Névnap: Gergely 

Hirdetés

Linkek

BÉT forgalom

BÉT forgalom
Forrás: eco.hu

Hirdetés

Informatikai fejlesztésekről állapodtak meg a Debreceni Egyetem Napján (2010. február 8. 15 óra 4 perc)





InformatikaAz idén második alkalommal megrendezett Debreceni Egyetem Napján a gazdag programokon kívül több, a keleti régió informatikai fejlesztését is előmozdító megállapodás született, szó esett a kutatóegyetemmé válásról, valamint a külhoni magyar nyelvű felsőoktatás további stratégiai fejlesztéséről. A február 6-án három helyszínen zajló fórumon az informatika környezetbarát kihívásai, a 14. századig visszanyúló, kiváló német-magyar tudományos-kulturális kapcsolatok, valamint a magyar nyelv megőrzésének határon túli kérdései kerültek terítékre. A Debreceni Egyetem Napját nyitó szenátusi ülésen Dr. Fésüs László rektor méltatta az egyetemi integráció eredményeit.


Tízéves a debreceni egyetemi integráció

Összevont jubileumi szenátusi ülésen emlékezett meg a debreceni felsőoktatási integráció első évtizedéről a fennállásának 10. évfordulóját ünneplő Debreceni Egyetem. Az ünnepségen Kósa Lajos, Debrecen polgármestere az egységes egyetem létrehozását és működtetését a debreceni felsőoktatás egyik legnagyobb eredményének értékelte, amit a város a maga eszközeivel mindig igyekezett támogatni. A város és az egyetem kapcsolatát szorosnak és perspektivikusnak értékelte, és kiemelte, hogy további lehetőségek rejlenek a gazdasági eredményeket produkáló k+f együttműködések ösztönzésében és az egészségügyi ellátásban. Debrecen azt a célt tűzte ki maga elé, hogy helye legyen a felsőoktatásáról híres európai középvárosok között. Mint megfogalmazta, ehhez a Debreceni Egyetemnek az ország egyik legjobb egyetemévé kell válnia, és be kell kerülnie a kiemelkedő európai egyetemek sorába is. Dr. Fésüs László rektor a tíz év eredményeit áttekintve megállapította, hogy a Debreceni Egyetem rendelkezik a legnagyobb vagyonnal, a legnagyobb költségvetéssel, a leg-szélesebb képzési választékkal, a legtöbb doktori iskolával, és itt tanul a legtöbb külföldi hallgató is. A rektor szerint a folytatásban három alapvető stratégiai célt kell megvalósítani: a döntési és szolgál-tatási szintek csökkenésével felszabaduló anyagi erőforrásokat a kutatóegyetemi funkciók teljesítésére fordítani, és nagyobb hangsúlyt fektetni a hagyományok őrzésére. Utóbbira példaként említette a Magyarországon úttörő jelentőségű Gerundium című egyetemtörténeti folyóirat megjelentetését, amelynek bemutatkozó számát elsőként a jubileumi ülés résztvevői vehették a kezükbe.

Infokommunikációval a CO2 csökkentéséért

Több tízmillió tonnával csökkenhet a széndioxid kibocsátás, ha kellően kiaknázzuk az infokommu-nikáció kínálta lehetőségeket - hangzott el a "Green IT - klímavédelem az informatikában című fórumon, a Debreceni Egyetem Napján. A videokonferenciák, a webalapú számlázási rendszerek, az e-kereskedelem és az úgynevezett flexi-work (távmunka) jelenléte is ékes bizonyítéka annak, hogy a klímavédelem ma már az informatikában is jelentős szerepet játszik. Az IT-konferencián Dr. Mihálydeák Tamás, a Tudományegyetemi Karok elnökhelyettese beszámolt arról, hogy a Debreceni Egyetem a Szilícium Mező Regionális Informatikai Klaszter gesztoraként segíti az informatikai szakemberek letelepedését a keleti régióban, hozzájárulva a térség infokommunikációs fejlesztéséhez. Az elő-adásokat követően Dr. Fésüs László rektor és Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom Nyrt. elnök-vezérigazgatója együttműködési keretmegállapodást írt alá a kölcsönös tudás-transzfer megvalósításának, a gazdaság és a felsőoktatás szereplői közötti kapcsolatoknak a támogatásá-ra. Fábián István, a Tudományegyetemi Karok elnöke pedig az integrált városi infokommunikációs hálózat, a DCIX (Debrecen Communication and Internet eXchange) kiépítésére irányuló szán-déknyilatkozatot látta el kézjegyével.

