2013. 02. 05. 8:58 | forrás: mti

Munkaerőhiányra számítanak Dél-Kínában



Egyre több migráns munkás engedheti meg magának Kínában, hogy otthona közelében keressen állást, az újévi ünnepek után minden eddiginél kevesebb visszatérőre számítanak a déli Kuangtung tartományban, ahol a dolgozók 60 százaléka az ország más részeiről érkezik.


A több tízezer gyárával korábban az ország termelőközpontjának számító, a “világ gyáraként” is emlegetett, több millió migráns munkást magához vonzó tartomány illetékesei szerint a héten kezdődő és február közepéig tartó kínai holdújév után akár duplájára is nőhet a munkaerőhiány a tartományban. Kuangtungban a világgazdasági válság következtében csökkenő exportkereslet, valamint a gazdaság lassulása ellenére is általánosságban mintegy 400 ezret tesz ki a be nem töltött álláshelyek száma, amely az ünnepek után 1-1,2 millióra nőhet.

Az ország középső és nyugati tartományainak fejlődése, a déli és a keleti part ingatlanárainak valamint megélhetési költségeinek folytonos emelkedése miatt egyre többen döntenek úgy, eredeti otthonukhoz közel keresnek állást maguknak. Csungking városába például a hivatalos adatok szerint tavaly több mint 400 ezren költöztek vissza, idén újabb 300 ezer hazatérőt vár a vezetés. A trend ellen a keleti tartományok vezetése a minimálbérek emelésével, a migránsok lakhatásának javításával, az általános életszínvonal emelésével próbálnak meg fellépni. A helyzet nem csupán Kuangtung tartományra jellemző, az egész keleti part érintett: Csiangszu tartományban és Sanghajban már évek óta gondot okoz a holdújév után a munkások visszacsábítása.

A trendet erősíti, hogy a rohamosan öregedő társadalmon belül a munkaképes korú lakosság aránya csökken, a 14 éves vagy annál fiatalabbak aránya 2011-ben már csupán 16,6 százalékot tett ki. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) egy múlt heti jelentése szerint az igazi fordulópont valamikor 2020 és 2025 között következik be, amikor is a munkaerő-kínálat meghaladja majd a keresletet.


Kínamunkaerő-hiány



Munkaerőhiányra számítanak Dél-KínábanAz amerikai kormány beperli a S&P-t
Az amerikai kormány be akarja perelni a Standard & Poor's-t, azt állítva, hogy a hitelminősítő 2007-ben csalárd módon magasra értékelt egyes jelzálog-fedezetű hitelkötvényeket.


Munkaerőhiányra számítanak Dél-KínábanPereskednek az energiaszolgáltatók
Áthárítanák a fogyasztókra az idén rájuk kivetett vezetékadót és a megemelt Robin Hood-adót a szolgáltatók. A két tételből a kormány idén összesen több tízmilliárd forint bevételt remélhet.


Munkaerőhiányra számítanak Dél-KínábanBezár a halimbai bauxitbánya
Február végéig bezár a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt.-hez tartozó halimbai bauxitbánya, a munkáltató csaknem 200 fős csoportos létszámleépítést jelentett be – közölte Pad Ferenc, az Ajkai Alumíniumipari Szakszervezet vezetője.


Munkaerőhiányra számítanak Dél-KínábanE-Star: nem hagyták jóvá a hitelezők a javaslatot
Nem hagyták jóvá a hitelezők az E-Star Alternatív Energiaszolgáltató Nyrt. hétfőn megtartott csődtárgyalásán a társaság által előterjesztett egyezségi javaslatot - jelentette be Soós Csaba vezérigazgató, az igazgatóság elnöke a BÉT honlapján.


Munkaerőhiányra számítanak Dél-KínábanÁttekinthetőbb számlákról szóló miniszteri rendelet
A hétfői Magyar Közlönyben megjelent a nemzeti fejlesztési miniszter azon rendelete, amely meghatározza az energiaszolgáltatók által a felhasználók részére kibocsátott számlák számlaképére vonatkozó követelményeket. A rendelet a kihirdetését követő 15. napon lép hatályba.


BUMIX   998.06  (-0.09%    )   BUX   18779.57  (+0.03%    )   AAA   275  (-0.36%    )   APPENINN   239  (+5.75%    )   BIOMEDICAL   50  (-19.35%    )   BTEL   1190  (+0.25%    )   CIGPANNONIA   225  (-3.85%    )   E-STAR   174  (-0.57%    )   EGIS   19080  (-0.88%    )   ELMU   12850  (+2.80%    )   EMASZ   10450  (+4.50%    )   ESTMEDIA   14  (-6.67%    )   ETFBUXOTP   784  (+2.35%    )   FHB   403  (+4.95%    )   FORRAS/OE   565  (+1.80%    )   FUSO   27  (-3.57%    )   FUTURAQUA   30  (+20.00%    )   GSPARK   920  (-0.22%    )   HUNMINING   19  (-9.52%    )   KEG   30  (-6.25%    )   KONZUM   25  (-10.71%    )   KREDITJOG   39  (+2.63%    )   KULCSSOFT   335  (-6.94%    )   MOL   16700  (+0.91%    )   MTELEKOM   365  (+1.96%    )   NORDTELEKOM   1790  (-0.56%    )   OTP   4900  (-0.67%    )   PANNERGY   342  (+0.59%    )   PHYLAXIA   33  (-2.94%    )   RABA   873  (-1.36%    )   RICHTER   34110  (-1.10%    )   TVK   1960  (+2.08%    )   

Bejelentkezés

Email:

Jelszó: