Névnap: Hilda 


Hirdetés

Linkek

BÉT forgalom

BÉT forgalom
Forrás: eco.hu

Hirdetés

Már nem tabu a HR-esek fizetése (2010. február 8. 9 óra 26 perc)





Sok mindentől függ, melyik HR-es mennyi fizetést visz haza havonta: számít, hogy melyik szférában, szektorban, mekkora cégnél dolgozik. Miközben a csúcsmenedzserek nem rejtik véka alá mennyit keresnek, a HR-esek tabuként kezelik ezt a témát. Bár ők nem árultak el adatokat, mi mégis kinyomoztuk, mennyit is keresnek.


Egy HR menedzser jelezte portálunknak, hogy félreértésre adhat okot egy felmérés, mivel nem taglalja munkakörönként a HR-esek fizetéseit, így az nem pontos. Egy nemzetközi cég HR vezetője viszont arra hívta fel a figyelmünket, hogy eléggé heterogén a személyzetisek fizetése. Utánajártunk a HR-es béreknek.

Nem kifejezetten kiegyensúlyozott a munka világa, ezt egyre gyakrabban tapasztalni, főleg, amióta a válság kitört. Egy alkalmazottnak, álláskeresőnek szinte kötelező arról vallania, mikor kíván gyereket vállalni, házas-e, hány éves stb, - hiába tiltja a törvény -, mint ahogy az is mindennapos, hogy személyiségtesztet tolnak eléjük, hogy a cégek megbizonyosodhassanak arról, jó "lóra" tesznek-e, megtalálták-e a megfelelő embert. Azt azonban homály fedi, hogy a kérdező, a HR vezető, toborzási specialista mennyiért végzi munkáját.

Tabu a fizetés

Így foglalhatnánk össze, hogyan reagáltak portálunk körkérdésére a HR vezetők. A személyzeti igazgatók tiltakoztak, hogy kiadják saját, vagy éppen kollégáik fizetését, de volt aki kritizálta az egyik felmérés pontosságát, módszerét, hogy aztán - ígérete ellenére - ugyanúgy "lapítson", ahogy a többiek. Magyarországon ugyanis még mindig él az a cégpolitika, hogy a dolgozók jobb, ha nem tudják, mennyit keresnek kollégáik, azt pedig végképp, mennyit a főnökeik, főleg ha a HR igazgatóról, menedzserről, toborzási specialistáról van szó, akik mindkét fél érdekeit védik. Az álláskeresőknek, levadászott HR szakembereknek azonban pontosan be kell határolniuk fizetési elvárásaikat. De hogyan tegyék mindezt, ha nincs mihez viszonyítani?

Ugyanakkor a munkavállalók védelmére is kelhetünk, akiknek a béremelését, bónuszkifizetéseit költségcsökkentésre hivatkozva fagyasztják be, vagy éppen arra kötelezik, hogy az elbocsátások miatt dolgozzanak kettő ember helyett, miközben a vezetők csendben felveszik milliós fizetésüket. Azt nem lehet kívülről megítélni, hogy kinek milyen a teljesítménye, mennyire érdemli meg a csillagászati összegű bónuszt, fizetést, ez nem is célunk, cikkünk csak egy körkép arról, amit jelenleg tudni lehet a HR vezetők fizetéséről.

Almát almával

A Magyar Narancs évekkel ezelőtt vette magának a bátorságot és utánajárt, mennyit keresnek a szupervezérek. A személyzeti (HR) igazgató éves bruttó, teljes átlagjövedelme 9,5 millió forint volt Magyarországon 2003-ban - írta a lap a Hewitt Humán Tanácsadó Kft. Átfogó Komenzációs Kutatására hivatkozva. A Jobpilot a Német-Magyar Kereskedelmi Iparkamara és a Kienbaum vállalati tanácsadó által készített felmérése alapján 2006-ban pedig azt írta, hogy évi tízmilliót is kereshetnek a HR vezetők.

