Névnap: Ádám 


Hirdetés

Linkek

BÉT forgalom

BÉT forgalom
Forrás: eco.hu

Hirdetés

Feltörőben az ásványvízpiac! Kelendőek lehetnek a gyártók részvényei (2010. július 29. 10 óra 3 perc)





NestléÁtalakulóban van a világ italpiaca: a fogyasztók évről évre az egészségesebb termékeket keresik, ami alapvetően az ásványvízgyártóknak kedvez. Igaz, az üdítőgyártók sem alszanak, hanem évről-évre újabb, egészségesebb termékeket fejlesztenek és egyre ütemesebben lépnek előre az ásványvízpiacon is. Az ásványvíz Magyarországon is jól fogy, évről évre több palackot értékesítenek, de az igazi robbanás a kínai piacon várható. Az Equilor Befektetési Zrt. elemzéséből kiderül, hogy az ásványvíz- és üdítő fogyasztást nem csak a nyári meleg, hanem a gazdaság állapota is befolyásolja: az elmúlt két év gazdasági visszaesése elsősorban az üdítőgyártók piacát érintette kedvezőtlenül.


A 20 éves Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzésében az ásványvíz- és üdítő gyártók piacát, és az azzal kapcsolatos befektetési lehetőségeket vizsgálta. Az elemzésből kiderül, hogy a 2000-es évek elejétől komoly változás figyelhető meg a fogyasztói preferenciák alakulásában, amely változás többek között a fogyasztók táplálkozási szokásainak átalakulásában jelentkezett. A főként a fejlett világra jellemző helytelen táplálkozási szokások olyan betegségformák elterjedéséhez, illetve elhízáshoz vezettek, amelyek egészséges táplálkozással és természetesen mozgással megelőzhetőek. Az egészséges táplálkozás, mint fogalom nagyrészt az elmúlt tíz évben épült be a fogyasztók gondolkodásába, ami a vásárlói szokásokban is jelentkezett. Ennek a folyamatnak az egyik fő haszonélvezője az ásványvíz szektor volt. Ezzel párhuzamosan a gyártóknak sikerült az ásványvizet a szénszavas üdítőitalok és gyümölcslevek fő alternatívájaként pozícionálni az italpiacon.

Az ásványvíz piac előretörését a legjobban a világ legnagyobb italpiacán, az Egyesült Államokban lehet nyomon követni: tíz évvel ezelőtt a lakosság kb. 56,9 milliárd liter szénszavas üdítőitalt fogyasztott évente, míg az ásványvíz-fogyasztás csak 17,9 milliárd liter volt, amivel csupán az ötödik legkedveltebb italfajta volt a tengerentúlon a sör, a kávé, a tej és a szénsavas üdítőital után. 2008-ra a szénsavas üdítőital fogyasztás 53,4 milliárd literre zsugorodott, miközben az elfogyasztott ásványvíz mennyisége 33 milliárd literre emelkedett. Érdekesség, hogy bár alapvetően az ásványvíz-fogyasztás a gazdaság állapotától független, az elmúlt két év erre rácáfolt. Amíg ugyanis 2000 és 2007 között átlagosan 9,2%-kal nőtt éves szinten az elfogyasztott ásványvíz mennyisége az USA-ban, addig 2008-ban 1%-kal, majd 2009-ben 2,5%-kal csökkent a fogyasztás volumene. Érdemes kiemelni, hogy a világgazdaság gyengélkedése ellenére az energiaitalok, illetve a fogyasztásra kész teák piaca kis mértékben ugyan, de 2009-ben is képes volt növekedni.

Az ásványvíz népszerűsége először Nyugat-Európában kezdett fokozódni és napjainkban is az európai fogyasztás áll az első helyen, ugyanakkor az egyes országok szintjén vizsgálva a két legnagyobb fogyasztással bíró ország már nem Európában található. Az Egyesült Államok (16,4%) illetve Mexikó (12,3%) együttesen a világ ásványvíz-piacának közel 29%-át adták 2008-ban. Velük szemben a négy legnagyobb európai ásványvíz fogyasztó állam (Olaszország, Németország, Franciaország, Spanyolország) a 2008-as fogyasztásnak csak a 18%-át tette ki.

A fejlődő államok is egyre nagyobb fogyasztói a palackozott ásványvíznek, igaz ezen országokban sokszor nem egyszerű termékként tekintenek az ásványvízre, hanem a nem biztonságos ivóvíz alternatíváját látják benne. A tavalyelőtti adatok alapján Kína adta a világ ásványvíz fogyasztásának közel 10%-át. Beszédesebb ugyanakkor az a tény, hogy 2003 és 2008 között éves szinten átlagosan 15,6%-kal nőtt a fogyasztás a távol-keleti országban, miközben ugyanezen időszak alatt a globális fogyasztás mindössze 6,7%-kal bővült. Ez megerősíti az ázsiai országban rejlő potenciált, ami miatt várható, hogy egyre több szereplő, egyre hangsúlyosabban jelenik meg a kínai piacon a közeljövőben.