Hálózatépítéssel a külhoni magyar nyelvű felsőoktatás fejlesztéséért

A magyarság megőrzését és a felsőoktatási intézmények együttműködését támogató kisebbségi- és kutatási stratégiákról tárgyaltak a szakemberek a Debreceni Egyetem Napján. A környező országok magyar nyelven oktató felsőoktatási intézményeinek fórumán ezúttal már 16 egyetem és főiskola képviseltette magát. Az intézmények vezetői - visszautalva a tavalyi konferencián elhangzottakra és az aláírt szándéknyilatkozatra - arra hívták fel a figyelmet, hogy globális rendszerben való gondolkodás szükséges a fejlődéshez, továbbá meg kell szabadulni a "határontúliság" kapcsán kialakult sztereo-típiáktól. A résztvevők egyetértettek abban, hogy a rövid távú egyensúlypolitika helyett hosszú távú stratégiára van szükség a felsőoktatási intézmények támogatásában. A szakmai fórumon idén is részt vett és felszólalt Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára, aki hangsúlyozta a magyarországi és külhoni együttműködés fontosságát a stratégiák kialakítása során, az elkövetkező évek feladatának pedig az oktatás és a tehetséggondozás területén végbemenő hálózatépítést nevezte meg. A fórumon a Tudományegyetemi Karok és a Munkácsi Állami Egyetem Humán Pedagógiai Kollégiuma együttműködési keretmegállapodást kötött közös kutatási projektek, továbbképzések támogatására.

Fókuszban a német kapcsolatok

Dorothee Janetzke-Wenzel, a Németországi Szövetségi Köztársaság magyarországi nagykövete fővédnökként vett részt a Debreceni Egyetem Napján a szerteágazó német kapcsolatokat feltáró szak-mai előadássorozaton. A diplomata áttekintette a magyar-német kulturális és tudományos együtt-működés aktuális kérdéseit, kiemelve a Német Külügyminisztérium, a Német Felsőoktatási Csere-szolgálat (DAAD) és az OKM szerepét az élénk kétoldalú kapcsolatok fenntartásában. Beszámolt arról is, hogy míg jelenleg 420 különböző, intézményesített felsőoktatási együttműködés tartunk nyilván a két ország között, tapasztalatai alapján a közös alkalmi együttműködések száma ennek a többszöröse. Kiemelte, hogy a népesség arányát tekintve világviszonylatban máig Magyarországon a legmagasabb a tekintélyes Humboldt kutatói díjat kiérdemlő tudósok száma (15). Dr. Gaál István egyetemi tanár előadásában bemutatta az 1970-es évek óta egyre szélesedő együttműködést a DE és a német felső-oktatási intézmények között. Az egyetem karainak és intézeteinek 47 német egyetemmel van szerző-dése, az egyik legrégebbi együttműködés a Paderborni Egyetemmel áll fenn. A DE legtöbb Eramus-ösztöndíjasa német egyetemeken tanul: az elmúlt tanévben 62 diák összesen 404 hónapot töltött Németország egyetemein, ez az Erasmus-program keretében kiutazók egyötödét tette ki. A DE szá-mos, különböző tudományterületen aktív oktatója és kutatója részesült Humboldt- és DAAD-ösztön-díjban. A professzor kiemelte, hogy az egyetem a továbbiakban is szeretne ezekkel a lehetőségekkel élni, de új együttműködési formákat is keres, amelyek a tudománypolitika mai kihívásaihoz és az egyéni karrierépítés korszerű kritériumaihoz egyaránt illeszkednek.