Egy nemzetközi könyvvizsgáló és üzleti tanácsadás szolgáltató vállalat HR igazgatója azzal utasította el kérésünket, hogy konfliktust generál, ha megmondja a HR-esek fizetését vállalatuknál. A HR igazgató úgy látja: nagyon heterogén a helyzet, a HR szakmát nagyon máshogy "csinálják" az országban: egy HR generalista egy multinacionális gyártócégnél 350,000 forintot, míg egy multinacionális banknál 1,000,000 forintot is kereshet. A szakember úgy véli, akkor lehet értelme az összehasonlításnak, amikor az almát az almával vetjük össze.

Magyarul: semmi közünk hozzá. Mi azonban utánajártunk az átlagfizetéseknek. Hiszen ha a felső vezetők, topmenedzserek megosztják a nagyérdeművel csillagászati összegű fizetéseiket, akkor a Magyarországon dolgozó HR igazgatók miért nem?

Felmérések felmérések hátán

A HR menedzserek átlagfizetését mérte le a Merces tavaly nyáron, az egyik cég HR menedzsere szerint azonban ezek az adatok félrevezetőek, mert a kutatásban szereplő humán erőforrás menedzser nem a felső vezetőket, hanem a HR generalistákat fedi. Nagyon sok cégnél a HR igazgató/vezető HR menedzser. Erre Ficza János, a Workania által működtetett fizetés-összehasonlító portál (www.merces.hu) marketing vezetője úgy reagált, hogy a Merces kérdőívében külön szerepel a HR menedzser és a Személyzeti (HR) igazgató, így ez a két pozíció egyértelműen meg van különböztetve egymástól, míg az előzőt a középvezetők, az utóbbit a felsővezetők közé soroljuk.

Friss Merces adatok: félmillió a HR igazgatók átlagfizetése

Az elmúlt egy év adatait feldolgozva Ficza János elmondta: ami a HR szakma egészét illeti, az országos bruttó átlagfizetés a HR szakma, munkaerő-fejlesztés terén 282.200 forint. Ide mindenki beletartozik, aki a HR szakmán belül dolgozik - akár egy vállalat HR részlegén, akár egy személyzeti tanácsadó cégnél tevékenykedik.

- Míg egy HR menedzsernek 400.000 forint, egy HR igazgatónak 565.500 forint az országos bruttó átlagfizetése - jelentette ki a marketing vezető az elmúlt egy év adatait feldolgozva. - A HR vezetők fizetése azonban függ a régiótól és a munkaadó cég nagyságától is. A különbségek elég nagyok, hiszen míg egy 50 alkalmazottat foglalkoztató cégnél a HR igazgató országosan átlagos 538 ezer forintot kap, 1.000 alkalmazott fölött a bére már meghaladja a 750 ezer forintot. A fővárosban pedig átlagban 20 százalékkal magasabb bérre számíthatnak, mint az ország egyéb régióiban - mondja Ficza.

A tanácsadás területén 313.600 forint az átlagfizetés, ebbe a személyzeti tanácsadó cégek minden alkalmazottjának fizetése beletartozik.

További HR-es fizetések szakmák szerint: a Merces adatai szerint egy lektor, oktató átlagfizetése 250.000 forint, egy személyzeti tanácsadóé 238.100 forint, egy HR részlegvezető 349.000 forint, oktatási és tréning specialistáé 344.200 forint, egy kiválasztási specialistáé 296.300 forint, egy coach-é 427.200 forint, és végül, de nem utolsó sorban egy személyzetis alkalmazotté 215.000 forint.

Friss Hewitt felmérés: HR-esek fizetése munkakörönként

A Hewitt 2009-es felméréséből - amely 99 cég adatait összesíti, több, mint 20.000 munkavállaló bevonásával történt - kiderül a HR területén dolgozók éves bruttó átlagfizetése, munkakörönként. Az átlagfizetések mellett a Hewitt a cégek árbevétel és létszám adatait is átlagolja, így jellemezhető, hogy melyik cégnél mennyi a fizetés. - Mivel a jövedelemszinteken éles eltérések adódhatnak a vállalat mértéből, árbevételéből, földrajzi elhelyezkedéséből vagy akár az iparágából adódóan, ezért az alábbiakban az egyes jövedelemelemekről a középső 50 százalékot adjuk meg. Mindez azt jelenti, hogy a munkavállalók egynegyede a megadott értéknél kevesebbet keres, másik egynegyede pedig még az adott értéknél is többet - osztotta meg portálunkkal a Hewitt munkatársa.