Bár a világ ásványvíz piaca erősen "szétdarabolt" és főként a helyi márkák viszik el a fogyasztás nagy részét az egyes országokban, a szektorra is jellemző konszolidációs folyamat révén négy cég képes volt kiemelkedni és globális dominanciára szert tenni. A svájci Nestlé és a francia Danone az ásványvíz piac kvázi úttörőinek számítanak. Mindkét cég a nyugat-európai és az amerikai piacra koncentrálja tevékenységét, de mivel az ásványvíz iránti igény a legdinamikusabban a fejlődő államokban növekszik, így mindkettő erősíti jelenlétét Ázsiában, Dél-Amerikában és más feltörekvő régiókban. A két európai óriás sikerén felbuzdulva a Coca-Cola és a Pepsi is belépett az ásványvizek piacára.

Az előrejelzések szerint a recesszió elmúlásával párhuzamosan az ásványvíz fogyasztás dinamikája is visszatér a 2008 előtt látott szintekre és így az ásványvízpiac továbbra is az italpiac egyik leggyorsabban növekvő szegmense lesz. Ezzel szemben a szénsavas üdítőitalok piaca továbbra is zsugorodni fog, míg a kávé-, gyümölcslé- és teafogyasztás az ásványvízénél lassabb ütemben fog bővülni.

Az üdítőgyártók 43,3 milliárd dollárra becsült piacának 70%-át Amerikában lényegében két vállalat fedi le: a Coca-Cola és a PepsiCo. A sort rengeteg kisebb, de növekvő félben lévő cég követi, melyek komoly hatással vannak a szektor összes szereplőjének profitkilátásaira is. Ennek következtében a nagyobbak folyamatosan megújítják termékskálájukat, és próbálják lassítani a piaci részesedésük csökkenését. Amerikában dinamikusan változnak az étkezéshez kapcsolódó fogyasztói szokások: az átalakulás alapvető iránya az egészséges és energiaszegény termékek fogyasztása felé történő elmozdulás, ez pedig hátrányosan érinti az ezen a téren rossz megítéléssel rendelkező hagyományos kóla termékeket. A két említett cég több módon igyekszik igazodni az új igényekhez. A fogyasztói szokások változására reagálva indították be az üdítőgyártók az "egészség" kampányt a cukormentes, csökkentett energiatartalmú termékek kifejlesztésével és az ezekre szabott új márkák kialakításával.

A magyar ásványvízpiac

A globális italiparban mértékadó, kutatással és tanácsadással foglakozó cég, a Beverage Marketing Corporation 2009-es felmérése szerint 2008-ban Magyarország 110,7 literes egy főre jutó ásványvíz fogyasztásával a kilencedik helyen állt a globális rangsorban, amellyel éppen megelőzte az Egyesült Államokat, ahol 108 liter ásványvizet fogyasztott el egy átlagos amerikai fogyasztó. 2003-ban hazánkban még 61,4 liter volt a személyenkénti fogyasztás, azaz öt év alatt 80%-kal nőtt az egy főre jutó ásványvíz mennyiség. A magyarországi kiskereskedelmi ásványvízpiac - az AC Nielsen piackutató felmérése szerint - 2009-ben mennyiségben 5%-kal 923 millió literre nőtt, értékben viszont csak 4,4%-ot emelkedett 47,5 milliárd forintra 2008-hoz képest. Utóbbinak az lehet az oka, hogy a gazdasági válság nyomán a hazai fogyasztók ebben a termékkategóriában is érzékenyebbek lettek az árra, így előtérbe kerültek az alacsonyabb árfekvésű, sajátmárkás ásványvizek. Az egyes márkák közötti versenyben az első helyen nemcsak a piaci részesedést (volumen alapján), de a névismertséget tekintve is a Szentkirályi ásványvíz állt tavaly a Szonda Ipsos kutatása alapján, amely az elfogyasztott ásványvíz mennyiség alapján 10,6%-os, míg az érték alapján 16,4%-os piaci részesdést hasított ki a "tortából" a Szentkirályi és Emese márkákkal. Az érték alapján viszont egy 2009 év végi adat szerint a Coca-Cola Beverages Magyarország Kft. a piacvezető hazánkban a NaturAqua 18,6%-os részesedésével.

