2024 április 19

Van egy jó ötleted? Esetleg több is?

Az Innovatív Generáció (iGen) Pályakezdő Innovációs Program ebben az évben indult. Gyakornoki program, képzés és inkubáció egyben, amelynek első csoportjába 91-en jelentkeztek, és a 28 résztvevőből 17-en végezték el. Októberben a Kreater négy párhuzamos csoporttal elindítja a program második hullámát.

A közlemény szerint az ügynökség három éve gyűjti a társadalmi innovációs ötleteket, és megvalósításukhoz civil és üzleti partnereket keres. A csoportokba azok jelentkezését várják, akik érdeklődnek az innovációk és a start-upok világa iránt, valamint akik elszántak saját ötletük megvalósításában, de egyedül vannak és nem tudják, hogyan vágjanak bele, harmadrészt akik pontosan tudják, hogy mibe szeretnének belevágni és a csapat is megvan hozzá, de szeretnének három hónap alatt jelentős lépéseket tenni a megvalósítás felé.

A negyedik csoportba a Kreater meghívása alapján jelentkezhetnek azok, akik hoztak már létre társadalmi innovációt, de a továbblépéshez vagy a fenntarthatósághoz, esetleg egy újabb innovációs hullámhoz jól jönne nekik egy innovatív közeg. A program új elemeként a Kreater létrehozza az iGen Alapot. Az alapban összegyűlt pénzből a három hónap végén a két perces, legnépszerűbb videók alapján a győztes csapatok, innovátorok, ötletgazdák tőkét, illetve anyagi támogatást kapnak az induláshoz. Ezt az alapot segíthetik támogató partnerek pénzzel vagy természetbeni támogatással, a résztvevőknek odaítélt termékekkel és szolgáltatásokkal. A továbbfejlesztett iGen program része ezen felül egy külső mentorhálózat – közölte az ügynökség.