Nemzetközi vállalati hírek: esett a Xstrata profitja (2010. február 8. 11 óra 27 perc)
A Xstrata (eQTRADER: XTA:xlon) bányászati vállalat pénzügyi éves profitja 661 millió dollár lett, 82%-kal kevesebb, mint az egy évvel korábbi 3,6 milliárd dolláros eredmény. A vállalat bevétele 28 milliárd dollárról 22,7 milliárd dollárra csökkent. A cég szerint az átlagos nyersanyagárak jelentősen alacsonyabban voltak 2009-ben, mint 2008-ban. A második félévben valamelyest emelkedő árakat viszont kiegyenlítette a gyenge dollár. Középtávon a nyersanyag piaci kilátások magabiztosságra adnak okot. A vállalat részvényenkénti 8 cent osztalékot fizet majd ki.
A Credit Suisse a brit Icap (eQTRADER: IAP:xlon) vállalatot semlegesről túlteljesítőre minősítette fel, miután 2010-ben 30%-ot esett árfolyama. Az Icap adózás előtti profit előrejelzését 6%-kal csökkentették a pénzügyi 2010-es évre, a 2011-es kilátásokat pedig 15%-kal csökkentették.
A Nokia (eQTRADER: NOKS:xetr) mai bejelentése szerint 285 munkahelyet szüntet meg egy finn gyárában, hogy az átstrukturálással az európai piacot célozva az okostelefonok gyártására koncentrálhasson a vállalat. A saloi telephelyen összesen 2.200 alkalmazottat foglalkoztat a cég, amely a szakszervezetekkel is tárgyalóasztalhoz ül majd.