Elsősorban az euróhitelek a forinthitelek konkurensei most, míg a korábban legnépszerűbbnek számító svájci frank visszaszorult. A bankok nehezen jutottak forrásokhoz, s a bankközi kamatok miatt az ára is magas volt. Ennek ellenére - mint az az MNB adataiból kiderül - továbbra is a frankhitelek a legolcsóbbak. Sojnoczki József, a CreditHungary vezetője jelezte, hogy bár ez a devizanem valóban visszaszorult, azért néhány hitelintézetnél továbbra is elérhető, mégpedig igen jó áron.
Árnyalja a helyzetet, hogy 2010. március 1-jén hatályba lépnek "a körültekintő lakossági hitelezés feltételeiről és a hitelképesség vizsgálatáról" szóló 361/2009 számú Kormányrendelet maximális finanszírozásra vonatkozó szakaszai. Az ingatlan-jelzálog hitelek esetében a kihelyezett hitel aránya forintnál a fedezetként felajánlott ingatlan értékének legfeljebb 75 százaléka lehet, eurónál 60 százalék, más devizahitel esetében pedig 45 százalék. Pénzügyi lízing esetén némileg kedvezőbbek a számok: a forint-, az euróhitel, illetve más devizahitel esetében 80, 65, illetve 50 százalék. Ebből az következik egyrészt, hogy a forinthiteleknek tovább nő az előnye, illetve, hogy a lízing kismértékben kedvezőbb lehet.
Folytatás itt