2024 április 16

Obama: álljunk le a fenyegetésekkel!

Obama bírálta politikai ellenfeleit, amiért azok feltételekhez kötik az október 1-jén életbe lépő költségvetés finanszírozását. A büdzsé körül az elkövetkező hetekben kialakuló küzdelem várhatóan a 2011-es összecsapásához hasonlít majd, amely kis híján az Egyesült Államok technikai csődjéhez vezetett.

Fizessük ki időben a számláinkat!

Az amerikai adósságállomány várhatóan október közepén éri el azt a limitet, amelynek megemelése nélkül a szövetségi kormány nem tudja fedezni kiadásait. „Álljunk le a fenyegetésekkel! Álljunk le a politikai pózolással és hagyjuk nyitva az utat a kormány számára! Fizessük ki időben a számláinkat! Fogadjuk el a költségvetést!” – hangoztatta az elnök.

Obama a képviselőházi konzervatív republikánusokra utalva kijelentette: „a múltkor ugyanez a csapat” fenyegetőzött hasonlóképpen. Az elnök politikai ellenlábasai ezúttal ismét költségvetési megszorításokat próbálnak meg kiharcolni, egyebek között azáltal, hogy megvonnák a forrásokat az elnök által 2010-ben elfogadtatott, de teljes egészében csak jövőre életbe lépő egészségügyi reformtörvénytől.

Növekedésre és munkahelyteremtésre van szükség

Az elnök, aki a pénzügyi válság kitörésének ötödik évfordulóján beszélt, emlékeztetett a válság leküzdéséért tett erőfeszítésekre és úgy vélekedett, hogy szigor helyett növekedésre és munkahelyteremtésre van szükség. Obama szerint hamisak a deficitcsökkentés szükségessége mellett felsorakoztatott republikánus érvek, mert második világháború óta nem csökkent a jelenlegihez fogható ütemben az államháztartás hiánya.