Sötét mód ikon
2026 június 09
Agrya – Idén is kertészkedhetnek csemetéink

Agrya – Idén is kertészkedhetnek csemetéink

A Vesd bele magad programot az Agrya a múlt évben már második alkalommal hirdette meg, az akcióhoz több mint 21 ezer alsó tagozatos kisdiák csatlakozott. A program keretében 339 iskola diákjai jutottak vetőmagcsomaghoz, ismerkedhettek meg a földműveléssel, a növények gondozásával, a kertészkedéssel, a vegyszermentes gazdálkodás alapjaival. A program a természet, a biológia és a környezetismeret tantárgyak gyakorlati oktatásához is hozzájárul.

A Vidék Kaland program keretében a 35 év alatti városi fiatalok kapcsolódhatnak be egy-egy fiatal gazda által vezetett gazdaság munkájába. E program megnyerte az Európai Bizottság Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Főigazgatósága (DG AGRI) azon versenyét, amelyet a közös agrárpolitika (KAP) fennállásának fél évszázados évfordulójára a KAP-hoz kapcsolódó uniós társfinanszírozású kommunikációs programoknak hirdettek meg.

A Vidék Kaland program – a Vidékfejlesztési Minisztérium támogatásának köszönhetően – 2013-tól már nemcsak Magyarországon, de Szlovákiában és Romániában is segíti a helyi városi fiatalokat az agráriummal való ismerkedésben.

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Kapd meg a legújabb tőzsdei híreket, egyenesen az e-mail fiókodba.