Parlament elé terjesztették a jegybankelnök-jelöltet
A japán kormány a parlament elé terjesztette csütörtökön jegybankelnök-jelöltjének, Kuroda Haruhikónak, az Ázsiai Fejlesztési Bank agresszív monetáris lazítást támogató vezetőjének a kinevezését.
Kuroda mellett a kormány – a hét eleji japán sajtóértesüléseknek megfelelően – a két megüresedő alelnöki poszt betöltésére a szintén a monetáris lazítás hívének tartott Ivata Kikuót, a tokiói Gakusuin Egyetem professzorát, valamint Nakaszo Hirosit, a jegybank külkapcsolatokért felelős ügyvezető igazgatóját nevezte meg. A defláció elleni harcot és az állami gazdaságélénkítést hangsúlyozó Abe Sindzó miniszterelnök kabinetje közölte: olyan szakembereket akar látni a jegybank élén, akik támogatják a kormány gazdaságpolitikai elképzeléseit.
Szuga Josihide kabinetfőtitkár közölte: a három jelölt “a legerősebb csapat lesz a defláció elleni harcban”. Elemzői várakozások szerint Kuroda vezetése alatt a japán jegybank a jelenleginél agresszívabb monetáris politikát fog folytatni, viszont egyes közgazdászok figyelmeztettek, hogy erre már csak korlátozott lehetősége van az alapkamatot évek óta a 0 és 0,1 százalék között tartó, az eszközvásárlási programjának bővítésével lazító jegybanknak. A lehetséges további jegybanki lépések között az államkötvények, illetve a vállalati papírok felvásárlásának növelése merülhet fel japán elemzők szerint. A három jelöltről a parlament alsóháza március 14-én, az ellenzéki többségű felsőház március 15-én szavaz. Japán sajtóhírek szerint a legnagyobb felsőházi frakcióval rendelkező ellenzéki Japán Demokrata Párt támogatni fogja Kuroda jelölését, ugyanakkor a párt egyes képviselői túlzottan radikálisnak tartják Ivate személyét, aki a refláció, azaz a defláció pénznyomtatás útján való leküzdésének szószólója. Sirakava Maszaaki jelenlegi jegybankelnök március 19-én, idő előtt távozik posztjáról, miután a kormány elképzeléseinél korlátozóbb monetáris politikája miatt folyamatos vitában állt a decemberben hivatalba lépett kabinettel.
JapánjegybankelnökKuroda
Ezeket olvasta már?
Rekordhiány JapánbanFolt Amerika imázsán
Japán jegybank: megnyugvás jön
Meghalt a világ legidősebb embere
Jöhet az átfogó reform
Szerényen erősödött a forint
Korlátozzák a banki bónuszokat
Erős az eladói nyomás az aranynál
Javított 2012-ben a Magyar Telekom
Javult a dinnyetermelési kedv Dél-Békésben



)
)