2013. 03. 06. 7:21 | forrás: TF-információ | szerző: Kiss Tamás

Gáz van Szíriában – gázolajat importálnának



Kiss Tamás – Tőzsdefórum A szír kormány minden tőle telhetőt megtesz a lakosság olajszármazékok, főként dízel-olaj iránti igényeinek kielégítésére, ami Szíriában a legtöbb ember számára alapvető fűtőanyag, és most külföldi cégekkel működik együtt a hiány pótlása érdekében.


Az al-Eqtissadi nevű helyi honlap tudósítása szerint a Szíriai Gazdasági és Külkereskedelmi Minisztérium felkérte az Olajértékesítési Hivatalt, hogy adja meg az a szükséges nyersolaj mennyiségét és minőségi paramétereit, és az átadási folyamat menetrendjét.

Iránt tiltott olajexporttal is vádolják.

A minisztérium követeli az ország import dízel-olaj szükségletének jelentésben történő rögzítését is, hogy végre tudják hajtani a Szíria és indiai, svájci és ukrán vállalatokkal már aláírt együttműködési jegyzőkönyveket, hogy biztosítsák Szíria dízel-olaj szükségletének baráti országokból történő beszerzését. Bár az Európai Unió (EU) és az Egyesült Államok tilalmat vezetett be a szíriai nyersolaj behozatalára, a minisztérium megerősítette, hogy ezek a szankciók csak az EU tagországokra vonatkoznak, és nem terjednek ki más országokra, különösen nem azokra, amelyek baráti viszonyt ápolnak Szíriával, és régóta figyelmen kívül hagyják a szankciókat.

A minisztérium mégis beismerte, hogy a szankciók roppant nagy hatást gyakoroltak az ország gazdaságára, és az olajkitermelés növelésére vonatkozó tervek elhalasztását kényszerítették ki. A Damaszkuszi Kereskedelemi Kamara éves jelentése Szíria olaj-és gázkitermelésének az iparágat sújtó szankciók miatti mintegy 30 százalékos csökkenését mutatta ki.

A General Petroleum Corporation nevű olajvállalat bejelentette, hogy az olajkitermelés 2011 első felében 70 millió hordó könnyű és nehézolajat tett ki, átlagosan napi 387 000 hordónyi mennyiséget. A válság előtt az Olajipari Minisztérium olyan stratégiát vázolt, amelynek értelmében 2009 és 2025 között 2 milliárd hordó nyersolajat és 160 milliárd köbméter szennyeződésmentes földgázt termeltek volna ki.

Damaszkusz és Bagdad megvitatta annak lehetőségét is, hogy az iraki nyersolajat Szíriába a Kirkukot a szíriai Banias-szal összekötő vezetéken keresztül szállítsák, és új vezetékeket építsenek további nyersolaj-mennyiségeknek Szíriába történő exportálás céljából a Banias-i kikötőn keresztül történő szállítására. A szankciók és az országban kitört válság azonban meghiúsította a kormány tervei és jövőbeni stratégiái bármelyike megvalósításának lehetőségére vonatkozó várakozásokat.

Gyakran ellopják a nyersolajat.

Szíria egy ideje az olajszármazékok hiányára panaszkodik az ország északkeleti részében fegyveresek által olajvezetékek ellen állítólag elkövetett támadások, valamint a kőolajnak az ország forrongó részeiből máshová, közte a fővárosba, Damaszkuszba történő szállítása útjában álló nehézségek miatt. Időközben a Syria Steps nevű honlap nemrég olyan tudósítást hozott nyilvánosságra, amely arra figyelmeztet, hogy a szír nyersolajat ellopják, hogy külföldön olcsón eladják.

A szíriai ellenzéki pártok koalíciója nemrég nyilvánosságra hozta, hogy a nemzetközi olajtársaságokkal való együttműködést tervezik a szír lázadók ellenőrzése alatt lévő egyes olajmezőkről történő nyersolajexport érdekében. A honlap szerint ez az intézkedés az ellenzék arra irányuló kísérletének összefüggésében jelentkezik, hogy megcsapolják a szír gazdaságot. A honlap ugyanakkor arra figyelmeztet, hogy néhány olajmező elfoglalása az ellenzék részéről nem jelenti azt, hogy képes befektetéseket eszközölni ezeken a mezőkön, ami azt jelzi, hogy a fegyveres csoportok nem képesek biztosítani a vezetékeket az olaj szállítása és kivitele céljából, illetve még arra sem képesek, hogy olyan vállalatokat találjanak, amelyek hajlandók velük üzletet kötni, mert azt „jogellenesnek” fogják tekinteni.


Közel-KeletolajtermelésSzíria



Gáz van Szíriában – gázolajat importálnánakAz OTP győzött egy bankperben
A Szolnoki Törvényszék jogerős ítéletében utasította el egy házaspár fellebbezését, amelyet egy az OTP Bank elleni perben nyújtottak be - számolt be az Origo.


Gáz van Szíriában – gázolajat importálnánakTetemes plusz New York-ban
Emelkedéssel zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói kedden. A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 126,18 ponttal, 0,89 százalékkal 14 253,92 pontra emelkedett.


Gáz van Szíriában – gázolajat importálnánakÚj történelmi csúcson a New York-i részvénypiac
Új, a 2007-es szinteket meghaladó történelmi csúcsra szökött a keddi kereskedésben a legfontosabb amerikai részvényindex, a Dow Jones Industrial Average.


Gáz van Szíriában – gázolajat importálnánakHacker-csali a Deutsche Telekom-nál
Kihelyezett csapdákkal igyekszik eleget tanulni a kibertámadások megelőzéséhez és elhárításához a Deutsche Telekom - írta a német Die Welt online kiadása kedden.


Gáz van Szíriában – gázolajat importálnánakMi a hiba a mobilinternetben?
A mobilszolgáltatók magas tarifái összefüggésben vannak azzal, hogy az európai uniós országok közül Magyarországon használják a legkevesebben a mobilinternetet - írta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH).


BUMIX   998.06  (-0.09%    )   BUX   18779.57  (+0.03%    )   AAA   275  (-0.36%    )   APPENINN   239  (+5.75%    )   BIOMEDICAL   50  (-19.35%    )   BTEL   1190  (+0.25%    )   CIGPANNONIA   225  (-3.85%    )   E-STAR   174  (-0.57%    )   EGIS   19080  (-0.88%    )   ELMU   12850  (+2.80%    )   EMASZ   10450  (+4.50%    )   ESTMEDIA   14  (-6.67%    )   ETFBUXOTP   784  (+2.35%    )   FHB   403  (+4.95%    )   FORRAS/OE   565  (+1.80%    )   FUSO   27  (-3.57%    )   FUTURAQUA   30  (+20.00%    )   GSPARK   920  (-0.22%    )   HUNMINING   19  (-9.52%    )   KEG   30  (-6.25%    )   KONZUM   25  (-10.71%    )   KREDITJOG   39  (+2.63%    )   KULCSSOFT   335  (-6.94%    )   MOL   16700  (+0.91%    )   MTELEKOM   365  (+1.96%    )   NORDTELEKOM   1790  (-0.56%    )   OTP   4900  (-0.67%    )   PANNERGY   342  (+0.59%    )   PHYLAXIA   33  (-2.94%    )   RABA   873  (-1.36%    )   RICHTER   34110  (-1.10%    )   TVK   1960  (+2.08%    )   

Bejelentkezés

Email:

Jelszó: