Várhatóan két hétre leáll szerdától a busahalászat a Balatonon, mert az erős felmelegedés hatására megindult a süllő ívása - közölte Füstös Gábor, a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.
A szőlőültetvények szerkezetátalakításához és -átállításához április elejétől július 16-ig nyújthatók be a támogatási kérelmek - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara.
Teljes kapacitással folynak a mezőgazdasági munkák Vas megyében, az árpa és a napraforgó vetése is megkezdődött - nyilatkozta Lukács Zoltán, a Vas Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatóságának mezőgazdasági főfelügyelője.
A Greenpeace szerint Magyarország számára is fontos az európai uniós halászati politika reformja, mert ennek keretében több forrás juthat a fenntartható édesvízi haltenyésztés támogatására.
Nyílt levélben fordult a vidékfejlesztési miniszterhez a Mezőgazdasági, Erdészeti, Élelmiszeripari és Vízügyi Dolgozók Szakszervezete (MÉDOSZ), tiltakozva amiatt, hogy a kormány még ebben az évben meghirdeti azokat a földterületeket, amelyeknek 2017-ben lejár a haszonbérleti szerződése.
Kibővíti a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) az Európai Unió támogatásával szeptemberben elindított méhegészségügyi vizsgálatot - közölte a VM.
A hungarikumok a nemzeti egység megjelenítői, és fontos, hogy átérezzük értékeink jelentőségét - hangoztatta Fazekas Sándor (Fidesz) vidékfejlesztési miniszter, a Hungarikum Bizottság elnöke szombaton az Országházban tartott hungarikumnapon.
Az új mezőgazdasági gépek vásárlására fordított összeg húsz százalékkal nőtt 2012-ben, az alkatrészek értékesítése pedig nyolc százalékkal emelkedett - írja a Magyar Nemzet az Agrárgazdasági Kutatóintézet legfrissebb felmérésére hivatkozva.
Minden segítséget megígért a kormány részéről Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár ahhoz, hogy a magyar borok világhírűvé válhassanak.
Februárban a mezőgazdasági termelői árak 17,0%-kal emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.
A Nemzeti Bormarketing Program keretében elkészült a magyar borok egységes megjelenésének keretet biztosító új arculat, amelynek használatát a Magyar Turizmus (MT) Zrt. ingyenesen biztosítja a magyar borok népszerűsítésére - írja online hírlevelében az MT Zrt.
A zöldség-gyümölcs ágazat összességében mintegy egymillió tonnával kívánja növelni termelését 2014-2020 között a jelenlegi évi 2,5 millió tonnáról, és így mintegy 100 ezer új vidéki munkahelyet is létre kíván hozni - mondta Mártonffy Béla, a FruitVeB elnöke.
) BUX
19076.40
(+1.71%
) ALTEO
2275
(+3.41%
) ANY
470
(+1.51%
) APPENINN
236
(+2.61%
) BTEL
1145
(-1.97%
) CIGPANNONIA
225
(-0.44%
) DANUBIUS
3450
(-1.43%
) E-STAR
169
(+4.32%
) EGIS
19790
(+3.13%
) ELMU
12545
(+4.54%
) EMASZ
10050
(-0.50%
) ESTMEDIA
13
(-7.14%
) ETFBUXOTP
790
(+0.77%
) FHB
396
(+0.51%
) GSPARK
918
(+1.77%
) KONZUM
25
(+4.17%
) KREDITJOG
38
(-2.56%
) MASTERPLAST
500
(+4.38%
) MOL
16550
(+0.33%
) MTELEKOM
362
(-0.55%
) NORDTELEKOM
21
(-98.83%
) NUTEX
84
(-5.62%
) OTP
5075
(+3.17%
) PFLAX
181
(-9.50%
) PHYLAXIA
34
(+3.03%
) PLOTINUS
2480
(+3.08%
) RABA
897
(+3.10%
) RICHTER
35300
(+2.62%
) SHOP
665
(-0.75%
) SYNERGON
372
(-2.11%
) TVK
1965
(+0.26%
) ZWACK
12930
(+0.70%
)