2012. 09. 22. 14:55 | forrás: MTI

Vadászgépek miatt vitatkoznak a csehek és a svédek



A cseh kormány nem elégedett Svédország feltételeivel a Gripen vadászgépek bérlésének meghosszabbítására – jelentette ki Alexandr Vondra cseh védelmi miniszter szombaton délelőtt az észak-morvaországi Ostravában.


Vondra pénteken este Ostravában tárgyalt Karin Enström svéd védelmi miniszterrel, és a tárgyalás eredményeit szombati sajtóértekezletén ismertette. Csehország azt szeretné, hogy a svédek csökkentsék a Gripenek havi mintegy kétmilliárd koronás bérleti díját, amire Stockholm egyelőre nem hajlandó. A miniszter szerint a cseh-svéd tárgyalások ebben az ügyben november végéig folytatódni fognak. Ha a feleknek nem sikerül megegyezniük, Prága új pályázatot tervez kiírni. Az eltérő álláspontok ellenére Vondra kifejezte reményét, hogy végül is sikerül tető alá hozni a megállapodást.

“Részletesen elmagyaráztam a miniszternek, hogy a cseh kormány számára miért nem kielégítő az új svéd ajánlat sem” – magyarázta Vondra. A tárgyalások első fordulójában idén tavasszal a feleknek nem sikerült közös nevezőre jutniuk. Csehország 2004-ben vett bérbe Svédországtól tízéves időtartamra 14 darab Gripen vadászgépet. A tízéves bérleti díj összesen 19,6 milliárd korona (mintegy 210 milliárd forint). A mostani tárgyalások ennek a szerződésnek a meghosszabbításáról folynak.

Vondra megerősítette azt a prágai sajtóértesülést, miszerint ha a feleknek most sem sikerülne megegyezniük, a cseh kormány két-három évre egy átmeneti bérleti szerződést kötne, majd új pályázatot írna ki a vadászgépek beszerzésére. Az új pályázat feltételeinek vázlatát a cseh kormány november végéig szeretné elkészíteni. A Právo című lap úgy értesült: ha Svédország ebbe az átmeneti időszakba sem menne bele, akkor a csehek megpróbálnának megegyezni a szlovákokkal, hogy szlovák gépek védjék egy ideig a cseh légteret. A téma Robert Fico legutóbbi prágai tárgyalásain állítólag már az asztalon volt. Svédországon kívül Csehország, Magyarország, a Dél-afrikai Köztársaság és Thaiföld hadserege használ Jas-39 Gripen típusú vadászgépeket.


CsehországGrippenSvédország



Vadászgépek miatt vitatkoznak a csehek és a svédekSoros ismét adakozik a demokratáknak
George Soros százezer dollárt adományozott a Barack Obama ügyét támogató, formailag független szervezetnek - írta pénteken internetes kiadásában a The Wall Street Journal.


Vadászgépek miatt vitatkoznak a csehek és a svédekVillanyszerelőket képez az EDF DÉMÁSZ
Az EDF DÉMÁSZ saját képzési programot indít; mivel majdnem 20 éve megszűnt a hálózati villanyszerelő képzés a szakmunkásképző iskolákban, a villamosenergia-ipari cégek csak saját nevelésű" munkatársakkal tudják biztosítani az utánpótlást – mondta el a cég vezérigazgató-helyettese a Jedlik Ányos Képzési Programról.


Vadászgépek miatt vitatkoznak a csehek és a svédekIndul a távfűtés, de vajon mennyiért?
Bár néhány nap múlva indul a fűtési szezon, a távhőtermelők még mindig nem kaptak hivatalos értesítést a Magyar Energia Hivataltól arról, hogy milyen termelői árakat kell majd alkalmazniuk a következő egy év alatt, ugyanakkor értesülések szerint a lakossági tarifák nem változnak az idén - írta a Népszava.


Vadászgépek miatt vitatkoznak a csehek és a svédekJó minőségű a szőlő, de kevesebb
Jó minőségű, de kevesebb szőlő termett idén Veszprém megye négy történelmi borvidékén, a termésátlagok mindenhol elmaradnak a tavalyitól - mondták a hegybírók és hegyközségi tanácsok elnökei.


Vadászgépek miatt vitatkoznak a csehek és a svédekVarga Mihály optimista: novemberben megállapodás
Varga Mihály szerint novemberre lehet IMF/EU-megállapodás.


BUMIX   998.06  (-0.09%    )   BUX   18779.57  (+0.03%    )   AAA   275  (-0.36%    )   APPENINN   239  (+5.75%    )   BIOMEDICAL   50  (-19.35%    )   BTEL   1190  (+0.25%    )   CIGPANNONIA   225  (-3.85%    )   E-STAR   174  (-0.57%    )   EGIS   19080  (-0.88%    )   ELMU   12850  (+2.80%    )   EMASZ   10450  (+4.50%    )   ESTMEDIA   14  (-6.67%    )   ETFBUXOTP   784  (+2.35%    )   FHB   403  (+4.95%    )   FORRAS/OE   565  (+1.80%    )   FUSO   27  (-3.57%    )   FUTURAQUA   30  (+20.00%    )   GSPARK   920  (-0.22%    )   HUNMINING   19  (-9.52%    )   KEG   30  (-6.25%    )   KONZUM   25  (-10.71%    )   KREDITJOG   39  (+2.63%    )   KULCSSOFT   335  (-6.94%    )   MOL   16700  (+0.91%    )   MTELEKOM   365  (+1.96%    )   NORDTELEKOM   1790  (-0.56%    )   OTP   4900  (-0.67%    )   PANNERGY   342  (+0.59%    )   PHYLAXIA   33  (-2.94%    )   RABA   873  (-1.36%    )   RICHTER   34110  (-1.10%    )   TVK   1960  (+2.08%    )   

Bejelentkezés

Email:

Jelszó: