2024 április 20

Kézműves sört végre a népnek!

Jelentős eredményként értékelhető, hogy az iparág a belföldi forgalmazás tekintetében kismértékű növekedést tudott elérni 2011- hez képest, de csak az alsó szegmensben. Nem kell akadémikus székfoglaló előadást tartani arról, hogy mit jelent az, hogy a fogyasztói kosár tartalma nagyrészt élelmiszer. Nyílvánvalóan ez nem azt jelenti, hogy haspók nemzet vagyunk, hanem azt, hogy azt a keveset amit be tudunk osztani, azt alapvetően megélhetésre, ételre, azon belül is olcsó ételre költjük.

A nehéz esztendők a sörpiacot sem kerülték el. Mind a nagyobb gyártókat összefogó Magyar Sörgyártók Szövetsége (MSSZ) és a Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének (KSE) nyilatkozata a lényeget illetően összecseng az elmúlt év megítéléséről.

A költségek növekedése érintette az alapanyagok, a termelési költségek, az adózási terheket is, melyre a lakosság a vásárlás visszafogásával reagált.

A nagy gyártóknál leginkább a prémium és a középkategóriás márkák értékesítése csökkent. Így nem csoda, hogy 2011/2012 – es adatok alapján a a hazai sörforgalmazás 1,26 % – os növekedése az alsó kategóriás söröket jelenti.

A kicsit is meg kell becsülni! Az elért csekély – de abszolút mértékben pozitív – eredményekről  – Csíkné Dr. Kovács Klára, a Magyar Sörgyártók Szövetségének elnöke beszélt a 2012 – es évet értékelő április 10 – i sajtótájékoztatón.

A magyar söripar a magyar gazdaság fontos ágazata, mely a befizetett adó mértékében is megnyilvánul. Az iparág több mint 65 Mrd Ft adót fizetett be az államkasszába, melyből jelentős a j övedéki adó és a termékdíj befizetés összege. A sörgyártók több mint 200 millió forintot fektettek be az alumínium italosdobozok gyűjtésére alkalmas automaták megvételébe és elhelyezésére országszerte az elmúlt években. A befektetés eredményeként a magyar söripar 2012 – ben immár az ország 180 kiemelt fontosságú kiskereskedelmi egységében üzemeltet ALU doboz begyűjtő automatákat, mel y által a söripar a kibocsátott csomagolóanyagokat összegyűjti, és újra feldolgozza, valamint újra felhasználja. Az eredmények megőrzése csak a hatékonyság növelésével és a kevesebb élőmunka felhasználásával volt lehetséges a sörgyártók számára, így a köz vetlen foglalkoztatásuk némiképp (5% – kal) csökkent. Az átszervezések, hatékony módszerek bevezetése hatására a közvetlenül a söriparban foglalkoztatottak száma 1616 főre változott, ugyanakkor a munkahelyek a hatékonyság és versenyképesség növekedése miatt biztosabbá váltak. Közvetve a söriparral kapcsolatos munkaterületeken dolgozók száma változatlanul 2 5 .000 fő felett volt.

„ 2013 a pozitív várakozás éve az MSSZ számára, mely a MSSZ stratégiai céljaiban is megnyilvánul: a döntéshozókkal való folyamatos kapcsolatta rtáson keresztül, a felelős kommunikáció eszközeivel erősítjük a magyar felnőtt lakosság kulturált, felelős alkoholfogyasztását. A sörkultúra kialakításával és elterjesztésével e célo k, tudato s , hatékony munka álta l, bizakodásunk szerint 2013 – ban elérhető. Természetesen a hatékony gazdálkodás mellett az időjárás mivolta is befolyásolja tevékenységünket, melyhez a tervezésen túl szerencsére is szükségünk van ” – nyilatkozta Csíkné Dr. Kovács Klára , a Magyar Sörgyártók Szövetség elnöke, az április 10 – ei sajtót ájékoztatón, illetve szakmai fórumon.

A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesületének Elnöke, Vaskó György megítélése szerint: A piacon nagyon nehéz életben maradni, de a kézműves söröket készítő kisebb, éppen ezért rugalmasabb  sörfőzdék könnyebben tudnak piaci réseket találni, terméket fejleszteni és megállni a lábukon. Azaz leginkább a termékszerkezetük átalakításával erősíthette meg  pozícióit a kézműves söripar.

A  magyar kisüzemi sörgyártók számára a 2012 gazdasági év, kedvező kilátásokkal indult, mivel az EU-us gyakorlatnak megfelelően a jövedéki adót 50% kal csökkentették. Sajnos a nyersanyag árak emelkedése, a régiónként változó vásárlóerő ezt az előnyt kiegyenlítette.

A 2011/2012-es adatok összehasonlítása alapján megállapíthatjuk, hogy értelemszerűen csökkent azon sörök termelése, amelyek a nagy sörgyártók kínálatában is megtalálhatók voltak. Ugyanakkor nőtt a termékskála, ami az utóbbi 4-5 évben meghaladta az 50 félét. A fogyasztók nyitottak a kisüzemű sörfőzésű italok  iránt de nyílvánvalóan kisebb főzési tételekkel tudnak csak tervezni.

Harmadik éve megállt a kézműves sörfőzdék számának csökkenése, és a világon elindult „sörforradalom” nálunk is érezteti a kedvező hatását. Elmondhatjuk, hogy újra növekedésnek indult a kézműves sörfözök családja.