2024 április 20

Ezt vállalják a diákok a jövőjükért

Október elejéig 4 148 fő Diákhitel1 és 4 321 fő Diákhitel2 igénylését hagyta jóvá a Diákhitel Központ. Arányait tekintve jelentősen megnőtt a kereslet a Diákhitel2 iránt, hiszen a tavalyi tanévben összesen a jogosultak 16%-a igényelt Diákhitelt, míg idén egy hónap alatt a jogosultak 23%-a kérte a kötött felhasználású, kizárólag képzési költségekre fordítható hallgatói hitelt. 

Lejtőn a diákhitelek kamata

Tovább mérséklődött a diákhitel konstrukciók kamata 2013 első felében: a szabad felhasználású Diákhitel1 kamata az eddigi legalacsonyabb szintre, 7,5 százalékra, míg a kötött felhasználású Diákhitel2-é 8,75 százalékra csökken, de utóbbinál az állami kamattámogatásnak köszönhetően az ügyfelekre eső rész továbbra is fix 2 százalék marad.

A 2012/13-as tanévben elindított Diákhitel2-t az önköltséges képzésre felvett hallgatók idén jóval nagyobb arányban választják az indulás évéhez viszonyítva, derült ki a Diákhitel Központ által feldolgozott hiteligénylésekből. A kizárólag képzési költségekre fordítható hitelt a 2013/14-es tanév első hónapjában 4 321-en vették fel 1 milliárd forintot meghaladó értékben, átlagosan 231 ezer forint szemeszterenkénti összegben.

A jelenleg 7,5 százalékos kamatozású Diákhitel1 felvétele a tavalyi évhez hasonlóan alakul, szeptember hónapban 4 148-an, 916 millió forint összegben éltek a szabad felhasználású hitel adta lehetőséggel. Az átlag igényelt hitelösszeg – szemeszterenként – 221 ezer forint. 

A BGF-en a legnépszerűbb

A szabad felhasználású Diákhitelt a Szegedi Tudományegyetem képzésein hallgatók, míg a kötött felhasználású konstrukciót a Budapesti Gazdasági Főiskola hallgatói igényelték legtöbben; ez az előző években tapasztaltakhoz képest nem jelent komoly átrendeződést az intézmények rangsorában.

Fontos változás azonban, hogy a Diákhitel2 népszerűségi listájában, az ELTE, míg tavaly a második helyen szerepelt, idén az első ötbe sem került be. A Budapesti Gazdasági Főiskolát követően legtöbben a Budapesti Corvinus Egyetemen és a Budapesti Kommunikációs Főiskolán folytatott tanulmányokra veszik fel az államilag kamattámogatott 2 százalékos kölcsönt. 

Október 15-ig lehet igényelni

A Diákhitel igénylésére folyamatosan van lehetőség, aki október 15-ig beadja kérelmét, november 15-ig hozzájut a kívánt összeghez. Az ügyintézés az idei tanévtől jelentősen egyszerűbbé vált: a Diákhitel hitelügyintézési felülete, a Diákhitel Direkt (www.diakhiteldirekt.hu) mellett a felsőoktatási intézmények elektronikus tanulmányi rendszereinek felületeiről (ETR/Neptun) is elindítható a Diákhitel igénylése, mely akár helyben, az adott intézmény Tanulmányi Osztályán vagy a kijelölt Diákhitel hiteligénylési pontokon is leadható – tájékoztat a Diákhitel Központ.