Hetvenezren dobbantottak a nyugdíjpénztáraktól! (2009. december 4. 14 óra 35 perc)
Egy év alatt közel hetvenezer tag mondott búcsút az önkéntes nyugdíjpénztáraknak. A távozók főként kényszerből - például a munkahely elvesztése vagy a hiteltörlesztő részletek megugrása miatt - cselekedtek így.
Az idei harmadik negyedévben is folytatódott az önkéntes nyugdíjpénztáraknál a taglétszám apadása - derül ki a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) által közzétett adatokból. Erre a válság előtt sohasem volt példa.
Egy év alatt majdnem hetvenezren mondtak búcsút ennek az öngondoskodási formának. Hanák Márta, az Aranykor pénztárak értékesítési és marketingvezetője elmondta: elsősorban azok vették ki a pénzüket, akik a tízéves megtakarítási periódus végére értek.
A kasszánál mindenkit megkérdeztek, hogy miért számolja fel befektetéseit. A válaszokból kiderült, hogy nem a válság (a hozamok akkor tapasztalt brutális csökkenése) miatti félelem, hanem inkább a szükség - például a munkahely elvesztése, a hitelterhek elviselhetetlensége - kényszerítette ki ezeket a lépéseket. Hanák szerint ebből is jól látszik a takarékoskodás fontossága, hiszen a távozóknak legalább rendelkezésükre állt mobilizálható tartalék.
A kasszák tagdíjbevétele azonban mintha már kezdené kiheverni az eseményeket. Úgy tűnik, hogy a bajba kerültek lemorzsolódtak, a többieknél viszont a válság enyhülésével a munkáltatók által befizetett összegek, de az egyéni befizetések is emelkedni kezdtek. A harmadik negyedévben az első negyedévit már húsz százalékkal haladták meg.
A cégek ugyanekkor 13,4 százalékkal fizettek többet dolgozóiknak (a számok értékeléséhez nem szabad azt sem elfelejteni, hogy mindez csökkenő létszám mellett zajlott).
Persze az értékeket a piac kedvező alakulása is befolyásolta. A teljes portfolió értéke egy év alatt hét százalékkal nőtt. Az első negyedévi mélyponthoz képest viszont a gyarapodás több mint 21 százalékos.