Mibe fektessünk?

Az ásványvízpiacra vonatkozó befektetési ajánlást nehezíti, hogy a legtöbb szereplő esetében az ásványvíz termelés és értékesítés csupán a teljes termékportfolió egy részét teszi ki, azaz a csoport szintű árbevételnek általában csak kisebb hányadát adja. Ennek ellenére az iparági hírek és piaci pozíciók alapján az Equilor elemzői szerint kedvező hozam-kockázat aránnyal kecsegtetnek a svájci Nestlé cég részvényei, így azokat vételre ajánlja. A Bloomberg elemzői felmérésben megkérdezett 41 elemzőből 27 vételre, 14 pedig tartása ajánlja a Nestlé részvényeit, míg eladást egyetlen elemző sem javasol. A 41 ajánlás átlag célára 59,27 CHF, ami az 53 frankos jelenlegi árszinthez képest 11,8%-os hozampotenciállal kecsegtet. Az árazást és a fundamentális oldalról érkező kedvező híreket figyelembe véve az Equilor úgy véli, hogy a jelenlegi árszinteken a Nestlé részvényeit érdemes vásárolni.

A Coca-Cola értékeltsége mindenkor nagymértékben függ az amerikai dollár árfolyamától, mivel a társaság bevételeinek 75%-át a nemzetközi értékesítésből könyveli el. Az elemzők hagyományosan kedvelik a Coca-Cola részvényeit: a Bloomberg elemzői felmérésében résztvevő 17 szakember közül egy sem ajánlja eladásra a papírokat, viszont 13-an vételre, 4-en tartásra javasolják azt. Az ajánlások alapján a Coca-Cola részvényeinek célára a jelenlegi 55 dollár körüli árszinthez képest magasabban, 61,44 dolláron van, ami mintegy 11%-os felértékelődési potenciállal kecsegtet 12 hónapos időtávon.


( Forrás: Munkatársunktól )

HozzászólásNyomtatásra alkalmas változatKüldje el a cikket ismerősének!A Tőzsdefórum mobiltelefonon is olvasható!


OK

Legfrissebb cikkek

2010. szeptember 8. Szerda
19:00: A jövő évi 3 százalék alatti hiányról szólhat a második akcióterv
17:44: Matolcsy nem számol a svájci frank további erősödésével
17:00: Megint új csúcson a svájci frank
16:56: Napi összefoglaló: szép kis rali kerekedett délutánra
16:30: Kitart a hiánycél mellett Matolcsy
16:15: Ismét kamatot emelt a kanadai jegybank
16:10: Nem feltétlenül indítanak uniós eljárást Simor fizetése ügyében
15:55: Erzsébetvárosi ingatlanpiac: vécé nélküli lakásoktól a diplomatanegyedig
15:40: USA Piacnyitás: kisebb pluszok nyitásban, este Fed-jelentés
15:30: Pénteken engedhetik vissza a parkettre az RFV-t
15:19: Határozatlan időre felfüggesztették az RFV kereskedését

15:15: Új vezetők a BCS Business Consulting Services csapatában
15:00: Megmozgathatja a forintot Matolcsy beszéde
14:45: Csalódást keltett a német ipari termelési mutató
14:39: Simor kamatot emelt volna augusztusban
14:25: Ha elindul a svájci hólabda: nem a devizahiteleseket kell megmenteni
14:10: Political Capital: Kevesebbet választunk mint négy éve
13:55: Jól teljesít a harmadik negyedévben a brit feldolgozóipar
13:50: 20-25 ezer tonna paradicsomból 5700 tonna ketchupot gyárt az Univer
13:35: Egyelőre nem lesz tranzakciós adó és európai bankmentő alap
13:20: Tolna megyei munkaerőpiac: 13,6%-os munkanélküliség és mérnökhiány
13:10: Pannon-Váltó: saját részvény tranzakció
13:05: Megkezdődtek a tárgyalások a Mol 21,2 százalékos részvénycsomagjáról
12:04: Akár 237 forintot is érhet a svájci frank
12:03: Nemzetközi vállalati hírek: célzott felvásárlást tervez a Boeing
12:01: Félidőben: folytatódott a lejtmenet
11:36: Rekordközelben az arany, kétéves csúcson az ezüst
11:28: Appeninn: új bérlő a PávaPoint irodaházban
11:23: Az EU-s bankszektor miatt gyengül a forint (Commerzbank)
11:21: A Velux lett a férfi kézilabda BL névadó szponzora
11:19: A kormány lépésére vár az ingatlanpiac
11:13: KÜRT Akadémia: a világ legősibb mestersége felsőfokon
10:47: Quantis-alapok az Erstétől
10:31: Tovább gyengül a forint - már 226 közelében a svájci frank
10:28: Mai várható: a lakossági hitelek alakulására figyel Amerika
10:00: Az egészségügyi csalások ellen harcol a SAS
09:38: Németország behúzta a kéziféket
09:34: Piaci körkép: tovább csökkent Ázsia
09:21: Megtorpant a hazai ipar
09:10: Felfelé indult a magyar gazdaság
09:09: Csökkentett OTP-célár a Credit Suisse-től

