Több mint száztízmilliárd forintos hitelkeret igénybevételét vállalja a Magyar Nemzeti Bank Növekedési Hitelprogramjából a bank.
A Napi Gazdaság szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium által jegyzett, a kis- és középvállalkozások 2014-2020 közötti időszakra vonatkozó stratégiája című dokumentumban a kezdő vállalkozásoknak diákhitelhez hasonló konstrukció, és hitelombudsman is szerepel.
Megjelenik június közepén a kiemelkedően stabil magyar kis- és középvállalkozásokat bemutató kiadvány - közölte a KKV Szakmai Magazin kiadója, az Intermark Kft.
Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) vizsgálja, hogy miként tudna több támogatást nyújtani a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak - mondta a szervezet elnöke, Suma Chakrabarti az EBRD éves közgyűlésén pénteken, Isztambulban.
Az újraiparosítás lehet kiút a gazdasági válságból, ezért a kormány törekvése szerint a következő években az országnak jutó EU-s források 60 százalékát e célra fordítják majd - mondta Cséfalvay Zoltán csütörtökön Dunaharasztiban, az Energotest Kft. kibővített gyártócsarnokának átadásán.
A jegybank növekedési hitelprogramjának keretében június eleje és augusztus vége között már a pénzintézetek és a kis- és közepes vállalatok (kkv) közötti szerződéseket kell megkötni - mondta Balog Ádám, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke egy budapesti konferencián szerdán.
Petíciót adtak át a trafikkárosultak néven szerveződött mozgalom képviselői kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban (NFM).
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsa keddi eseti ülésén véglegesítette a jegybank növekedési hitelprogramjának részleteit - mondta Matolcsy György kedden sajtótájékoztatón.
Nem változtak a kis- és közepes vállalatok vezetőinek következő egy évre vonatkozó árbevétel-várakozásai, míg az eredményvárakozások növekedést mutatnak az előző negyedévhez képest - derül ki a K&H kkv bizalmi index kutatásának legfrissebb eredményéből.
Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden sajtótájékoztatót tart a jegybank növekedési hitelprogramjának részleteiről - írta az MNB.
A Budapesti Értéktőzsde "B" kategóriájában jegyzik.
A javaslatot a társaság június 27-re összehívott közgyűlésének kell jóváhagynia.
Elromlott a befektetők hangulata az Ókontinensen.
Vesztegelnek a kamionok a záhony-csapi magyar-ukrán határállomáson.
Sokkal több gyerekre és munkahelyre lenne szükség Magyarországon és az EU-ban egyaránt.
) BUX
19183.32
(+1.03%
) ALTEO
2300
(+1.10%
) ANY
470
(+1.08%
) APPENINN
229
(-1.29%
) BIOMEDICAL
57
(+18.75%
) BTEL
1219
(+4.19%
) E-STAR
162
(+3.18%
) EGIS
20040
(+0.35%
) ELMU
10900
(+0.09%
) EMASZ
9500
(+5.50%
) ESTMEDIA
14
(+7.69%
) ETFBUXOTP
793
(+0.51%
) FHB
387
(-0.26%
) FORRAS/OE
628
(+4.67%
) FORRAS/T
477
(+6.00%
) FUSO
26
(+4.00%
) FUTURAQUA
26
(-13.33%
) GSPARK
907
(-1.31%
) HUNMINING
18
(-10.00%
) KEG
31
(+3.33%
) KONZUM
26
(+4.00%
) KREDITJOG
38
(-2.56%
) KULCSSOFT
394
(+17.61%
) MOL
16480
(-0.54%
) MTELEKOM
362
(+1.97%
) NORDTELEKOM
30
(+20.00%
) NUTEX
83
(-7.78%
) OTP
5125
(+1.32%
) PANNERGY
327
(-2.39%
) PFLAX
175
(-7.41%
) PHYLAXIA
35
(+2.94%
) RABA
876
(-2.01%
) RICHTER
35900
(+2.87%
) SHOP
656
(-1.35%
) SYNERGON
380
(+0.53%
) TVK
1950
(+1.56%
) VISONKA
400
(-7.62%
) ZWACK
13100
(+1.79%
)