Személyzeti igazgató: havi 1-2 millió forint

A kutatás szerint a több mint egymilliárd forint árbevételű, átlagosan 410 főt foglalkoztató cég személyzeti igazgatójának alapfizetése évi bruttó 9 milliótól 18,5 millió forint között mozog. A változó bér 431 000 forinttól 5 340 000 ezer forintig terjed. Az éves teljes készpénzjövedelme tehát egy humán erőforrás igazgatónak 12 millió és 24 millió forint között van. Sokan kapnak vállalati autót és mobiltelefont béren kívüli juttatásként.

HR menedzser: havi 400 ezer és 1 millió forint is lehet

Egy HR menedzser sem panaszkodhat a kutatás szerint. Ugyanis egy szintén milliárdos árbevételű, átlagosan 504 dolgozót foglalkoztató vállalat HR menedzserének éves bruttó alapfizetése 5 120 000 forinttól egészen 10 643 000 forintig terjedhet. A változóbérük 135 000 forint és 2 millió forint között van. Egy HR menedzser tehát éves bruttó teljes készpénzjövedelme 5 570 000 forint és 13 868 000 forint között mozog. A legjellemzőbb juttatás a mobil és az étkezési hozzájárulás.

Szenior humán erőforrás specialista: havi 270 ezer - 670 ezer forint

Az átlagosan szintén majd másfél milliárd árbevételű 430 fős cégek szenior humán erőforrás specialistájának alapfizetése 2 862 000 forint és 6 780 000 forint között van. A mozgó bér igen nagy különbségeket tesz lehetővé, hiszen az évi bruttó 285 000 forinttól egészen 1 155 000 forint is terjedhet. Egy szenior HR specialista éves bruttó teljes jövedelme 3 248 000 forint és 8 032 000 forint között ingázik. Legjellemzőbb juttatás itt is a mobiltelefon, 64 százalékuk részesül ebben, és több mint felük kap étkezési hozzájárulást.

Humán erőforrás specialista: havi 275 ezer - 480 ezer forint

A majd 5 milliárd éves bevételű, jellemzően 500 fős munkaerőgárdával rendelkező vállalatok humán erőforrás specialistájának éves bruttó alapfizetése már jóval kevesebb, mint az előző munkakörökben dolgozóké:: 3 210 000 forint és 5 000 000 forint között mozog, de még ők is többet keresnek, mint egy átlag magyar. Teljes változóbért 175 000 forint és 716 000 forint között kapnak. A teljes készpénzjövedelmük pedig 3 300 000 forinttól és 5 790 000 forintig terjed. Negyedük kap mobiltelefont, és közel háromnegyedük étkezési hozzájárulást.

Junior humán erőforrás specialista: havi 235 ezer - 416 ezer forint

Egy átlagosan több mint 7 milliárd forint árbevételű, közel négyszáz dolgozót foglalkoztató vállalat ilyen munkakörben dolgozó munkatársának éves bruttó alapfizetése 2 820 000 forinttól 4 403 000 forintig terjedhet. Változó bérük 88 000 forinttól egészen 534 000 forintra duzzadhat. Egy junior humán erőforrás specialista sem mondható tehát alulfizetettnek, ha a teljes jövedelmét nézzük: 2 820 000 forint-5 000 000 forint között van. Mobilt 27 százalékuk, étkezési hozzájárulást 36 százalékuk kap a munkáltatótól.