( Forrás: Munkatársunktól )

HozzászólásNyomtatásra alkalmas változatKüldje el a cikket ismerősének!A Tőzsdefórum mobiltelefonon is olvasható!


OK

Legfrissebb cikkek

2010. március 11. Csütörtök
18:34: Gumiválasztáskor az olcsóság fontosabb a biztonságnál
17:42: A doppinghasználatról felsőfokon - egyetemi kurzus Debrecenben
17:24: Befagyott a forint
17:14: Négy kontinens egy platformon - Magyarországon a Market Star
17:12: Így jár, aki nem fizet az LMP-nek? (Political Capital)
16:46: Napi összefoglaló: nem bírta a végét a MOL
16:37: Egy év alatt megduplázódott a Vodafone mobil-internetezőinek tábora
16:33: Pozitívan áll a digitális átálláshoz a lakosság
16:03: A Pénzügyminisztérium egyeztetne Varga Mihállyal a gazdasági helyzetről
15:42: Commerzbank: célkeresztben a kínai vállalati ügyfelek
15:23: USA Piacnyitás: kisebb veszteségekkel kezdett Amerika

15:19: Agora épül Egerben
15:11: USA: váratlanul jobb külker adat, közel várt szerinti heti kérelmek
15:09: OTP lakáslízing: a legmagasabb finanszírozás, ami adható
14:28: Megállapodás az áramtőzsde kereskedési rendszeréről
14:22: A Premier nyerte el a Tetra Pak éves PR megbízását
14:19: Konferenciát rendeznek az ingatlanpiaci kilátásokról
14:06: Magyar Telekom: mi lesz az osztalékkal?
13:41: Nem adja el a MOL részvényeit a Surgutneftegas
13:37: Jelentős kockázatok rajzolódnak ki az econet.hu jelentéséből (Equilor)
13:10: Magyar Telekom: olcsó eszköz az ügyfelek megtartására (Concorde)
13:07: Új szolgáltatások az Office Gardennél
13:00: Econet: újabb zenei fesztivállal bővül a paletta
12:15: Félidőben: mélyről jött vissza az OTP, 20 ezer forintnál a MOL
11:30: Gáz- és áramszolgáltató lesz a Magyar Telekom
11:18: Európa, vagy Amerika omlik előbb össze?
11:11: Nemzetközi vállalati hírek: 80 százalékkal csökkent a VW profitja
10:55: Az Evotec lehet az idei év egyik nagy sztorija (CE Broker)
10:52: Nyersanyagok: Kínai adatokra eshet az olajár
10:34: Ma is a zloty irányítja a forintot (Commerzbank)
10:17: Megjelent a Nestlé Hungária első fenntarthatósági jelentése
10:05: Mai várható: ismét javuló munkanélküliségről érkezhet adat
09:43: A Google lett a jótékonysági kezdőlap keresőmotorja
09:38: Piaci körkép: Japán húzta fel Ázsiát
09:25: Rangos nemzetközi díjat nyert a Magyar Telekom
09:15: Januárban 76 milliárd forint aktívumot mutatott a külker mérleg
09:10: A várt szint alatt a februári infláció
08:48: Hiába az új csődtörvény, nem csökken a felszámolások száma
08:42: Ünnepi hangulatban a tőzsdék (QUAESTOR)
08:34: Kezdődik a fellendülés a kereskedelmi ingatlanbefektetési piacon?
08:23: Econet: 600 millió forint fölött az éves eszteség

