Avemar kontra Omncomar: további jogi lépések várhatók (2010. június 30. 13 óra 55 perc)
A Biropharma Kft., a tudományosan világszerte elismert, az OÉTI által „speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer daganatos betegek részére” kategóriában engedélyezett Avemar gyártója hivatalos közleményt bocsájtott ki, melyben kijelenti, hogy álláspontja szerint a nemrégiben forgalomba hozott Oncomar megnevezésű fermentált búzacsíra kivonat a forgalmazó gyakran hangoztatott állításával ellentétben nem innováció, hanem anyagi érdek által vezérelt szabadalombitorlás eredménye.
"A két tápszer összetevői eltérnek egymástól és két különböző, egymással nem helyettesíthető termékről van szó. A tudományos közleményekben eddig megjelent összes Magyarországon és külföldön végzett kutatás kizárólag a Biropharma Kft. kunfehértói üzemében gyártott Avemarral foglalkozott és az Avemar a hatékonyságát támasztotta alá. Az Avemar és az Oncomar tudatos összekeverése súlyosan megtéveszti a betegeket, ezért a Biropharma Kft. mérlegeli a szükséges további jogi lépések megtételét az Oncomart forgalmazó Birochem Kft. ellen" - olvasható a Biropharma közleményében.
"A Biropharma Kft. az Avemart gyártó cég álláspontja szerint az Oncomar semmiképpen nem tekinthető a 12 éve változatlan minőségben gyártott Avemar „továbbfejlesztett” változatának, ahogy azt az Oncomar gyártója állítja. Az Oncomarral kapcsolatos klinikai vizsgálatok a mai napig nem kerültek napvilágra, ráadásul független laboratóriumi mérések eltérő összetételt, instabilitásra utaló, egyetlen dobozon belüli minőségi különbözőséget állapítottak meg. A termék jótékony hatása nem bizonyított, hosszú távú mellékhatásai nem ismertek.
Az elmúlt évek összes tudományos és szakmai hivatkozása a Biropharma Kft. kunfehértói üzemében, gyógyszergyári körülmények között, szigorú minőségellenőrzéssel, változatlan összetételben gyártott Avemar pulvis-szal, az Avemar aktív összetevőjével végzett kísérleteken alapul. Az ettől eltérő összetételű Oncomar tájékoztató anyagaiban a forgalmazó, dr. Hidvégi Máté megalapozatlanul és jogtalanul hivatkozik az eredeti Avemarral elért kiemelkedő jelentőségű eredményekre és elismerésekre.
Az utóbbi időben az Oncomar forgalmazásában érdekelt csoport rendszeresen ad közre olyan információkat, amelyek megalapozatlanok, pontatlanok, etikátlanok, félreérthetőek, szándékosan megtévesztik és elbizonytalanítják az Avemart fogyasztókat és jelentősen sértik a szabadalmastársak, valamint az eredeti Avemar gyártójának, a Biropharma Kft-nek az érdekeit.
Az egyesült államokbeli és németországi gyártásban készülő Oncomar készítmény Avemarra való hivatkozással történő forgalmazása veszélyezteti a hazai alapanyagokból, Magyarországon gyártott eredeti Avemart előállító kunfehértói gyógyszergyártó üzem közel hatvan dolgozójának munkahelyét is.
A Biropharma Kft. a szükséges további jogi lépések megtételét mérlegeli az Oncomart forgalmazó Birochem Kft. ellen" - zárul az Avemar gyártójának közleménye.