Névnap: Boglárka 

Hirdetés

Linkek

BÉT forgalom

BÉT forgalom
Forrás: eco.hu

Hirdetés

Nemzetközi öko-projekt magyar hi-tech megoldásokkal (2010. március 5. 16 óra 10 perc)





KörnyezetvédelemHazai hi-tech fejlesztések segítségével méri, modellezi a nagyvárosi ökoszisztémát és károsanyag-kibocsátást a Mobilitás és Multmédia Klaszter által menedzselt nemzetközi "Symbioz" projekt - jelentették be a program tagjai pénteken, Budapesten. Az EU-s szintű kísérleti fejlesztés célja, hogy mérhetővé tegye egyéni, területi és városi szinten a közösségi károsanyag-kibocsátást, és megoldási javaslatokat fogalmazzon meg a károk enyhítésére.


Az Európai Bizottság épp egy évvel ezelőtt tűzte zászlajára az energiára és a klímaváltozásra vonatkozó "20-20-20"-as célkitűzéseit (2020-ra 20%-kal kevesebb üvegházhatás kibocsátás és 20%-kal több megújuló energia felhasználása), amelynek elérése érdekében Viviane Reding távközlési biztos egyrészt az infokommunikációs technológiák tudatosabb felhasználását, másrészt e technológiák "zöldebbé" válását szorgalmazta.

""Symbioz" fantázia nevű kezdeményezésünk a városok és a természetes környezet egészségesebb együttélését kívánja megteremteni, amelyhez az alapot a modern infokommunikációs technológiák szolgáltatják majd. Urbanizálódó világunk egyre súlyosabb terhelést jelent Földünk számára, amelynek eredményeként hamarosan kölcsön kell kérnünk az univerzumtól egy újabb "Földet", hogy kielégíthessük fogyasztási és "szemetelési" igényünket" - mondta Lemák Gábor az MMKlaszter igazgatója egy Budapesten megrendezett nemzetközi workshop keretében.

Cloud computing, smart metering

Lemák szerint az EU által szabott célokat nehezebb lesz teljesíteni a recesszióból való kilábalást követően, hiszen a gazdasági aktivitás fokozódása maga után vonja a környezetterhelés növekedését, amely csak úgy kerülhető el, ha az emberi környezet intelligensebbé válik. A távjelenlétet támogató technológiák, a modern szenzortechnológia, a cloud computing, a smart metering, a smart grid, a fejlett adatbányászati alkalmazások, a nyomkövető mobiltechnológiák összességében mind-mind részesei lesznek annak a projektnek, amelyet a Mobilitás és Multimédia Klaszter tagjai a "Smart Cities" elnevezésű Európai Uniós programra készítenek elő.

Ezt elkerülendő a "Symbioz" projektben a városok ökológiai lábnyomát kívánjuk csökkenteni, amely kezdeményezésünkhöz a mai napon több mint féltucat európai nagyváros, úgy, mint Barcelona, München, Helsinki, Lyon, Lipcse, Manchester képviselői fejezték ki csatlakozási szándékukat. "Úgy gondoljuk, hogy a "Symbioz" projekt a Mobilitás és Multimédia Klaszter zászlóshajó projektje lehet 2010-ben, hiszen a közel 70 tagunkból várhatóan mindenki megtalálja majd a maga helyét e nemzetközi mega-projektben, amelyet közvetlenül Brüsszelbe fogunk benyújtani" - hangsúlyozta Lemák.

Okos városok, okos klaszterek

A Symbioz-program bejelentését kétnapos nemzetközi workshop előzte meg Budapesten. Az "Okos városok, okos klaszterek" című műhely-megbeszélésen Lyon, Stockholm, Helsinki, München, Dortmund, Manchester, Barcelona, Eindhoven és Lipcse képviselői osztották meg egymással tapasztalataikat arról, hogy a klaszterek hogyan tudnak hatékonyan részt venni intelligens, innovatív technológiákat alkalmazó települések fejlesztésében.

