2024 április 19

Aláírt a kormány Bridgestone-nal

Karato Kenji, a Bridgestone Tatabánya Termelő Kft. ügyvezető igazgatója az aláírás előtt a megállapodás fontosságát hangsúlyozva úgy fogalmazott: a politika és az üzlet olyan, mint az autó két kereke, ha nem egy irányba forognak, akkor egyik sem halad előre, vagyis „céljainkat is csak egymást támogatva tudjuk elérni”. Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára elmondta: a Bridgestone-nal kötött stratégiai megállapodásnak a Japánnal való gazdasági kapcsolatok szorosabbra fűzésében is kiemelt szerepe van. Hozzátette, hogy ez a 24. stratégiai együttműködési megállapodás, amelyet a kormány köt, s a második, amelyet japán céggel ír alá.

Karato Kenji a Bridgestone történetének mérföldköveit felidézve kiemelte: a Bridgestone-t 1931-ben alapították, eredetileg cipőgyártó cégként, de a motorizáció hajnalán gumigyártóvá alakult át. 1988-ban a Firestone megvásárlásával lépett ki a globális piacra, mára pedig a világ elsőszámú gumigyártója lett. A cégcsoportnak 95 gyáregysége van világszerte, az alkalmazottak száma pedig tavaly elérte a 143 ezret. A Bridgestone Európában 6 országban 12 gyáregységgel van jelen; technikai központjuk Olaszországban van. A tatabányai ipari parkban lévő magyarországi gyárukban – amely a legmodernebb technológiát képviseli – naponta 6500 prémium minőségű gumiabroncsot gyártanak – mondta Karati Kenji. Emlékeztetett arra, hogy tavaly döntöttek a magyar gyár kibővítéséről. Az új gyártócsarnok alapkőletétele június 7-én lesz, a kivitelezési munkálatok pedig augusztusban indulnak – ismertette.

Karato Kenji kifejtette: nehéz megjósolni az Európai gazdaság növekedési irányát, de álláspontjuk szerint szükség lesz a magas minőségű prémium gumiabroncsokra a jövőben is. Az ügyvezető igazgató megköszönte a tatabányai gyárbővítéshez adott állami támogatást, a gazdasági környezetet, a magyar tudást. „Ezeket mind nagyon jónak találtuk” – mondta.

Szijjártó Péter szerint a stratégiai megállapodás azt bizonyítja, hogy a kormány jó döntést hozott akkor, amikor 2010-ben azt tűzte ki célul, hogy Magyarország Európa termelési központjává váljon. Kiemelte: az ország jelenleg az európai járműgyártás egyik „fellegvára”, hiszen a magyar exportteljesítmény több mint ötödét teszi ki az autóipari export, és a beszállítókkal együtt 600 cég működik ezen a területen, több mint 100 000 embernek munkát adva. Az eddig aláírt 24. stratégiai együttműködési megállapodás közül ez a 8., amelyet vagy autógyártóval vagy autóiparhoz közvetlenül köthető vállalattal ír alá a kormány – fűzte hozzá az államtitkár.

A Bridgestone tatabányai bővítéséről szólva jelezte: az új gyártócsarnokot több mint 70 milliárdos beruházással építik fel, 505 új munkahelyet teremtve. Ebből 63 állást felsőfokú végzettségűek töltenek majd be, a többiek betanított, illetve szakmunkások lesznek. Szijjártó Péter elmondta, hogy a kormány kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította a Bridgestone fejlesztését és a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA) javasolta a kormánynak, hogy egyedi kormánydöntésen alapuló pénzügyi támogatásban részesítse a beruházást. A Bridgestone ennek nyomán jogosult lesz fejlesztési adókedvezmény és képzési támogatás igénybe vételére is – mondta a külügyi és külgazdasági államtitkár. Hozzátette: a beruházással a naponta gyártott gumiabroncsok száma eléri majd a 18 ezret.

Az államtitkár szerint ez a beruházás is mutatja, a kormány helyesen döntött, amikor az adórendszer átalakításáról, az oktatási és felsőoktatási rendszer átszervezéséről, valamint a szakképzési rendszer megerősítéséről határozott. A kutatás-fejlesztés, és az innováció lehet a leghatékonyabb eszköz ahhoz, hogy a válság után minél erősebb legyen Magyarország – mondta Szijjártó Péter. Szólt arról is, hogy a megállapodás a kis- és közepes vállalakozásokról (kkv-k) is szól: akkor lehet sikeres a magyar nemzetgazdaság, ha a kkv-k is rá tudnak csatlakozni egy-egy nagyvállalat beszállítói hálózatára; ennek elősegítését a pénteken aláírt megállapodás is tartalmazza. A Brigestone Tatabánya Termelő Kft. 2008 óta működik, jelenleg 660 ezer négyzetméteres területen, mintegy 350 munkavállalót alkalmaz.