Adót vetne ki az EP az átutalásokra (2010. március 12. 13 óra 50 perc)
Tervet kell kidolgozni egy olyan globális adó bevezetéséről, amely a pénzintézetek túlzott kockázatvállalása ellen hat - áll az EP által szerdán megszavazott jelentésben. Ha nem sikerülne világméretű rendszert létrehozni, az uniónak meg kellene fontolnia, hogy önállóan vezeti be az új adótípust - vélik a képviselők.
Az EP által szerdán, 536 igen, 80 nem szavazattal, 33 tartózkodás mellett elfogadott jelentés szerint a banki szektornak "egészséges tőkét kell felépítenie", és biztosítani kell azt a képességét, hogy reálgazdasági befektetéseket finanszírozzon, mindezt a túlzott kockázatok megelőzésével.
A képviselők ezért arra kérik a Bizottságot, készítsen javaslatot az átutalások megadóztatására. Ezt a tervezetet már a G20 júniusi találkozóján megvitathatnák a résztvevők. Az EP annak megvizsgálására is felkéri a Bizottságot, hogy "egy pénzügyi műveletekre vonatkozó adó megelőzhet-e egy jövőbeli pénzügyi válságot azáltal, hogy bizonyos fajta nem kívánatos műveletekre irányul".
A parlament szerint a javasolt megoldások nem lehetnek negatív hatással "az uniós versenyképességre a fenntartható befektetésekre, az innováció és növekedés akadályozását".