Nemzetközi vállalati hírek: jelentős átszervezéseket eszközöl a Delhaize (2010. január 14. 10 óra 8 perc)
A belga Delhaize (eQTRADER: DELBt:xbru) élelmiszer-kiskereskedő negyedik negyedéves bevétele 10,1%-ot esett vissza 4,87 milliárd euróra. Az időszak egy héttel hosszabb volt, mint az egy évvel korábbi negyedév, enélkül számolva a bevételkiesés 5,6%-os volt. Az amerikai bevétel 17,1%-ot csökkent, míg a belga eladások 6,3%-ot emelkedtek. 2010-ben a vállalat megindítja új stratégiai tervét, amely több forgalomnövelő ösztönzőt, új üzletek megnyitását és több költségcsökkentést tartalmaz majd, ill. amerikai üzleteit is átszervezi egy integrált vállalattá. Továbbá 15 alulteljesítő Food Lion boltot ill. egy Bloom boltot is bezár majd a Delhaize, ami szintén pozitívan fogja érinteni a 2010-es profitot.
A brit Home Retail Group (eQTRADER: HOME:xlon)a mai napon bejelentette, hogy Argos üzleteinek erős teljesítménye miatt a pénzügyi év adólevonás előtti profitja 20 millió fonttal több lehet, mint az elemzők által várt 265 millió font. A csoport jelentése szerint a január 2-án véget érő 18 hét folyamán a forgalom 3,9%-ot bővült 1,92 milliárd fontra. A Homebase lakásfejlesztési hálózat eladásai 4,6%-ot bővültek 501 millió fontra. A bizonytalan gazdasági kilátások miatt, viszont a vállalat a következő pénzügyi évben is kihívásokra számít.
A Misys (eQTRADER: MSY:xlon) egészségügyi és pénzügyi szolgáltatások brit szoftverkiszolgálója bejelentette, a november 30-ig tartó félév folyamán profitja 61%-ot esett vissza 28 millió fontra, üzemi profitja a jelenlegi árfolyamok mellett 11%-ot nőtt. Az előző év azonos időszakában 69,3 millió fontos egyszeri nyeresége volt a cégnek az Allscripts üzlet felállítása miatt. Az időszak bevétele 29%-ot emelkedett 361 millió fontra, de árfolyammozgások nélkül 1%-os csökkenést észlelhetünk. A második féléves bevétel emelkedése a vállalat várakozásai alapján megfelel majd 5-8%-os növekedési céljainak.