Nem adja el a MOL részvényeit a Surgutneftegas (2010. március 11. 13 óra 41 perc)
A Surgutneftegasnak, Oroszország negyedik legnagyobb olaj előállítójának elnöke bejelentette a csütörtöki nap folyamán, hogy a cégének nem áll szándékában eladni a magyar MOL vállalatban birtokolt részesedését, még a két cég között fellépett patthelyzet ellenére sem.
Elégedettek a részvényekkel, melyek értéke folyamatosan emelkedik, ezért nem látják értelmét eladni azokat. A részvényeket a vállalat tavaly 1,4 milliárd euróért vásárolta az osztrák OMV-től. A múlt hónapban a MOL elnöke úgy nyilatkozott a Reutersnek, hogy a MOL nem kíván stratégiai beszélgetést folytatni a Surguttal, míg annak céljai nem tisztázódtak. Az orosz cég úgy nyilatkozott, hogy a vásárlás a külföldi terjeszkedési stratégia része volt, de a MOL attól tartott, hogy a Kremlin kívánja növelni befolyását a kelet-európai olajvezetékek felett. Az orosz céget még a tavalyi éves MOL gyűlésről is kitiltották.