Szép számokat várhatunk a két hazai gyógyszercégtől (Raiffeisen) (2010. július 30. 11 óra 11 perc)
Mindkét gyógyszercég esetében jó számokat vár a Q2 gyorsjelentéstől, s a Richter tekintetében pozitív árfolyamhatásra is számít Herczenik Ákos (Raiffeisen). A devizahatás kedvezően érintheti az exportot és a bruttó margint, továbbá a pénzügyi soron átértékelési nyereséget hozhat. A Richter piacai közül a tengerentúli második negyedéve lehet erősebb.
Jelentett a Forest Lab., izgalmas negyedév előtt áll a Richter (2010. július 21. 14 óra 35 perc)
Mindenképpen optimizmusra ad okot, hogy már a folyó negyedévben lehetnek eredményei a cariprazine-nal (RGH-188) folyó fázis II klinikai vizsgálatoknak, s ennek a hírnek a Richter mai visszapattanásában is lehet szerepe - vélekedett Kuti Ákos (Cashline), hozzátéve: óvatosságra int ugyanakkor, hogy az előrehozott bejelentés nem feltétlenül jelent pozitívumot, ahogy erre, a jóval kisebb jelentőségű RGH-896 fejlesztés kapcsán láthattunk példát. Az is kérdéses: az esetleges pozitív eredményhez kapcsolódik-e mérföldkő kifizetés?
Óriásberuházás Debrecenben (2010. július 13. 18 óra 5 perc)
A Teva Gyógyszergyár Zrt. Debreceni Telephelyén 2010. július 13-án avatták fel azt a MegaPlant Packaging Plant üzemet, mellyel a világ egyik legnagyobb csomagolóegysége jött létre.
Nemzeti összefogás a versenyképes magyar gyógyszerkutatásért (2010. július 7. 16 óra 0 perc)

Bár Magyarország erős gyógyszerkutatási és fejlesztési tradícióval rendelkezik, jelenlegi hazai és nemzetközi szereplései, valamint sikerrátája messze elmarad lehetőségeitől. Pedig az ágazatban rejlő képességeket kiaknázva az Európai Unió olyan vezető országaihoz is felzárkózhatnánk, mint Németország vagy Anglia - hangzott el kedden azon a sajtótájékoztatón, amelyet négy nagy Nemzeti Technológiai Platform rendezett, hogy aláírással is megerősítsék összefogásukat a hazai gyógyszerkutatás és fejlesztés versenyképessége érdekében.
Avemar kontra Omncomar: további jogi lépések várhatók (2010. június 30. 13 óra 55 perc)
A Biropharma Kft., a tudományosan világszerte elismert, az OÉTI által „speciális – gyógyászati célra szánt – tápszer daganatos betegek részére” kategóriában engedélyezett Avemar gyártója hivatalos közleményt bocsájtott ki, melyben kijelenti, hogy álláspontja szerint a nemrégiben forgalomba hozott Oncomar megnevezésű fermentált búzacsíra kivonat a forgalmazó gyakran hangoztatott állításával ellentétben nem innováció, hanem anyagi érdek által vezérelt szabadalombitorlás eredménye.
>> |