Munkaügyi adminisztrációs vezető: havi 350 ezer -475 ezer forint

Az átlagosan több mint ezer embert foglalkoztató, közel másfél milliárd forint árbevételű vállalatok munkaügyi adminisztrációs vezetőjének éves bruttó alapfizetése jellemzően 3 800 000 forint és 4 200 000 forint között mozoghat. A változó bérről érdekes módon nincs adat, viszont az éves bruttó teljes jövedelmükről igen, így megállapítható, hogy 4 200 000 forint és 5 700 000 forint között keresnek. Hatvan százalékuk kap mobilt és étkezési hozzájárulást.

Emberi erőforrás asszisztens: havi 116 ezer - 295 ezer forint

A HR asszisztensek bérei azonban igen alacsonyak. Az átlagosan 2800 főt foglalkoztató vállalatok HR asszisztensének éves bruttó alapfizetése 1 394 000 forinttól 3 117 000 forintig terjedhet. Éves szinten változó bére 123 000 forint és 370 000 forint között mozog, teljes jövedelme pedig 1 400 000 és 3 540 000 forint között lehet. Mobilt 25 százalékuk, étkezési utalványt pedig 34 százalékuk kap.

Toborzási és kiválasztási specialista: havi 294 ezer - 480 ezer forint

Toborzási specialisták viszont szintén a jól keresők kategóriáját gazdagítják, a kutatás legalábbis erről árulkodik. A több mint 7 milliárd forintos árbevételű, ötszáz főt alkalmazó vállalatok toborzási specialistája éves szintű bruttó alapfizetése 2 900 000 forint és 5 100 000 forint között lehet. Itt sem lehet találni a mozgó bérről adatot. Az éves bruttó teljes jövedelmük azonban 3 530 000 forint és 5 770 000 forint között mozoghat. Hatvan százalékuk kap mobilt és étkezési hozzájárulást.

ÁFSZ adatok: Közép-Magyarországon érdemes HR-esként dolgozni

Az Állami foglalkoztatási Szolgálat honlapján fellehető bruttó bér- és keresetátlagok szerint a "humánpolitikai tevékenységet folytató részegység vezetője" havi bruttó átlagbére 554 ezer forint, átlagkeresete pedig 681 ezer forint. Egy "humánpolitikai szervezőnek" a havi bruttó átlagbére 379 ezer forint, átlagkeresete 467 ezer forint. Egy "humánerő gazdálkodási ügyintézőnek" a havi bruttó átlagbére 215 ezer forint, átlagkeresete 244 ezer forint.

Nagy port kavart tavaly, amikor az egyik lap nyilvánosságra hozta, hogy 4 milliós prémiumban részesült Móriczné Zvornik Csilla, a Magyar Televízió humánerőforrás-igazgatója - havi 1,3 millió forintos fizetés és 150 ezer forintos gépkocsi-használati hozzájárulás mellett. Tavaly nyáron robbant ki a BKV végkielégítési ügye, mely szerint a cég 100 millió forint végkielégítést fizetett ki Szalainé Szilágyi Eleonórának a BKV volt humánpolitikai igazgatójának, majd tovább foglalkoztatták havi 1,2 millió forintért. A volt HR vezető előzetes letartóztatásban van.

Ha azonban tüzesebben vizsgáljuk meg a számokat, hatalmas földrajzi különbségek rajzolódnak ki a keresetek között, ahogy a Merces felméréseiből is. Nem újdonság, hogy jóval többet keresnek a Közép-Magyarországon dolgozó HR-esek, mint az ország többi régiójában. Az adatokból kiolvasható, hogy Közép-Magyarországon tevékenykedő HR vezető havi bruttó átlagbére 636 ezer forint, átlagkereset pedig 768 ezer forint. A legnagyobb munkanélküliséggel sújtott Észak-Magyarország HR vezetőinek fizetése nem elérhetőek, ahogy a Dél-Dunántúlon tevékenykedő HR igazgatók fizetése sem, mivel az nem elég pontos.

Egy humánpolitikai szervező havi bruttó 423 ezer forint átlagbért, 523 ezer forint átlagkeresetet visz haza Közép-Magyarországon, addig Észak-Magyarországon 242 ezer forint átlagbért és 263 ezer forint átlagkeresetet, Dél-Dunántúlon ebben a munkakörben 266 ezer forint az átlagbér és 320 ezer forint az átlagkereset az ÁFSZ adatai szerint.

