Névnap: Boglárka 

Linkek

Hirdetés

Stagnált a munkanélküliség, várt szerint bővült az infláció az eurozóná
(2010. július 30. 11 óra 39 perc)

euA munkanélküliség az eurozónában sorozatban negyedszerre 10%-os értéket adott június hónapban, a gazdasági fellendülés a munkaerőpiaci körülményekre is lassú, pozitív hatással van. Az eredmény azonban még így is 12 éves rekordot jelent. Az Eurostat jelentéséből kiderül, a vizsgált hónapban 15,711 millió ember volt munka nélkül az eurozónában, ami 6 ezer fővel magasabb a májusi értéknél. A zóna legerősebb gazdaságának számító Németországban a munkanélküliség a májusihoz hasonló 7%-os értéket adott. Elemzők szerint a munkanélküliség továbbra is magas szinten marad az év hátralévő részében, a költségvetési szigorítások hatására, amelyet számos országban voltak kénytelenek bevezetni a kormányok.


Kissé gyengült a font a monetáris tanács tagjainak beszámolójára
(2010. július 28. 13 óra 5 perc)

Az angol központi banktól (BoE) számos monetáris tanácstag (MPC-tag) nyilatkozott ma délelőtt, ezeket foglalta össze a Quaestor az alábbiakban.


Mai várható: rossz makroadatokra gyengülhet az euró
(2010. július 22. 10 óra 21 perc)

Az eurozónában előzetes feldolgozóipari és szolgáltatóipari beszerzési menedzser indexeket tesznek közzé ma délelőtt. A várakozások szinte valamennyi index esetében kissé pesszimisták, s amennyiben beigazolódnak, úgy az euró lejtmenete tovább folytatódik a mai napon is.


11 havi mélyponton a michigani hangulatindex
(2010. július 18. 11 óra 1 perc)

USA

A michigani egyetem által számított fogyasztói hangulat index 66,5 pontra esett vissza júliusban, 11 hónapja nem látott alacsony szintre. A korábbi 76 pontról 74,5 pontra történő kisebb visszaesést vártak.


Háború dúl a jegybank és a kormány között Japánban
(2010. július 16. 19 óra 0 perc)

Japán-"Háború dúl a jegybank és a kormány között? Na és?" Az Index olvasói, mint a magyar hírfogyasztó válogatott keret tagjai talán még egy vállrándításra sem méltatnak egy ilyen című írást, egyrészt világviszonylatban is kiemelkedő erőnléti edzőiktől kapott legendás állóképességük miatt, másrészt a hazai bajnokságban szerzett hatalmas meccsrutinjuknak köszönhetően - írja Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzoje az Index hasábjain.


>>

 
A TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin kiadója a WebStart Kft. © Minden jog fenntartva
Impresszum  Médiaajánlat  Partnerek  Adatvédelem  

Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer és 1024x768-as képernyőfelbontás javasolt.