A pénteki workshopon az MMKlaszter tagjai a Kitchen Budapestben mutatták be azokat a technológiákat, amelyekkel már ma is képesek a modern nagyvárosok működését "befolyásolni", vagy arra hatást gyakorolni. Ilyen megoldás volt például az iMind olcsó mobiltechnológiára épülő légszennyezettség-mérő megoldása, vagy a WebLords visuland.com alkalmazása.

Mobilitás és Multimédia Klaszter

Mobilitás és Multimédia Klaszter (MMKlaszter) a magyarországi mobil és multimédiás technológiák szereplőinek és a hazai kutatás-fejlesztői kapacitásának összefogására jött létre 2007-ben. Az MMKlaszter Magyarország legjelentősebb akkreditált innovációs klasztere, mely jelenleg közel 70 tagot számlál, köztük telekommunikációs és informatikai nagyvállalatokat, kis- és középvállalkozásokat, valamint egyetemi partnereket. Az MMKlaszter kiemelt célja, hogy innováció-menedzsmenttel, forrásszervezéssel segítse a klasztertagok fejlesztéseinek piacra lépését. Az MMKlaszterben jelenleg 12 "nagyprojekt" megvalósítása zajlik mintegy 5 milliárd forint értékben.


( Forrás: Munkatársunktól )

HozzászólásNyomtatásra alkalmas változatKüldje el a cikket ismerősének!A Tőzsdefórum mobiltelefonon is olvasható!


OK

Legfrissebb cikkek

2010. július 30. Péntek
19:00: Kiválasztani és megerősíteni
17:04: A várt szerint bővült a kanadai gazdaság májusban
17:03: Nyomda: sok a bizonytalanság, de komoly potenciált ígér az akvizíció
17:00: 215-ös frank és 290-es euró várható
16:56: Napi összefoglaló: a BUX volt a leggyengébb index Európában
16:28: Vártnál kedvezőbb chicagói BMI és fogyasztói bizalmi index
16:20: Elsöprő győzelmet arathat ősszel Tarlós
16:00: Mi számít kkv-nak? - A nagyvállalatok zsebelhetik be az uniós forrásokat
15:50: OTP: sikeres kötvényjegyzések
15:41: Kereskedési jogot szerzett az FHB
15:24: USA Piacnyitás: az eladói oldalt erősitheti a GDP-adat

15:10: Jelentősen lassult az amerikai gazdasági növekedés (Equilor)
15:05: Elmaradt a várttól az amerikai növekedés
14:50: Rossz idők járnak az ingatlanközvetítőkre
14:30: Már több mint 500 millióan vagyunk az EU-ban
14:05: Bevásárolt az Állami Nyomda Romániában
14:00: Áldatlan állapotok Görögországban
13:40: Évtizedes visszaesés a lakáspiacon
13:25: A chipek és a tévék növelték a Samsung profitját
13:20: Nagyot esett az EDF profitja
13:15: Az IMF is stresszelt
13:10: Túlszárnyalta a várakozásokat a Michelin profitja
13:05: Appeninn: átalakult a WBO Ingatlanhasznosító Kft.
12:15: Bizonytalan az arany jövője
12:14: Félidőben: eséssel zárul a hét a BÉT-en
12:03: Akár 215 forintig is erősödhet a svájci frank (Buda-Cash)
11:39: Stagnált a munkanélküliség, várt szerint bővült az infláció az eurozóná
11:15: Szűk sávban mozoghat a forint (Commerzbank)
11:11: Szép számokat várhatunk a két hazai gyógyszercégtől (Raiffeisen)
10:59: Zuhannak a lakésépítések
10:50: Májusban is jelentős aktívumot mutat a külkereskedelmi mérleg
10:38: A MinDig TV kínálatában a NeoFM
10:22: Nemzetközi vállalati hírek: visszaesett az Erste Bank profitja
10:20: Mai várható: a GDP-adatra figyel Amerika
09:59: A MOL hozhatja a legjobb üzemi eredményt a hazai cégek közül
09:51: Életszínvonalban nem tudunk közelebb kerülni az EU-s átlaghoz
09:27: Piaci körkép: Ázsia hat nap után esett újra
09:18: Remek negyedévet zárt a UPS
08:55: Az OTP visszagyengülhet, a Richterben lehet erő (QUAESTOR)
08:49: Nagyratörő tervekkel készül a választásra az LMP
08:27: Románia: tüntetésekkel fenyeget az agrár ágazat