08:02: Tengerentúlról: tovább kapaszkodott felfelé New York

2010. március 10. Szerda
19:00: Csökkent az OTP esésére játszók száma
17:42: Állami Nyomda: közeleg a közgyűlés
17:38: A Rafianz sikeresen lebonyolította a Vénusz országos promócióját
17:15: Szerződést bontott a RÁBA
17:09: Várttól elmaradó olajkészlet-adatok, új OPEC,EIA keresleti előrejelzés
17:05: Olcsóbb a svájci frank
16:56: Napi összefoglaló: elszállt a MOL, nagyot ment az OTP
16:34: Phylaxia: elutasították a felülvizsgálati kérelmet
16:30: Váratlanul csökkentek az amerikai raktárkészletek
16:20: 500-as klub: cégek félmilliárdnál nagyobb adóhiánnyal
16:16: Elnököt választott a Bookline
16:05: Hatósági vizsgához kötnék az ügynöki és alkuszi tevékenységet
15:47: Alaposan átrendeződhet a hazai kis- és középvállalkozói banki piac
15:17: USA Piacnyitás: a befektetők a raktárkészlet adatra várnak
14:50: Csoportos perindítás: veszélyben a pékek, bankok, gyógyszergyárak
14:35: Kedvezményes számítógépek és tanfolyamok a Szoftverbörzén
14:20: Lassan erős ellenállásokhoz érkezik a piac
14:05: Vedd a dollárt, add a forintot és a zlotyt!
13:50: Önkormányzati lakások fél áron
13:35: Egy nagymértékű kibocsátás csökkentés jót tenne az EU gazdaságának
13:20: A család nélküli karrierista nőké a jövő?
13:05: Nemzetközi vállalati hírek: Hellenic Exchange, ING, Q-Cells leminősítés
12:09: Félidőben: kilőtt a MOL a jó hírre
12:01: Egészségügy: nem érzi magát biztonságban a magyar lakosság
11:59: Nem meglepetés a MOL olajtalálata (Raiffeisen)
11:38: A Smart az interaktív táblák piacának vezetője volt tavaly
11:33: Amszterdam is az Alstomtól rendelt metrókocsikat
11:15: Tovább ütötték az angol fontot a rossz ipari statisztika után!
11:13: Közös akcióprogramot indít az MGYOSZ és az MSZOSZ

11:11: Nyersanyagok: lehangoló a fundamentális kép az olajpiacon
11:07: Közel húsz százalékkal nőtt a Sonepar
10:47: 120 milliárd forint folyhat be széndioxid-kvóta eladásból
10:32: Mai várható: brit adatok befolyásolhatják a piacot
10:27: Van élet a budapesti irodapiacon
10:24: Nemesfémmel sterilizált, izzadásgátló pulóvereket állítanak elő Szegeden
10:18: Nemzetközi vállalati hírek: jelentősen visszaesett a JC Decaux profitja
10:15: India hosszú távon jó befektetési célpont lehet (ING)
10:07: A zlotyt követi a forint (Commerzbank)
09:58: Lassan fogunk kilábalni a recesszióból (Equilor)
09:35: Vezetői számviteli képzés Vangelis és John Lennon zenéjére
09:30: Piaci körkép: vegyes a kép Ázsiában
09:13: Továbbra is mély recesszióban az ország
08:58: Furcsa a tavasz a tőzsdéken (QUAESTOR)
08:32: Kockázatos üzleti partnerek a magyar cégek
08:31: KPMG: Nálunk még mostohagyerek az auditálás
08:20: OTP: saját részvény tranzakció
08:02: Tengerentúlról: szolíd nyereségek New Yorkban

2010. március 9. Kedd
19:00: Választások: a múltban így hatottak a szélsőségek az árfolyamokra
17:18: Az M27 Absolvo a Próbakővel dolgozik

Tegyük fel a Google-ra


 
 
A TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin kiadója a WebStart Kft. © Minden jog fenntartva
Impresszum  Médiaajánlat  Partnerek  Adatvédelem  

Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer és 1024x768-as képernyőfelbontás javasolt.