2013. 04. 24. 12:22 | forrás: mti

Fordított áfát javasolnak az IT-szektorban



A fordított áfa bevezetését javasolja a magyar informatikai (IT) piacon Papp István, a Microsoft Magyarország ügyvezetője, aki szerint a már több uniós ország által alkalmazott gyakorlattal 25-30 milliárd forint plusz adóbevételhez jutna a költségvetés. Az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) elnöki posztjára pályázó szakember szerint ezzel párhuzamosan a fekete-szürke gazdaság mérete is jelentősen mérséklődne, nem veszélyeztetve több mint ezer munkahelyet a szektorban.


Az ügyvezető az MTI-nek elmondta: az IVSZ tagjainak is előnyös lenne a fordított áfa bevezetése, mivel minél magasabb az általános forgalmi adó, annál inkább vannak jelen az egyes piacokon azok a “fekete bárányok”, akik nem a versenyben akarnak érvényesülni, hanem az adóelkerülés révén megszerzett helyzeti előnyükkel. Úgy vélte, az IT-szakmában ez a jelenség egyre kritikusabb méreteket ölt, 100 milliárd forint értékű szoftver és hardver kerül évente úgy forgalomba Magyarországon, hogy nem fizetik be utánuk az áfát.

Papp István szerint az üzletinek egyáltalán nem mondható modell lényege, hogy több lépcsőn keresztül, export-import ügyletként feltüntetve a tranzakciókat, elbújtatják a tényleges tevékenységet, illetve az adott szereplők a láncban nem fizetik meg az adót.

Papp István az okozott károkról elmondta: sokszor a magyarországi IT-szakma fontos részét jelentő disztribútorok – akik az ágazat legjelentősebb foglalkoztatói közé tartoznak – kerülnek nehéz helyzetbe, mert a “fekete bárányok” 15-25 százalékkal alacsonyabb áron kínálják a termékeket. S ez annak ellenére is így van, hogy a kiemelt partnerek elvileg a mindenkori disztribúciós áraknál kedvezőbb árakon szerzik be a hardver és szoftver termékeket. Ráadásul a fekete kereskedelem több mint 1000 munkahelyet is veszélyeztet.

Ezen túlmenően a szürke és fekete importból származó termékek elterjedése egyformán csökkenti a fogyasztók érdekeinek védelmét és a gyártók magyarországi eredményét. Ez utóbbi azért is káros, mert ezáltal csökken a multik integrátor szerepe. Nem beszélve arról, hogy az olcsó import miatt az adókat és járulékokat megfizető hazai gyártók további, szinte behozhatatlan hátrányba kerülnek.

“Közel húszéves tapasztalat alapján állítható, hogy ilyen árelőnyt becsületes úton a hivatalos és hatályos pénzügyi szabályok maradéktalan betartásával nem lehet elérni” – mondta Papp István, a Microsoft ügyvezető igazgatója. A szakember szerint az adókerülő cégek egyre erősödő jelenlétükkel a becsületesen dolgozó és adózó cégeket hozzák nehéz, mondhatni lehetetlen helyzetbe. Éppen ezért IVSZ-elnöki szakmai programjának egyik fontos része az iparág megtisztítása, amihez szerinte erőteljes kormányzati nyomásra, egységes piaci fellépésre, szigorúbb szabályokra és a számos EU-tagállam gyakorlatában működő fordított áfa-fizetési rendszerre van szükség.


fordított áfainformatikaIVSZ



Fordított áfát javasolnak az IT-szektorbanMég igényelhető a támogatás
Legkésőbb május 15-ig jelezhetik igényüket a termelők az idei mezőgazdasági biztosításaik díjtámogatására - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) szerdán.


Fordított áfát javasolnak az IT-szektorbanElfogadták a költségvetési koncepciót
Elfogadta a fővárosi önkormányzat 2014-es költségvetési koncepcióját a Fővárosi Közgyűlés szerdán.


Fordított áfát javasolnak az IT-szektorbanCsökkent az Apple profitja
Tíz év óta először esett az Apple nyeresége a márciussal végződött második üzleti negyedévben. A közel tízmilliárd dolláros profit azonban még így is a negyedik legjobb negyedéves eredmény a cég történetében.


Fordított áfát javasolnak az IT-szektorbanRengeteget hoz az áfajáték
Márciusban több mint százmilliárd forintot hozott a költségvetésnek az a tavalyi módosítás, amely meghosszabbította az áfa kiutalásának határidejét 75 napra, amely miatt a többlet egész évben több száz milliárd forintra rúghat, a vállalkozásoknak azonban gondot jelent a határidő hosszabbítás - írja a Napi Gazdaság szerdai számában.


Fordított áfát javasolnak az IT-szektorbanNemsokára tejel az Egis
Az Egis Gyógyszergyár Nyrt. május 22-től fizet osztalékot, részvényenként bruttó 240 forintot - tette közzé a gyógyszeripari cég kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.


BUMIX   1012.30  (+0.23%    )   BUX   19200.78  (+1.12%    )   ALTEO   2300  (+1.10%    )   ANY   470  (+1.08%    )   APPENINN   224  (-3.45%    )   BIOMEDICAL   56  (+16.67%    )   BTEL   1219  (+4.19%    )   CIGPANNONIA   229  (+1.78%    )   E-STAR   164  (+4.46%    )   EGIS   20000  (+0.15%    )   ELMU   10900  (+0.09%    )   EMASZ   9500  (+5.50%    )   FHB   393  (+1.29%    )   FORRAS/OE   628  (+4.67%    )   FUSO   26  (+4.00%    )   FUTURAQUA   26  (-13.33%    )   GSPARK   907  (-1.31%    )   KEG   31  (+3.33%    )   KONZUM   26  (+4.00%    )   KREDITJOG   37  (-5.13%    )   KULCSSOFT   394  (+17.61%    )   MOL   16550  (-0.12%    )   MTELEKOM   361  (+1.69%    )   NORDTELEKOM   30  (+20.00%    )   NUTEX   83  (-7.78%    )   OTP   5129  (+1.40%    )   PANNERGY   331  (-1.19%    )   PFLAX   169  (-10.58%    )   RABA   890  (-0.45%    )   RICHTER   35830  (+2.66%    )   SHOP   656  (-1.35%    )   SYNERGON   370  (-2.12%    )   TVK   1900  (-1.04%    )   VISONKA   400  (-7.62%    )   ZWACK   13100  (+1.79%    )   

Bejelentkezés

Email:

Jelszó: