(+0.35%
) ELMU
10900
(+0.09%
) EMASZ
9500
(+5.50%
) ESTMEDIA
14
(+7.69%
) ETFBUXOTP
793
(+0.51%
) FHB
387
(-0.26%
) FORRAS/OE
628
(+4.67%
) FORRAS/T
477
(+6.00%
) FUSO
26
(+4.00%
) FUTURAQUA
26
(-13.33%
) GSPARK
907
(-1.31%
) HUNMINING
18
(-10.00%
) KEG
31
(+3.33%
) KONZUM
26
(+4.00%
) KREDITJOG
38
(-2.56%
) KULCSSOFT
394
(+17.61%
) MOL
16480
(-0.54%
) MTELEKOM
362
(+1.97%
) NORDTELEKOM
30
(+20.00%
) NUTEX
83
(-7.78%
) OTP
5125
(+1.32%
) PANNERGY
327
(-2.39%
) PFLAX
175
(-7.41%
) PHYLAXIA
35
(+2.94%
) RABA
876
(-2.01%
) RICHTER
35900
(+2.87%
) SHOP
656
(-1.35%
) SYNERGON
380
(+0.53%
) TVK
1950
(+1.56%
) VISONKA
400
(-7.62%
) ZWACK
13100
(+1.79%
)