A Raiffeisen elemzői szerint a zloty elmúlt időszakban tapasztalt erősödése mögött kamatemelési várakozások álltak. Egy hónappal ezelőtt a lengyel jegybankelnök még azt mondta, hogy a gyorsuló gazdaság miatt több mint valószínű a kamatemelés. Ez már a múlté, az egyik lengyel monetáris tanács tag véleménye szerint az erős zloty már így is eléggé visszafogja a lengyel gazdaságot - ezzel az alapkamat emelése lekerült a napirendről.
Az elemzők véleménye szerint a jelentős erősödés korrekciójaként, valamint a jegybankári kijelentések okán némileg gyengülhet az elkövetkező napokban a zloty.
A lengyel jegybank árfolyamgyengítést célzó nyilatkozatai nem mondhatók sikeresnek, a zloty ugyanis újabb rekordot állított be a mai kereskedésben az euróval szemben 3,855-ön. Fél négyre visszamászott a jegyzés 3,87 fölé, ez a tegnapi esti árfolyamhoz képest 0,2 százalékkal gyengébb zlotyt jelent. A forint-euró jegyzése ugyanekkor 266,9-en állt, a tegnapinál 0,2 százalékkal magasabban. Hétfőn még a 265-öt ostromolta a hazai fizetőeszköz, de ez a szint - tavaly nyár óta ötödjére - ismét erősnek bizonyult. A visszapattanások után rendre 270 fölé szökött a jegyzés, ha a zloty folytatja gyengülését, ez ismét elképzelhető.
FOLYTATÁS ITT
A kedvező amerikai tőzsdenyitást és a szintén tengerentúli, négy órakor megjelent raktárkészlet-adatot követően a forint újra erőre kapott és öt órára tegnapi zárószintje alá, 265,9-ig süllyedt az euró jegyzése. Az euró-zloty kurzusa továbbra is 3,87 felett tartózkodik.