Nézzük, mekkora különbségek adódnak régónként a humánerő gazdálkodási ügyintézők fizetései között az ÁFSZ adatai szerint: Közép-Magyarországon havi bruttó 245 ezer forint az átlagbér és 277 ezer forint az átlagkereset, Észak-Magyarországon 200 ezer forint az átlagbér és 232 ezer forint az átlagkereset, Dél-Dunántúlon pedig 173 ezer forint az átlagbér és 196 ezer forint az átlagkereset.


( Forrás: HRPortal )

HozzászólásNyomtatásra alkalmas változatKüldje el a cikket ismerősének!A Tőzsdefórum mobiltelefonon is olvasható!


OK

Legfrissebb cikkek

2010. szeptember 3. Péntek
10:33: RFV:bejelentés miatt nap végéig felfüggesztve
10:27: Gyengült a frank, javíthat a forint (Commerzbank)
10:23: Téves számokon alapul az ÁSZ MTV-jelentése
09:58: Kiállítással egybekötött fórum a megújuló energiáról
09:47: Bombardier: hat villamos Stockholmba
09:42: Piaci körkép: újabb kis lépéssel haladt felfelé Ázsia
09:19: Bajba jutott hitelesek: még várni kell a mentőövre
08:59: A Sharp elkötelezett a Quattron technológia mellett
08:48: Az OTP 4700 forint körül megpihenhet (QUAESTOR)
08:20: MOL: bennfentes tranzakció
08:17: Egis: Öt százalék alá került a Capital Research

08:06: Tengerentúlról: tovább erősödött Amerika

2010. szeptember 2. Csütörtök
18:00: Hatékony volt az elveszett pónis reklám
17:36: Egyelőre 220 forint alatt a frank
16:54: Emelkedtek a lakáseladások és megrendelések
16:49: Egyre többen háborúznak az APEH-hel
16:43: Napi összefoglaló: gyenge napot zárt az OTP
15:55: Az ECB javította a növekedési kilátásokat
15:20: Második hete mérséklődött a heti munkanélküliek száma
15:18: USA Piacnyitás: folytathatja útját felfelé New York
14:59: A válság hosszú távú gondolkodásra tanít
14:28: Új turisztikai hírportál indul
14:27: A Cisco felvásárolja az ExtendMediát
14:16: Nemzetközi vállalati hírek: kedvező híreket jelentett be a Costco
14:13: Új elektromos jármű töltőt mutatott be a GE
14:09: Befejeződtek az árvízi telefonos adománygyűjtések
14:07: Díjat nyert az Electrolux új hűtője
13:56: Nem változott az eurozónában az irányadó ráta
13:54: Ameddig lehet, kivár a jegybank a kamatemeléssel
13:40: RFV-részvényeket vásárolt az ING nyugdíjpénztár
13:02: A Goodman építi a Nissin új raktárát Toruńban
12:19: Félidőben: nem bírta a magaslatot a BUX
12:13: Kedvező az európai növekedés szerkezete, várt szerinti PPI
11:44: Roxy Rádió: látványstúdió az Arena Plazában
11:30: Elindította első ingatlanalapját az Indotek-Invesments
11:27: Nyersanyagok: nagyot esett az arany
11:08: A Scania fejlesztési együttműködést ír alá a Porschéval
10:42: Ha nincs hálapénz, nincs megfelelő ellátás sem?
10:31: Iskolakezdési adománygyűjtés a Tescóban
10:28: A frank erősödik, de a forint most tartja magát (Commerzbank)
10:15: Mai várható: eurozónás GDP-adat és EKB-ülés a mai vezető hírek

