USA
Sajnos még mindig nem tudjuk eldönteni, hogy az S&P esetében duplacsúcsról, mint 2007-ben (a 2000-res szintekhez képest) vagy csak röpke megállóról van szó. A duplacsúcs ellen szól, hogy a hétfők tipikusan erősek, szinte mindig pozitív zárást eredményeztek az elmúlt hetekben. Viszont a dupla csúcs mellett szól, hogy az emelkedés alacsony forgalom mellett és főként a pénzügyi szektornak (azon belül is az állami négyes fogatnak - Citigroup, AIG, Fannie, Freddie) köszönhetően zajlott. Az emelkedést tovább hajtó vételi erőbázisa is kérdéses, mert az alapkezelők 3,6%-os rekord alacsony készpénzállományukkal sokkal többet venni már nem tudnak. Marad tehát az anyagiakkal olyannyira ellátott egyéni befektetők tábora. A 10 napos emelkedési szériával büszkélkedő legszélesebb, ötezer darab részvényt tömörítő, Wilshire 5000 index 16 hónapja nem látott magasságokba küzdötte fel magát, főleg a kis és középvállalatok vezényletével. Ezen kisvállalatok adják a munkaerőpiac kétharmadát és a legutóbbi felmérés szerint hat hónapos távlatban ugyanúgy látják a helyzetet, mint tavaly májusban, amikor 42%-kal alacsonyabban tartózkodott a piac.
Összességében a nem pénzügyi vállalatok egyre jobb színben vannak mérlegüket tekintve. Az 1,8 ezermilliárd dollárra rúgó készpénzállományuknak köszönhetően 54 éves csúcsra nőtt a likvid eszköz arányuk. A piac egyelőre örül a magasabb olajáraknak, csakhogy evvel párhuzamosan a benzinárak is nőnek, amelyet a tavaly előtti állapotokhoz képest sokkal rosszabb helyzetben lévő fogyasztó nem biztos, hogy el tud viselni. Mivel a fogyasztó árrugalmatlan üzemanyagár tekintetében, valószínű, hogy egyéb kiadásait lesz kénytelen csökkenteni. A jövő héten négyszeres opció kifutás lesz pénteken, amely egyben az év elsőindex kifutása is. Ilyenkor megnőtt volatilitásra kell számítani az indexekben, ahogy a piac megpróbálja a legnagyobb fájdalmat kieszközölni.
Ázsia
Heti szinten vizsgálva a térségbeli indexeket szokatlan formációra lehetünk figyelmesek. A régiós indexek többsége egy ugrással kezdte a hetet, amelyet azóta sem töltött be. Ez annak ellenére, hogy az ilyen réseket a piac előbb vagy utóbb mindig betömi, erős emelkedő jelnek kell venni. Japánban a pénzügyminiszter már konkrétan kijelentette, hogy interveniálni fognak a devizapiacon a gyengébb jen érdekében. Komoly veszteségeket szenvednek el az exportőr cégek, amelyek a gazdaság gerincét alkotják, az erős valuta mellett. A jövő heti kamatdöntő ülés izgalmakat is tartogathat, mert a defláció leküzdésére megújíthatják a hitelezési programokat. Azonban kell még száraz puskapor a későbbiekre is, amikor még több gazdasági adat lesz majd kinn. Hétfőn a kormány közli legfrissebb gazdasági helyzetértékelését, amely hosszú idő után pozitívabban értékelheti az országot. A javuló munkanélküliségi adatok ellenére a friss diplomások helyzete egyre csak romlik. Kínában a héten megjelent vártnál rosszabb 2.7%-os inflációs adatok miatt csökkent a tőzsde, mert a helyi befektetők és a nemzetközi piac is megszorításoktól tart. Pedig az államelnök éves beszámolójában 3% körüli éves árnövekedést célzott meg. A megszorított hitelkihelyezés mellett a kötelező tartalékráta újbóli emelése lehet az első eszköz. A tényleges kamatemelés és jüan elengedés szerintünk még távolabbi jövőképek. Hongkongban a világ legnagyobb ingatlanfejlesztővállalata szerint a tavalyi 29%-os árdrágulás után az idén is jó éve lesz az ingatlanpiacnak. Ezzel persze nem mindenki ért egyet, de konkrét beavatkozásra az állam még valószínűleg vár 1-2 hónapot. Így is kétszer akkora lakáskínálatra kell felkészülni, mint tavaly. Az olaj piacán a jobb amerikai gazdasági adatok megtették hatásukat és nyolc hete nem látott magasságba tolták a fekete arany árfolyamát. Így a világ összes energia ügynöksége (IEA, EIA, OPEC) megemelte keresletvárakozásait. Pedig az OPEC szerint a 70-80 dolláros hordónkénti szint a reális.
Hazai piac
Csúcsra járatták a piacokat a héten. Igazából semmilyen érdemi új impulzus nem érkezett, inkább a korábbi rossz hírek szorultak hátra. Az, hogy a piacok képesek voltak a korábbi csúcsok beállítására abszolút nem tekinthetőváratlan fordulatnak a múlt heti eseményeket követően, sokat nem is kellett emelkednie a piacnak.
Az izgalmas dolgok azonban most jöhetnek, hiszen a főkérdés az, hogy a korábbi negatív hírek háttérbe szorulása önmagában elegendő lesz-e ahhoz, hogy új csúcsokat döntsön a piac. Ahhoz, hogy ezeken is át tudjanak lendülni érdemben, véleményünk szerint vagy valamilyen új katalizátorra lenne szükség (pl. EURUSD 1,38 fölé, melyre megnőtt az esély), vagy legalább egy kis erő gyűjtésre a csúcstámadás előtt.
Önmagában ebből az emelkedésből elsőkörben nem valószínű, hogy ez kitelik.
Rövid távon ugyanis igen túlvett a piac, így legalább némi konszolidáció időben, sőt inkább mérsékelt korrekció könnyen lehet, és egészséges is lenne. További "aggasztó" jel, hogy ismét kezdenek a befektetők igen optimistává válni a felmérések szerint, amely hagyományosan kontraindikátora a piaci mozgásoknak! Könnyen lehet, hogy a korábbi fontos szintek legalább visszatesztelésre kerülnek (S&P 1120) előbb, mintsem hogy rögtön új csúcsra menjen a piac (a következőelérhetőcél 1200 az S&P-ben). A jövő héten a makroadatoknál is fontosabb lehet, hogy a FED ülésen történik-e valamilyen lépés (legutóbb 50bp-tal emelték a diszkontrátát), illetve tesznek-e újabb utalásokat arra, hogy milyen szigorító lépéseket terveznek.
Az OTP-ben a 6300-6400 sáv nagyon erős ellenállási zóna technikai szempontból, ezt követően azonban akár 7200-ig nyílhat a tér. Ha előbbin átmegy (pontosabban felette zár a papír), akkor lehet spekulatív longokat nyitni, addig azonban nem érdemes, miután ezeken a szinteken fentiek miatt jelentős short zárások is történhetnek, mely még volatilisabbá teszi a papírt, ahogyan a pénteki napon is láthattuk. A Kurdisztánból érkezőhírek átsegítették a MOL-t a korábbi fontos 18800-as ellenállásokon, a korábbi lokális csúcs 20200 körül minden további nélkül elérhető, egyelőre e két szint között mozoghat a papír rövid távon. 20000 felett tehát érdemes profitot realizálni, a profit védő stoppokat pedig az alsó szint alá kitenni. A többi papír közül egyedül az Egis, amely kitört korábbi sávjából, 19500 fölé emelkedve. Elvileg 21000 körülig nyitott a tér, a pozíciót érdemes tartani, a profit védő stoppokat 19500 alá lehet kitenni. A Richter továbbra sem mutat érdemi erőt, bár a szűkebb 40000-42000 a sáv fölött zárt; összességében hasonló mozgást mutathat az Egis-hez. Az elérhető cél 44000, ebben a papírban is a pozíció tartását ajánljuk. Az MTelekom még továbbra sem tört ki a 670-725-ös kereskedési sávjából, azonban érik a kitörés.
Elvileg az osztalék rally-nak már indulnia kell, így pozitív hangulat esetén nagy valószínűségű, hogy ki fog törni felfelé, míg egy esetleges fenn említett egészséges korrekció esetén sem valószínű, hogy jelentősen veszítsen értékéből, így ebben a papírban is tartást javasolnak a Raiffeisen szakértői a részvénypiaci hírlevélben.
BÉT heti ajánlások
