2013. 01. 03. 7:15 | forrás: mti

Pereket indíthat a Magyar Agrárkamara



Közérdekű pereket is indíthat a közeljövőben a gazdák védelmében a Magyar Agrárkamara, elsőként a szárazság miatt megsemmisült gabonát követelő termeltető cégek kerülhetnek a célkeresztbe – írja a Magyar Nemzet.


A lap csütörtöki számában ismerteti: az Országgyűlés nemrégiben azzal egészítette ki a köztestületről szóló törvényt, hogy a szervezet maga is kérheti a bíróságtól a tisztességtelen kikötéseket tartalmazó termeltetési szerződések semmisségének kimondását. Az ilyen eljárások befejezéséig az általános szerződési feltétel teljesítésével kapcsolatban folyamatban lévő bírósági, illetve választott bírósági tárgyalásokat fel kellene függeszteni. Jelenleg is több száz ilyen jellegű eljárás zajlik.

A lap közlése szerint ezek a perek elsősorban azért indultak, mert a termeltetési szerződést kötő, zömében feldolgozó- vagy kereskedőcégek nem akarták elfogadni azt a tényt, hogy a gazdák a különböző természeti csapások miatt nem tudták leszállítani a megállapodásokban szereplő gabonamennyiséget. A gazdáktól az eredeti megállapodásban foglalt összegnél jóval magasabb áron beszerzett gabona értékét követelik, mégpedig kamatokkal együtt. Ezeknek a szerződéseknek a jogszerűsége a lap szerint már régóta vitatott.


cégMagyar Agrárkamaraper



Pereket indíthat a Magyar AgrárkamaraEskütételre készül a 113. amerikai kongresszus
A novemberi választások eredményeként továbbra is a demokraták alkotják majd a többséget szenátusban és a republikánusok uralják majd a képviselőházat az Egyesült Államok új összetételű, 113. kongresszusában, amelynek tagjai csütörtökön teszik le a hivatali esküt.


Pereket indíthat a Magyar AgrárkamaraIsmét indulnak a helyi autóbuszjáratok
Hétfőtől ismét indulnak helyi autóbuszjáratok Dombóváron, ahol január elseje óta nincs helyi közösségi közlekedés a Volán társasággal való megegyezés hiányában.


Pereket indíthat a Magyar AgrárkamaraAmnesztiát hirdetett az államfő
Széleskörű amnesztiát hirdetett Ivan Gasparovic szlovák államfő a Szlovák Köztársaság létrejöttének huszadik évfordulója alkalmából.


Pereket indíthat a Magyar AgrárkamaraBővülést mutat az USA feldolgozóipara
Bővülést mutat az USA feldolgozóipara, a BMI 50,7 pontra emelkedett decemberben. Az építőipari kiadások novemberi számai a vártnál gyengébben alakultak; a költségvetési problémák időlegesen háttérbe szorulhatnak a következő időszakban.


Pereket indíthat a Magyar AgrárkamaraA bankszektor megkezdte a tranzakciós illeték beszedését
A magyar bankszektor a törvényi előírásoknak megfelelően 2013. január elsejével megkezdte a tranzakciós illeték beszedését - közölte a Magyar Bankszövetség szerdán az MTI érdeklődésére.


BUMIX   998.06  (-0.09%    )   BUX   18779.57  (+0.03%    )   AAA   275  (-0.36%    )   APPENINN   239  (+5.75%    )   BIOMEDICAL   50  (-19.35%    )   BTEL   1190  (+0.25%    )   CIGPANNONIA   225  (-3.85%    )   E-STAR   174  (-0.57%    )   EGIS   19080  (-0.88%    )   ELMU   12850  (+2.80%    )   EMASZ   10450  (+4.50%    )   ESTMEDIA   14  (-6.67%    )   ETFBUXOTP   784  (+2.35%    )   FHB   403  (+4.95%    )   FORRAS/OE   565  (+1.80%    )   FUSO   27  (-3.57%    )   FUTURAQUA   30  (+20.00%    )   GSPARK   920  (-0.22%    )   HUNMINING   19  (-9.52%    )   KEG   30  (-6.25%    )   KONZUM   25  (-10.71%    )   KREDITJOG   39  (+2.63%    )   KULCSSOFT   335  (-6.94%    )   MOL   16700  (+0.91%    )   MTELEKOM   365  (+1.96%    )   NORDTELEKOM   1790  (-0.56%    )   OTP   4900  (-0.67%    )   PANNERGY   342  (+0.59%    )   PHYLAXIA   33  (-2.94%    )   RABA   873  (-1.36%    )   RICHTER   34110  (-1.10%    )   TVK   1960  (+2.08%    )   

Bejelentkezés

Email:

Jelszó: