2012. 12. 07. 13:45 | forrás: mti

Kína 350 milliárd jüant költ 2015-ig a levegeő megtisztítására



Jelentős összeget fordít az évtized közepéig Kína a nagyvárosaiban a légszennyezés elleni küzdelemre – jelentette be a kínai környezetvédelmi minisztérium.


A hatóság honlapján olvasható információk szerint összesen 350 milliárd jüant (12,3 ezer milliárd forint) költenek majd a következő években az ország 117 nagyvárosában a légszennyezés mértékének visszafogására. A most meghirdetett, helyi forrásokból finanszírozott erőfeszítések elsősorban az egészségre leginkább ártalmas finom porszemcsék, vagyis a 2,5 mikrométer (PM2,5) átmérőnél kisebb részecskék arányának mérséklésére irányulnak. Ezek azért különösen veszélyesek, mert belélegezve a tüdő mélyébe jutnak, ahonnan felszívódnak és a keringésbe jutnak. A kitűzött cél az, hogy a településeken legalább 5 százalékkal csökkentsék ezek arányát az évtized közepére a 2011-es adatokhoz képest – áll a környezetvédelmi minisztérium közleményében.

A kérdés az elmúlt években komoly társadalmi visszhangot váltott ki a kelet-ázsiai országban. A PM2,5 levegőben való arányát tavaly év vége óta közli a pekingi amerikai nagykövetség, s nagy felháborodást okozott, hogy adatai jelentős eltérést mutatnak a hivatalos kínai adatoktól. Pesszimizmusra ad okot, hogy Kína már a 10 mikrométer átmérőjű részecskék (PM10) arányát illetően is rosszul teljesít. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felmérése szerint a vizsgált 31 kínai nagyvárosból mindössze egyetlenben mértek köbméterenként 50 mikrogrammnál kevesebbet. A WHO által elfogadhatónak tartott határ 20 mikrogramm köbméterenként, a 100 ezer lakost meghaladó magyar városokban ennek átlagértéke 16, az Egyesült Államokban 19.

A kínai városok levegője a hazai sztenderdek szerint is rendkívül rossz: a 113 kínai város közül, amelyek levegőjének minőségét a pekingi környezetvédelmi minisztérium figyelemmel követi, 45 olyan város van, amely a hármas, vagyis a legrosszabb levegőjű csoportba tartozik, átlépve a megengedett határokat, s egyetlen sincs a 113 közt, amely az első, vagyis a legjobb kategóriába esne. A kormány az idén szigorúbb szabályok bevezetését, 2016-tól pedig a PM2,5 részecskék országos mérését is megígérte.


Kínakörnyezetkörnyezetvédelem



Kína 350 milliárd jüant költ 2015-ig a levegeő megtisztításáraSimor: az árstabilitás alapfeltétel
Az árstabilitás nélkülözhetetlen eleme a kiszámítható gazdasági környezetnek, amelyben érdemes beruházni és munkahelyet létrehozni - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke pénteken a Horgony 2013 konferencián, amelynek vendége Mario Draghi, az Európai Központi Bank elnöke volt.


Kína 350 milliárd jüant költ 2015-ig a levegeő megtisztításáraMoody's után az S&P is leminősítette Ukrajnát
Leminősítette Ukrajna eddig is mélyen spekulatív államadós-besorolásait pénteken a Standard & Poor's, egyebek mellett a jelentős külső finanszírozási igények devizaforrásának előteremtésével és az IMF-tárgyalásokkal kapcsolatos bizonytalanságokra hivatkozva.


Kína 350 milliárd jüant költ 2015-ig a levegeő megtisztításáraA budapestiek java már élvezheti a 4G-t
Budapest lakosságának 99 százaléka számára elérhetővé vált a T-Mobile negyedik generációs mobil hálózata (4G/LTE), a cég kínálatában megjelentek az első 4G/LTE-képes okostelefonok, s mobilinternet-csomagjai is megújulnak január 1-től - jelentette be Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója a társaság pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.


Kína 350 milliárd jüant költ 2015-ig a levegeő megtisztításáraRácuppantak a kínaiak a magyar borokra
Magyarországnak az Európai Unión kívüli harmadik legnagyobb borpiacává lépett elő Kína, ahol csaknem 1,9 millió euró értékben értékesítettek magyar borokat 2011-ben, és az eladott mennyiség egyre növekszik - tájékoztatta az MTI-t Kárteszi Ágnes mezőgazdasági szakdiplomata Pekingben.


Kína 350 milliárd jüant költ 2015-ig a levegeő megtisztításáraTovább csökkent az ipari termelés
Októberében az előzetes adatok alapján az ipari termelés 1,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.


BUMIX   1008.91  (+1.35%    )   BUX   19076.40  (+1.71%    )   ALTEO   2275  (+3.41%    )   ANY   470  (+1.51%    )   APPENINN   236  (+2.61%    )   BTEL   1145  (-1.97%    )   CIGPANNONIA   225  (-0.44%    )   DANUBIUS   3450  (-1.43%    )   E-STAR   169  (+4.32%    )   EGIS   19790  (+3.13%    )   ELMU   12545  (+4.54%    )   EMASZ   10050  (-0.50%    )   ESTMEDIA   13  (-7.14%    )   ETFBUXOTP   790  (+0.77%    )   FHB   396  (+0.51%    )   GSPARK   918  (+1.77%    )   KONZUM   25  (+4.17%    )   KREDITJOG   38  (-2.56%    )   MASTERPLAST   500  (+4.38%    )   MOL   16550  (+0.33%    )   MTELEKOM   362  (-0.55%    )   NORDTELEKOM   21  (-98.83%    )   NUTEX   84  (-5.62%    )   OTP   5075  (+3.17%    )   PFLAX   181  (-9.50%    )   PHYLAXIA   34  (+3.03%    )   PLOTINUS   2480  (+3.08%    )   RABA   897  (+3.10%    )   RICHTER   35300  (+2.62%    )   SHOP   665  (-0.75%    )   SYNERGON   372  (-2.11%    )   TVK   1965  (+0.26%    )   ZWACK   12930  (+0.70%    )   

Bejelentkezés

Email:

Jelszó: