A tegnapi gyengébb amerikai szereplés ellenére Európában emelkedéssel nyitottak a tőzsdék, a BUX is nyereséget tudott felmutatni. Az OTP 0,56 százalékkal, 5340 forintra drágult az első órák után, míg a MOL 20 165 forintot ér, ami 0,83 százalékkal magasabb a tegnapi záróárnál. A Richter 0,9 százalékos nyereséget tudott felmutatni ugyanekkor, ez 45 050 forintos árfolyamot jelent. A Magyar Telekom lemaradó, 682 forintos kurzusa 0,29 százalékos visszaesésnek felel meg.
A kisebb papírok közül a vártnál jobb gyorsjelentést adó Rába 2,2 százalékkal került feljebb, 880 forinton forogtak a papírok. Az RFV még jobban szerepel, 3,5 százalékkal javult délig, 5998 forintra. A TVK mai emelkedése még ezt is felülmúlt, a papír 3,9 százalékkal dárgult, 3585 forintig.