Dubai: egyelőre még semmi sem történt, de hétfőn minden eldől (2009. november 27. 13 óra 5 perc)
Még semmi sem történt Dubaiban, csupán egy fizetési halasztási kérelmet jelentettek be, de a vártható kockázatokkal kapcsolatos félelmek néhány óra alatt végiggyűrűztek a fél világon - hangsúlyozta Blahó Levente (Raiffeisen), hozzátéve: túlfeszítettek a piacok, ezért a befektetők érzékenyebben reagálnak a hírekre. A tegnapi pánikot az is erősítette, hogy az irányadó amerikai piacok zárva tartottak, s nem tompították a hatást. A rövidített kereskedés miatt ma sem várhatunk sokat a tengerentúltól.
A Tőzsdefórum a Dubai Worlddel kapcsolatos hírek nyomán megindult pánik hullám kapcsán kérdezte a Raiffeisen elemzőjét. Mint ismeretes, az állami felügyelet alatt álló Dubai World holding, mintegy 59 milliárd dollárt kitevő adóssága közeljövőben esedékes részleteinek az elhalasztását kezdeményezte, s a hír megemelte a dubai állam esetleges csődje elleni biztosítás piaci árát. A dubai fejlemények tegnap és ma reggel nem csak a Közel-Keleten, de Ázsiában és Európában, s azon belül a mi térségünkben is negatív piaci reakciókat okoztak.
Fontos észrevenni, hogy egyelőre még semmi sem történt Dubaiban, csupán egy fizetési halasztási kérelmet jelentettek be - hangsúlyozta Blahó Levente, hozzátéve: ugyanakkor a vártható kockázatokkal kapcsolatos félelmek néhány óra alatt végiggyűrűztek a fél világon. A tengerentúli tőzsdék eddig kimaradtak ebből, mert tegnap a Hálaadás ünnepe miatt kereskedési szünet volt, ma pedig rövidített kereskedés lesz.
Mint mondta, közvetlen kitettsége a bankszektornak és az építőiparnak lehet, de ez is elsősorban Tokióra és Londonra lehet igaz, nincs egyelőre olyan adat, amely a mi térségünk érintettségére utalna.
Azt is látni kell, hogy a nyolc hónapja tartó töretlen emelkedés miatt túlfeszítettek a piacok, túl sokat emelkedtek az árak túlságosan rövid idő alatt, ezért a befektetők érzékenyebben reagálnak a hírekre.
A tegnapi pánikot az is erősítette, hogy az irányadó amerikai piacok nem tompították a hatást, a rövidített kereskedés miatt ma sem várhatunk sokat a tengerentúltól. Más szóval, hétfőn jöhet az első komolyabb impulzus az Egyesült Államokból, s akkor talán már azt is könnyebb lesz megítélni, hogy múló rosszkedvről, vagy a fordulat kezdetéről beszélhetünk-e?