09:58: A stressz szcenárióban már 242 forintos frank szerepelne
09:47: A Főgáz is csatlakozott a Díjnethez
09:35: OTSZ: alig romlott a hitelportfóliók minősége
09:23: Piaci körkép: Ázsia zöldbe öltözött
08:57: Kilenc ország csődjére van nagyobb esély
08:36: BUX: a lokális csúcs közelében jöhet egy megálló (QUAESTOR)
08:07: Augusztusban is csökkent a BÉT forgalma
08:01: Tengerentúlról: előjöttek a bikák New Yorkban

2010. szeptember 1. Szerda
19:00: Szigorította Romániával szemben támasztott követelményeit az IMF
18:01: Haladó kereskedési strat.2: Hogyan Kereskedjünk Mindig a Trend Irányában
17:00: Ma már nem drágult tovább a svájci frank
16:55: Javuló feldolgozóipari BMI, gyengébb építőipari adat Amerikából
16:51: Napi összefoglaló: erőteljes emelkedés és magas forgalom a parketten
16:45: Több mint 20%-kal növekedtek az online foglalások a British Airwaysnél
16:35: Újra a polcokon a Herz termékek
16:20: Nemzetközi vállalati hírek: csökkent aVivendi és a Bombardier profitja
16:05: HUFONIA: komoly előrelépés az új kamatláb mutató
15:50: Nemzetközi vállalati hírek: hasított a Toyota Japánban
15:38: USA Piacnyitás: számottevő emelkedéssel kezdtek a tengerentúlon
14:50: A hazai pálya előnye - Az Orbán-kormány protekcionizmusa
14:36: Hat hónap után negatív ADP adat jelent meg
14:30: Elfoglalta helyét a Zsolnay vezetésében az új tulajdonos
14:11: Gyenge makroadatok gyengítették délelőtt az angol fontot
14:05: A Henkel Smile segítette a váci általános iskolát
13:50: Telefonos, terápiás és zen coach: Jót tesz-e a piacnak a sokszínűség?
13:35: Három hónapos sávozás: Mi irányítja az OTP piacát?
13:20: Kilenc éves mélyponton a BÉT "A" kategóriás vállalatainak nyeresége
13:05: Hivatalba lép a magyar EU-elnökség karakteres politikát tervező vezetője
12:08: Félidőben: tovább drágult az OTP
11:52: Aki nem vált munkahelyet 4-5 évente, jóval kevesebbet keres

11:50: Új, Q3-as térképfrissítést dobott piacra a TomTom
11:12: Mélypontról nőtt az olajár, drágult az arany, a réz, a búza és a rizs
11:09: Hűségprogramot indított a Tesco
11:03: Az EDF DÉMÁSZ támogatja Janics Natasa olimpiai felkészülését
10:53: Kik lesznek a világ vezetői a jövőben?
10:39: Nyereségrészesedésért szívesebben dolgoznának a magyarok
10:36: Februári szinten az eurozóna feldolgozóipari növekedése
10:33: Mai várható: fontos makroadatok érkeznek Amerikából
10:31: A Navigator nyerte a MÁV-Start informatikai pályázatát
10:06: Marad a negatív hangulat a forint piacán (Commerzbank)
09:39: Van remény a devizahiteleseknek
09:22: Piaci körkép: csak Kína maradt le Ázsiában
08:54: Lassan eljöhet a shortosok ideje a forint piacán (QUAESTOR)
08:44: Econet: veszteséges volt a Félsziget fesztivál
08:34: Januárban dobhat mentőövet a bedőlt adósoknak a kormány
08:02: Tengerentúlról: hiába az emelkedés, pocsék augusztust zárt New York

2010. augusztus 31. Kedd
19:00: Másfél havi csúcson a magyar csődkockázat
17:25: Előzetesben Tátrai Miklós, az MNV egykori igazgatója

Tegyük fel a Google-ra

Profession.hu állások


További állások Profession.hu

Naptár

havi költségvetési mérleg grafikon
aktuális: -176.4mrd (2010.), min: -237,2mrd (2008.), max: 45,7mrd (2008.)


 
 
A TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin kiadója a WebStart Kft. © Minden jog fenntartva
Impresszum  Médiaajánlat  Partnerek  Adatvédelem  

Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer és 1024x768-as képernyőfelbontás javasolt.