2011. november 19. 20:50

Átcsoportosít a kormány - 2,5 milliárd forint



A kormány hét tételben összesen több mint 2,5 milliárd forintot csoportosított át a rendkívüli kormányzati intézkedések előirányzatából. A Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározatok szerint pluszforráshoz jut egyebek mellett a MÁV a dolgozói ösztönzésére, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) az egyetemek, főiskolák, illetve a budapesti Erkel Színház támogatása érdekében.

A kormány döntése értelmében a Miniszterelnökség fejezetén belüli rendkívüli kormányzati intézkedésekre elkülönített forrásból - a vagyonkezelőn keresztül - járulékaival, közterheivel együtt számítva egymilliárd forintot csoportosítottak át a MÁV Zrt., a MÁV-START Zrt., a MÁV-ÉPÉSZET Zrt., valamint a MÁV-TRAKCIO Zrt. minden jelenlegi vasúti dolgozójának pénzügyi ösztönzésére.

E rendeletből kiderül az is, hogy a nemzeti fejlesztési miniszternek jövő február végéig javaslatot kell készítenie az érintett dolgozók 2012-2013. évi ösztönzésére is - járulékaival, közterheivel együtt számítva - összesen 4 milliárd forint összeghatárig a forrás megjelölésével együtt.

Egy másik határozat szerint 30 millió forintot csoportosítottak át az egyes kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos feladatainak ellátására. A rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére kap 364 millió forintot a Nefmi az egyetemek, főiskolák javára. Ugyanebből a forrásból az Erkel Ferenc Színház rekonstrukciójára a Nefmi 100 millió forintot kap. A kabinet elrendelte azt is, hogy meg kell kezdeni a színház "előadás tartására alkalmas állapotra történő" felújítását, az ehhez szükséges 1,7 milliárd forintos forrást a 2012. évi költségvetési törvényjavaslatban kell biztosítani.

A dabasi Táncsics Mihály Gimnázium a rendkívüli kormányzati intézkedések cím terhére 150 millió forinthoz jut fenntartóján, a Pest Megyei Önkormányzaton keresztül. A kormány arról is döntött egy másik határozatban, hogy 500 millió forintot csoportosít át a Nefmi-hez a szociális szolgáltatások és egyéb szociális feladatok támogatására. A kabinet döntése értelmében 400 millió forintot a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium Vagyonkezelő Központ kap a források átcsoportosításával.

A pénteki Magyar Közlönyben jelent meg az a határozat is, amely szerint a kormány 2,2 milliárd forintot juttat a helyi önkormányzatoknak a szervezési intézkedésekhez kapcsolódó többletkiadások támogatására az idei céltartalék terhére. (MTI)



Makró


Varga: lehet szerepe egy önálló Pénzügyminisztériumnak
Az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél gyorsabb, a nyár elején-közepén elinduló tárgyalásra számít az IMF-fel és az EU-val Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki június 1-jétől tárca nélküli miniszterként vezeti a tárgyalásokat.

Változatlanul veszteségek Amerikában
Veszteséggel zártak a New York-i értéktőzsde vezető mutatói szerdán. A piac hangulatát az befolyásolta, hogy az Európai Központi Bank este megerősítette: néhány görög bankkal szemben "leállította a monetáris műveleteket", és nem nyújt likviditást számukra, mert nem történt meg a szükséges feltőkésítés.

Erősödött a forint
Csütörtök reggelre kissé erősödött a forint árfolyama.A jegyzést továbbra is a sikertelen görög kormányalakítási kísérletek után nyugtalanabb euróövezeti hangulat alakítja.

Az ázsiai piacok is jól teljesítettek
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön emelkedett, kétnapi esés után.

Hazarendelték a szélsőjobbos olasz diplomatát
Az olasz külügyminisztérium azonnali hatállyal hazarendelte Mario Vattani oszakai konzult, akire fegyelmi vizsgálat vár szélsőjobboldali nézetei miatt. Ő maga a sajtónak nyilatkozva azt állította, hogy üldözik.

Hozzászólások 


Eddig még senki sem szólt hozzá...

Bejelentkezés

Email / Nick:

Jelszó:

OK
BUX  16564.56 (+0.16%   )   BUMIX  1098.67 (-0.56%   )   APPENINN  425 (0.00%   )   DANUBIUS  2725 (-2.68%   )   EGIS  14400 (-0.69%   )   E-STAR  0 (0.00%   )   ESTMEDIA  50 (-3.85%   )   FHB  0 (0.00%   )   FOTEX  241 (+4.33%   )   GSPARK  0 (0.00%   )   MOL  15880 (-0.13%   )   MTELEKOM  439 (+0.69%   )   ORC  990 (0.00%   )   OTP  3438 (+0.38%   )   PANNERGY  599 (-0.83%   )   RABA  0 (0.00%   )   RICHTER  35885 (+0.22%   )   SYNERGON  0 (0.00%   )   TVK  0 (0.00%   )   ZWACK  0 (0.00%   )