2024 április 19

Megkezdi a Fed a visszavonulást szeptemberben

A City egyik legnagyobb befektetési bankcsoportja, a Barclays hétfőn ismertetett legújabb felmérésében szerint az intézmény a globális ügyfélkörébe tartozó intézményi befektetők 64 százaléka számol a jelenleg havi 85 milliárd dollár névértékű eszközvásárlások csökkentésének bejelentésével a Fed monetáris döntésekben illetékes nyíltpiaci bizottságának (FOMC) szerdai ülésén.

Szeptemberben indul a szigorítás

A Barclays felmérésébe bevont 799 befektetési cég relatív többsége, 45 százaléka arra is számít, hogy a Federal Reseve 2014 második negyedévére teljesen befejezi a mennyiségi enyhítési ciklust. Ez markáns változás, ugyanis a Barclays nyár elején elvégzett hasonló vizsgálata során a ház intézményi befektetési ügyfeleinek többsége még 2014 negyedik negyedévére, vagy még későbbre várta a Fed enyhítési programjának végét.

A londoni elemzői közösségben egyre kiterjedtebb – jóllehet nem teljesen konszenzusos – várakozás, hogy a Fed már a héten esedékes FOMC-ülésen bejelenti a reálgazdaságba juttatott havi likviditásözön visszafogását.

Egyelőre 15 milliárddal vágják vissza a programot

A JP Morgan pénzügyi szolgáltató csoport befektetőknek összeállított heti globális helyzetértékelésében azt jósolta, hogy a Federal Reserve a havi eszközvásárlások értékét egyelőre 15 milliárd dollárral csökkenti. A cég szakelemzői azzal a véleményükkel indokolták ezt a várakozásukat, hogy az amerikai gazdaságban jelentősen javult a munkapiaci helyzet a Fed jelenlegi mennyiségi ciklusának kezdete óta eltelt évben, a munkanélküliségi ráta 0,8 százalékponttal csökkent, és havi átlagban nettó 180 ezer új munkahely jött létre.

Az amerikai gazdaság a jelek szerint elviselte a hazai össztermék (GDP) 2 százalékának megfelelő államháztartási szigorítás visszahúzó hatását is, és a Fed várhatóan fenntartja 2014-re szóló előrejelzését, amely 3 százalék feletti amerikai GDP-növekedést és 7 százalék alá csökkenő munkanélküliséget valószínűsít – jósolták a JP Morgan közgazdászai.

Idén már nem lesz érdemi javulás a munkaerőpiacon

Más nagy londoni házak szakértői – éppen a legújabb amerikai foglalkoztatási statisztikák miatt – mindazonáltal nincsenek meggyőződve arról, hogy a Fed már most hozzákezd a mennyiségi enyhítési program leépítéséhez. A legutóbbi amerikai munkaügyi adatok szerint augusztusban nettó 169 ezer új munkahely keletkezett az amerikai gazdaság mezőgazdaságon kívüli szektoraiban. Az előzetes elemzői konszenzus 180 ezres gyarapodást valószínűsített.

Az egyik tekintélyes londoni gazdaságelemző intézet, a Centre for Economics and Business Research (CEBR) közgazdászai az adatismertetés után összeállított elemzésükben közölték: a meredek amerikai költségvetési kiigazítás, valamint az államadósság-limit újabb emeléséről várható nehéz kongresszusi egyezkedés miatt az idén már nem is várják a munkahelyteremtés ütemének gyorsulását.

Emiatt a CEBR elemzői szerint a Fed várhatóan „kétszer is meggondolja”, hogy mikor kezdjen hozzá a kötvényvásárlási program lassításához. A ház szerint jóllehet történt mérsékelt előrelépés a munkapiaci helyzet javítása felé, a munkahelyteremtés üteme azonban nem gyorsult drámai mértékben a Fed mennyiségi enyhítési programjának kezdete óta.

A CEBR londoni elemzői szerint mindez együtt kétségessé teszi, hogy a Fed már ebben a hónapban elkezdi a mennyiségi enyhítési ciklus lassítását.