Az UniCredit Bank új Széchenyi Kártya Program hiteltermékeket vezetett be kis- és középvállalkozások számára. A termékek által biztosítani lehet az uniós pályázatokhoz szükséges önrészt, illetve meg tudják előlegezni a projektköltségeket.
Innovatív ötletekből gazellák elnevezéssel 2 milliárd forintos keretösszegű pályázati forrást hirdet a kormányzat júniusban kis- és középvállalkozások részére - jelentette be Cséfalvay Zoltán szombaton Egerben.
Három új, vállalkozókat segítő hitelprogramot indít az MFB Magyar Fejlesztési Bank Zrt., a termékek az Új Széchenyi Terv (ÚSzT) pályázataihoz kapcsolódó, vissza nem térítendő támogatások vállalkozásokhoz történő eljuttatásának felgyorsítását célozzák - közölte az MFB pénteken.
A Nemzeti Külgazdasági Hivatal külpiaci jelenlétet fejlesztő tanfolyamot szervez a MOL Nyrt. támogatásával export területén már tapasztalattal rendelkező cégek számára. A vállalkozások versenyképességének javítását célzó, átfogó menedzsmentképzést a HITA hagyományteremtő szándékkal indítja útjára.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége által alapított VOSZ-BESZ Zrt. öt nagyvállalattal írt alá együttműködési szerződést.
A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ) nemrég alapította meg beszerzési társaságát, a VOSZ-BESZ Zrt-t, amelynek ma volt az ünnepélyes szerződéskötése. A társaság létrehozásának célja, hogy beszerzési rendszerén keresztül a kkv szektor tagjai kedvező feltételekkel jussanak hozzá vállalkozásaik működéséhez szükséges termékekhez, szolgáltatásokhoz.
Az európai uniós források felhasználásának eljárásrendi változásai és az ezeket megalapozó informatikai fejlesztések következtében az elmúlt időszakban jelentősen csökkentek a pályázók és a támogatási intézményrendszer adminisztrációs terhei.
Az Eximbank 2012-ben is működtet exportfinanszírozó hitelprogramot a kis- és középvállalkozások számára - közölte az Eximbank tulajdonosi jogait gyakorló MFB Zrt. kedden.
Májusban nyílik, s év végén, vagy a keret kimerülésekor zárul a munkahelyi képzések támogatása mikro- és kisvállalkozások számára a Konvergencia régiókban című pályázat alapján. Az Európai Szociális Alapból erre szánt támogatás összege hatmilliárd forint, amelyből 1500–1700 képzési projekt nyerhet legfeljebb tízmillió forintot.
A konstrukció keretében olyan pályázatok támogatására van lehetőség, amelyek a munkáltatóknál a foglalkoztatás rugalmasságát úgy növelik, hogy az érdemben hozzájáruljon a munka és a magánélet összeegyeztetésének elősegítéséhez.
Erősen csökkent az üzleti aktivitás és a beruházási kedv a kis- és középvállalkozások (kkv) körében az elmúlt két évben a GE Capital felmérése szerint. Az elhalasztott beruházások tavaly 300 milliárd forint bevételkiesést okoztak a magyar kkv-knak. A magyar vállalkozások a régióbeli országokhoz képest pesszimistábban látják működési környezetük jövőjét, és kevesebb beruházást terveznek 2012-ben.
Az idén ötödik alkalommal rendezik meg május 5-7. között a romániai Szovátán a kis- és középvállalkozások (kkv) számára a "Kelet-közép-európai KKV-csúcs" című konferenciát, amely az idén arra koncentrál, hogy miként integrálódhatnak minél mélyebben a térségbeli kkv-k a nemzetközi kereskedelembe.
Lufthansa, Air Berlin: elképzelhető, hogy a két német légitársaság még hosszabb ideig nem tudja használatba venni Berlin új repterét.
A leginkább megbízható traktorairól ismert Deere & Co. tegnapi bejelentésében 1,06 milliárd dolláros eredményről számolt be az elmúlt negyedévre vonatkozóan, amely jóval kedvezőbb, mint az egy évvel korábbi 904,3 millió dolláros eredmény.
Az EKB nem nyújtana újabb hiteleket a görög bankoknak; tegnap este tették közzé a FED legutóbbi kamatdöntésének jegyzőkönyvét.
Görögország esetleges kilépése az eurózónából, könnyedén felülírhatja. A tegnapi forgalomemelkedést.
Gyorsjelentések, aukciók, Philadelphia Fed Index délután!
A negatív piaci tendenciák megfordulni látszanak, mivel a befektetők már előzőleg beárazták a görög válság lehetséges rövid távú következményeit, így a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) a pozitív nemzetközi hangulat hatása lesz érezhető. A szakértők enyhén erősödő nyitást várnak csütörtökön.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a BUX, 56 pontos emelkedéssel, 16.594 ponton nyitott csütörtökön.
Csütörtök reggelre kissé erősödött a forint árfolyama.A jegyzést továbbra is a sikertelen görög kormányalakítási kísérletek után nyugtalanabb euróövezeti hangulat alakítja.
Egy észak-koreai hadihajó fegyveresei kínai halászhajók összesen 29 fős legénységét tartják fogva, és szabadon engedésükért pénzt követelnek. A halászokat május 8-án a Sárga-tengeren fogták el - számolt be csütörtökön a kínai média.
Az olasz külügyminisztérium azonnali hatállyal hazarendelte Mario Vattani oszakai konzult, akire fegyelmi vizsgálat vár szélsőjobboldali nézetei miatt. Ő maga a sajtónak nyilatkozva azt állította, hogy üldözik.
A társadalmi felelősségvállalás és fenntartható fejlődés fesztiváljára látogat a BASF ismeretterjesztő programja a Kids’ Lab. A kölyöklabor Székesfehérvár belvárosában, a „JÖVŐ+ Fesztivál” rendezvényén 2012. május 18 és 20-a között fogadja a kísérletezni vágyó kisiskolásokat.
Lemondott a plágiummal gyanúsított Ioan Mang román oktatási miniszter.
A francia szocialisták nemzetgyűlési frakciójának vezetőjét, Jean-Marc Ayrault-t, Nantes polgármesterét nevezte ki az új francia államfő, Francois Hollande miniszterelnöknek - jelentette be kedden Pierre-René Lemas, az elnöki hivatal új vezetője.
A jövő hét elején folytatódnak Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tárgyalásai Bécsben.
Befejeződött a Velencei-tó vízpótlása, az április eleje óta tartó vízeresztés következtében 11 centiméterrel emelkedett a vízszint - tájékoztatta a Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Fejér megyei szakaszmérnökségének vezetője.
) BUMIX 1095.68 (-0.84%
) APPENINN 425 (0.00%
) DANUBIUS 2725 (-2.68%
) EGIS 14370 (-0.90%
) E-STAR 2348 (+3.62%
) ESTMEDIA 52 (0.00%
) FHB 517 (-0.96%
) FOTEX 241 (+4.33%
) GSPARK 985 (-1.50%
) MOL 16000 (+0.63%
) MTELEKOM 444 (+1.83%
) ORC 990 (0.00%
) OTP 3440 (+0.44%
) PANNERGY 595 (-1.49%
) RABA 698 (-0.14%
) RICHTER 35715 (-0.25%
) SYNERGON 0 (0.00%
) TVK 2000 (0.00%
) ZWACK 0 (0.00%
)