2012. február 6. 16:00

Több a munkanélküli Lengyelországban



Lengyelországban 13,3 százalékra nőtt a munkanélküliség januárban a decemberi 12,5 százalékról az ország munkaügyi minisztériumának hétfőn ismertetett előzetes adata szerint. Tavaly januárban 13,0 százalék volt a munkanélküliség. Lengyelországban a munkanélküliség 2003-ban tetőzött 20,7 százalékon. A minisztérium várakozása szerint januárban 2,12 millió volt a munkanélküliek száma.

A lengyel statisztikai hivatal február második felében ismerteti a januári munkanélküliségre vonatkozó hivatalos adatot. A szakértők azt mondták, hogy a statisztikai hivatal adata általában legfeljebb 0,1 százalékponttal tér el a minisztérium által előzetesként közölt számtól. A Reuters által megkérdezett elemzők 13,2 százalékos januári munkanélküliségre számítanak. (MTI/Dow Jones/Reuters)



Lengyelországmunkanélküliségmunkanélküliségi rátaMakró


Varga: lehet szerepe egy önálló Pénzügyminisztériumnak
Az előfeltételek teljesítésének köszönhetően az előkészítésnél gyorsabb, a nyár elején-közepén elinduló tárgyalásra számít az IMF-fel és az EU-val Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, aki június 1-jétől tárca nélküli miniszterként vezeti a tárgyalásokat.

Változatlanul veszteségek Amerikában
Veszteséggel zártak a New York-i értéktőzsde vezető mutatói szerdán. A piac hangulatát az befolyásolta, hogy az Európai Központi Bank este megerősítette: néhány görög bankkal szemben "leállította a monetáris műveleteket", és nem nyújt likviditást számukra, mert nem történt meg a szükséges feltőkésítés.

Erősödött a forint
Csütörtök reggelre kissé erősödött a forint árfolyama.A jegyzést továbbra is a sikertelen görög kormányalakítási kísérletek után nyugtalanabb euróövezeti hangulat alakítja.

Az ázsiai piacok is jól teljesítettek
A tokiói értéktőzsde fő mutatója csütörtökön emelkedett, kétnapi esés után.

Hazarendelték a szélsőjobbos olasz diplomatát
Az olasz külügyminisztérium azonnali hatállyal hazarendelte Mario Vattani oszakai konzult, akire fegyelmi vizsgálat vár szélsőjobboldali nézetei miatt. Ő maga a sajtónak nyilatkozva azt állította, hogy üldözik.

Hozzászólások 


Eddig még senki sem szólt hozzá...

Bejelentkezés

Email / Nick:

Jelszó:

OK
BUX  16650.20 (+0.68%   )   BUMIX  1097.58 (-0.66%   )   APPENINN  425 (0.00%   )   DANUBIUS  2725 (-2.68%   )   EGIS  14410 (-0.62%   )   E-STAR  2348 (+3.62%   )   ESTMEDIA  52 (0.00%   )   FHB  517 (-0.96%   )   FOTEX  241 (+4.33%   )   GSPARK  985 (-1.50%   )   MOL  16045 (+0.91%   )   MTELEKOM  444 (+1.83%   )   ORC  990 (0.00%   )   OTP  3455 (+0.88%   )   PANNERGY  599 (-0.83%   )   RABA  698 (-0.14%   )   RICHTER  35700 (-0.29%   )   SYNERGON  0 (0.00%   )   TVK  1995 (-0.25%   )   ZWACK  0 (0.00%   )