2012. február 4. 11:30 | forrás: MTI

Normalizálódott az utasforgalom a repülőtéren



Normalizálódott az utasforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren, a Malév-jeggyel rendelkező utasok tájékozódtak a lehetőségekről - mondta el Hardy Mihály, a repteret üzemeltető Budapest Airport (BA) kommunikációs igazgatója szombaton reggel az MTI-nek. A szombati nap egyébként sem forgalmas, összesen 13 Malév járat indult volna.

Hardy Mihály beszámolt arról is, hogy hajnalban visszatért a lízingelt repülőgépeket az írországi Shannonba, az International Lease Finance Corporation (ILFC) központjába visszaszállító gépek személyzete. A tranzitban péntek este összesen 29 külföldi Malév-utas volt, nekik a konzulátusok nyújtottak segítséget a továbbutazáshoz. Róna Márta, a Malév szóvivője felhívta a figyelmet a Malév honlapján közölt elérhetőségekre. A légitársaság folyamatosan és megerősített ügyfélszolgálattal tájékoztatja az utasokat a tennivalókról. Hozzátette, hogy a Malév-jeggyel rendelkező utasoknak egy másik járatra kell jegyet venniük, és a számlát kell benyújtaniuk a Malévhez. A pénteken leállt légitársaság feladata most a tájékoztatás és az utólagos elszámolás - tette hozzá.

A Malév pénteken hajnalban jelentette be, hogy 66 év üzemelés után nem indít több járatot, a légitársaság leáll, miután nem volt elég likviditása arra, hogy a megrendült bizalmú kiszolgálóknak előre fizessen ki nagy összegeket. Összesen 7.200 pénteki utas már nem tudott Malév-géppel utazni, számukra több légitársaság is kedvezményes árú jegyeket ajánlott. A légitársaságnál hamarosan csoportos létszámleépítéssel válnak meg a dolgozók nagy többségétől. A Malév leánycégeit a leállás nem érinti, ezek tovább üzemelnek. 



Makró


Varga: lehet szerepe egy önálló Pénzügyminisztériumnak
Az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél gyorsabb, a nyár elején-közepén elinduló tárgyalásra számít az IMF-fel és az EU-val Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki június 1-jétől tárca nélküli miniszterként vezeti a tárgyalásokat.

Változatlanul veszteségek Amerikában
Veszteséggel zártak a New York-i értéktőzsde vezető mutatói szerdán. A piac hangulatát az befolyásolta, hogy az Európai Központi Bank este megerősítette: néhány görög bankkal szemben "leállította a monetáris műveleteket", és nem nyújt likviditást számukra, mert nem történt meg a szükséges feltőkésítés.

Erősödött a forint
Csütörtök reggelre kissé erősödött a forint árfolyama.A jegyzést továbbra is a sikertelen görög kormányalakítási kísérletek után nyugtalanabb euróövezeti hangulat alakítja.

Az ázsiai piacok is jól teljesítettek
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön emelkedett, kétnapi esés után.

Hazarendelték a szélsőjobbos olasz diplomatát
Az olasz külügyminisztérium azonnali hatállyal hazarendelte Mario Vattani oszakai konzult, akire fegyelmi vizsgálat vár szélsőjobboldali nézetei miatt. Ő maga a sajtónak nyilatkozva azt állította, hogy üldözik.

Hozzászólások 


Eddig még senki sem szólt hozzá...

Bejelentkezés

Email / Nick:

Jelszó:

OK
BUX  16597.49 (+0.36%   )   BUMIX  1096.07 (-0.80%   )   APPENINN  425 (0.00%   )   DANUBIUS  2725 (-2.68%   )   EGIS  14370 (-0.90%   )   E-STAR  2348 (+3.62%   )   ESTMEDIA  52 (0.00%   )   FHB  517 (-0.96%   )   FOTEX  241 (+4.33%   )   GSPARK  985 (-1.50%   )   MOL  15955 (+0.35%   )   MTELEKOM  444 (+1.83%   )   ORC  990 (0.00%   )   OTP  3439 (+0.41%   )   PANNERGY  595 (-1.49%   )   RABA  698 (-0.14%   )   RICHTER  35700 (-0.29%   )   SYNERGON  0 (0.00%   )   TVK  1995 (-0.25%   )   ZWACK  0 (0.00%   )