08:02: Tengerentúlról: túl erősnek bizonyultak az ellenállások

2010. július 29. Csütörtök
18:49: Csökkent a közbeszerzések értéke
18:07: Konzum: beolvadt az Ekogres
17:50: Tovább szaporodnak a bedőlt hitelek
17:34: Jó aukciós eredményre javult a forint
16:51: RFV: határidős tranzakció
16:49: Az AMD lepipálta az NVIDIA-t
16:41: Napi összefoglaló: minden blue chip pluszban zárt
16:35: Genesis: jöhet a Calypso nyilvános vételi ajánlata
16:11: Rába: a vártnál jobb negyedév (Concorde)
15:57: Közös vállalatot alapít a Henkel és a BASF Coatings
15:50: Magyar gyümölcsökre specializálódik a Tesco
15:32: USA Piacnyitás: felfelé nyit Amerika
15:09: Ingyenes olajleválasztó méretező szoftver a Leiertől
14:56: Lefújták a Red Bull Air Race-t
14:46: Felemás heti munkanélküliségi adatok Amerikából
14:16: A GrECo együttműködik a világ 6. legnagyobb biztosítási brókerével
13:55: Minden tizedik hitel problémás lehet Magyarországon
13:24: Újabb őssejtbankot vásárolt a Riverside
13:12: Krakkó alacsonypadlós villamosokat rendelt a Bombardiertől
13:07: A rövid kötvényeket igényli a piac
13:01: Phylaxia: az igazgatótanács döntése
13:00: Kedvező aukciós eredmények
12:09: Félidőben: zöldben a BUX, kicsik az élen
12:03: Kétéves csúcson az eurozóna gazdasági bizalmi indexe
12:01: Tíz éve a Formula 1-ben az Invitel
11:59: Nemzetközi vállalati hírek: visszaesett a Banco Santander profitja
11:47: Pozitív meglepetést okozott a Rába (Concorde)
11:33: OKSZ: a jog szerint kapják bérüket a pénztárosok
11:25: Nyersanyagok: magára talált az arany

11:18: Bővült a HTC menedzsmentje
11:15: A Hell hosszú távra tervezi a Forma-1-es részvételt
10:56: A mai aukción is múlik a forint sorsa (Commerzbank)
10:53: Mai várható: munkanélküliségi adatok jönnek Amerikából
10:38: Fontos lehet a megállapodás az IMF-fel
10:10: Piaci körkép: Ázsia kedvét szegte a Bézs Könyv
10:03: Feltörőben az ásványvízpiac! Kelendőek lehetnek a gyártók részvényei
09:30: Fundamenta: egyre többen élnek a lakáskassza előnyeivel
09:26: Utasbiztosítás: 20-szor jobb, de csak 2-szer olyan drága
09:20: RFV: bennfentes tranzakciók
09:03: A 100 legnagyobb magyar vállalat: a gazdasági válság felforgatta a rangs
09:00: Tovább emelkedtek az ipari árak
08:58: Kitörésre várva (QUAESTOR)
08:48: TakarékBank: 40 milliós adomány az árvízkárosultaknak
08:32: 131 milliós szerződések, közbeszerzés nélkül
08:04: Tengerentúlról: megtört a lendület a Wall Streeten

2010. július 28. Szerda
19:00: Mi várható a héten a devizapiacon?
18:16: TvNetWork: kiszállt az igazgatósági tag
18:13: TvNetWork: saját részvény tranzakció

Tegyük fel a Google-ra

Profession.hu állások


További állások Profession.hu

Naptár

havi költségvetési mérleg grafikon
aktuális: -91.9mrd (2009.), min: -237,2mrd (2008.), max: 45,7mrd (2008.)


 
 
A TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin kiadója a WebStart Kft. © Minden jog fenntartva
Impresszum  Médiaajánlat  Partnerek  Adatvédelem  

Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer és 1024x768-as képernyőfelbontás javasolt.