08:59: Érdemes kivárni a vételekkel (QUAESTOR)
08:43: A szlovák biztosítási piacra lép a CIG Pannónia Életbiztosító
08:38: Econet: öt százalék alatt a Balco
08:17: Akár százezren olcsóbbra cserélhetik casco biztosításukat
08:05: Tengerentúlról: visszaesés New Yorkban

2010. szeptember 7. Kedd
19:00: A piacok végzik el a Fed munkáját?
18:30: Nemzetközi kommunikációs ügynökség korábbi vezetője a B&P élén
18:00: Az év kiemelkedő trading eseménye: TraderBambu Tőzsdetanfolyam
17:19: Sikerrel kecsegtet az energiaszektor a buy and hold stratégia híveinek
17:00: Ismét a félelem az úr, 222 fölött a svájci frank
16:54: Napi összefoglaló: megint ütötték az OTP-t
16:20: A miniszterelnök szerint a kétharmados forradalom nem kímélte a tabukat
16:05: Ingyenes Adó-órák az egyszerűsített foglalkoztatás szabályairól
15:55: Esnek a bankpapírok: Gyenge volt a stresszteszt?
15:41: USA Piacnyitás: fél százalékos mínusszal kezdtek a tengerentúlon
15:05: Megtartotta első évértékelő beszédét az Európai Bizottság elnöke
14:50: Emelkedett az elbocsátást tervező cégek száma
14:35: Kiaknázatlan lehetőségek: bürokrácia hátráltatja az Iskolatej Programot
14:20: Beindult a nagyüzem az Európai Parlamentben
14:05: Nagyot szólhat a CIG: kisbefektetők a magyar biztosító fókuszában
13:50: Alternatív: természetvédők értelmezték a MOL Fenntarthatósági Jelentését
13:35: Hét darabba vágott királyfi: az első 100 napot értékeli Orbán Viktor
13:20: Dinamikus kezelésű alapok: részvények csökkentett árfolyamkockázattal
13:05: Csökkentek a német ipari megrendelések
12:08: Nemzetközi vállalati hírek: megemelt Nokia-célár a Morgan Stanley-től
12:06: Nyersanyagok: három heti csúcson a búzta
12:04: Szezonális hatások miatt romlott a külkermérleg
12:02: Átadták az Üllő Airport logisztikai központ újabb ütemét
12:01: Félidőben: megtört az OTP lendülete
11:28: Egyedülálló létesítményt épít a Scania

11:25: Alulteljesít a forint a régióban (Commerzbank)
11:22: Túlzottnak tartjuk az iskolakezdés költségeit
10:51: Kihirdették a Born in '89 esszépályázat nyerteseit
10:50: Sportcipő-újrahasznosítási program a Triatlon vb alatt
10:48: Mio: új autós dokkoló iPod touch és iPhone készülékekhez
10:47: Tesco: 25 millió PET-palackot és aludobozt gyűjtöttek a vásárlók
10:34: Mai várható: német makroadat mozgathatja az eurót
10:22: Pozitív erők mozgatják az árutőzsdét (Saxo Bank)
09:56: Érkeznek a bérlők az IP West új épületeibe
09:40: Becsengettek a K&H-nál is
09:32: Júliusig 847 milliárd forint volt a külkereskedelmi aktívum
09:15: Piaci körkép: öt nap után gyengült Ázsia
08:54: Kispapírok csak erős idegzetűeknek! (QUAESTOR)
08:49: Brüsszel perre készül Simor András fizetése miatt
08:29: Kevesebbet tud megtakarítani a magyar lakosság
08:02: Karrierexpót rendez a kormány

2010. szeptember 6. Hétfő
18:00: Tennis Classics: idén is sztárparádé Budapesten

Tegyük fel a Google-ra

Naptár

havi költségvetési mérleg grafikon
aktuális: -176.4mrd (2010.), min: -237,2mrd (2008.), max: 45,7mrd (2008.)


 
 
A TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin kiadója a WebStart Kft. © Minden jog fenntartva
Impresszum  Médiaajánlat  Partnerek  Adatvédelem  

Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer és 1024x768-as képernyőfelbontás javasolt.