Névnap: Boglárka 

Hirdetés

Linkek

BÉT forgalom

BÉT forgalom
Forrás: eco.hu

Hirdetés

Póráz kerülhet a kínai tigrisre 2010-ben? (Equilor) (2010. február 18. 11 óra 19 perc)





KínaKínában petárdák és tűzijátékok ropogásával beköszöntött az újév, a tigris éve. Bár az ünneplés még javában tart, azonban a kínai gazdaság szereplőinek nem biztos, hogy az ünneplés, hanem inkább a gazdaság növekedésének a fenntarthatósága és a problémák kezelési lehetőségei állnak a középpontban. Kína a 2008-ban kirobbant gazdasági válságot viszonylag jól átvészelte, sőt bizonyos ágazatok még tovább bővültek. A kormányzat jelentős mértékben próbálta a gazdaságot élénkíteni és a lakossági valamint a vállalati szektort hitellel ellátni. Ezen intézkedések azonban bizonyos szempontból túl jól sikerültek és a hitelfelvételi kedv nem lankad. Az Equilor elemzői szerint ez már 2010-ben komoly problémákat okozhat és akár a kínai lufi leeresztéséhez, rossz esetben kipukkanásához is vezethet.


A 2010-es év a tavalyi viszonylagos nyugalom után új gócpontok kialakulásával telhet a világgazdaságban. A két évvel ezelőtt kirobbant gazdasági válság első hulláma levonult, de mint azt a görög példa is mutatja, sok gazdaság igen komoly problémákkal küzd még mindig. Miközben a görög helyzet elsősorban az Unió tagállamait aggasztja, a kínai gazdaság helyzete már az egész világ számára kulcsfontosságú, így a kínai újév beköszöntével az Equilor Befektetési Zrt. legfrissebb elemzésében azt vizsgálta meg, hogy a sokak által lufinak tartott kínai gazdaság milyen állapotban van és milyen jövő előtt áll, beleértve a befektetési lehetőségeket is.

Miközben a világgazdasági válság a legtöbb fejlett és fejlődő állam gazdasága esetében is recessziót okozott, Kína esetében mindössze azt eredményezte, hogy 6% közelébe lassult a korábban 10% körüli növekedést produkáló gazdaság növekedési üteme. Kína annak érdekében, hogy elkerülje a még komolyabb visszaesést, példátlan mértékű fiskális és monetáris lazításba kezdett 2008 őszén, a pénzpiaci válság kezdetén, ami már-már követhetetlen mértékben növelte meg a pénzkínálatot. A válság kirobbanásakor bejelentett állami gazdaságösztönző csomag 4,000 milliárd jüant, vagyis kb. 586 milliárd dollárt különített el a gazdaság élénkítésére. A példátlanul laza kínai monetáris politika keretében a kínai bankszektor 9590 milliárd jüannyi új hitelt nyújtott kisebb részt a lakosságnak, nagyobb részt a vállalati szektornak.

A robosztus kínai gazdasági növekedés egyik legkomolyabb támogatója a mesterségesen gyengén tartott kínai fizetőeszköz. Az ázsiai exportvezérelt gazdaságokra jellemző módon Kína jelentős kereskedelmi előnyre tud szert tenni a gyengén tartott jüanon keresztül. Mivel a jüan árfolyama az amerikai dollárhoz van kötve, és folyamatosan növekszik a Kínában termelő vállalatok kivitele az amerikai piacra, úgy relatíve alulértékelődik a rögzített árfolyamú jüan a dollárhoz képest. A kínai gazdaság növekedésével párhuzamosan a beáramló tőke jelentős része rövidtávú, spekulatív befektetés formájában érkezik és érkezhet is a jövőben, mivel a kínai növekedés magasabb kamatkörnyezettel társul, ami jellemzően a melegágya a forró pénzek beáramlásának.

A kialakult helyzetben Kína központi bankja az ország hitelintézeteit a visszafogottabb hitelkihelyezésre próbálja ösztökélni, ugyanis a tavalyi rekordmértékű banki hitelkihelyezések inflációs nyomást gerjesztenek, és túlhevítik a gazdaságot. A hitelrobbanást akkor a kormány kérésére hajtották végre a bankok, amelyek a recesszió megfékezése céljából növelték kihelyezéseiket. Nyilvánvaló, hogy a politikai motivációkat is szolgáló ösztönzött hitelboom a banki portfóliók minőségének romlását idézhetik elő, főleg azért, mert rengeteg pénz áramlott a gazdaság azon szektoraiba, ahol már korábban is a túlkapacitáltság volt jellemző. Mivel az infláció és az ingatlanárak tovább emelkednek, így a központi bank a vártnál hamarabb kényszerült a monetáris szigorításra. Ennek keretében ezekben a hetekben több, a hitelkihelyezés visszafogását és a betétgyűjtés fokozását célzó intézkedést jelentettek be. Mindezek ellenére az Equilor arra számít, hogy februárban jó eséllyel fennmarad a hitelexpanzió jelenlegi üteme, ugyanis a Kínai Holdújév hagyományosan az ajándékozás időszaka az országban. Így ez az időszak a kiskereskedelmi szektor, illetve a banki kölcsönök szempontjából is az amerikai karácsonyt megelőző vásárlási lázra hasonlít.

A kínai problémák súlyosságára és központi szerepére utal, hogy a Görögország államadósságának finanszírozása körüli bizonytalanságok felröppenését megelőzően a napi kereskedést több héten keresztül az esetleges, formálódó kínai ingatlanpiaci buborék tematizálta. Vagyis a befektetők gyakran az alapján hozták meg befektetési döntéseiket, hogy éppen milyen adatok, hírek érkeztek a kínai ingatlanpiacról. A kínai gazdaság visszaesésének hatásai nem állnának meg az ország határain belül, az súlyos következményekkel járna a világ számos pontján is.

Amennyiben a kínai ingatlanpiac megrendülne, hasonló folyamatok játszódnának le, mint az amerikai piacon, azaz a beszakadó ingatlanárak révén elkezdene romlani a bankok hitelportfoliója is. A hitelleírásokon elszenvedett veszteségek ellensúlyozására és a likviditás megőrzése érdekében a bankok visszafognák, sőt rosszabb esetben befagyasztanák a hitelezést, ami pedig egyet jelentene a működésüket gyakran hitelből finanszírozó vállalatok meggyengülésével, adott esetben fizetésképtelenségével, illetve a lakossági fogyasztás visszaesésével. Ennek következtében a vállalatok visszafognák a termelést, egyben kapacitásokat építenének le, dolgozókat bocsátanának el, ami csak tovább fokozná a fogyasztás zsugorodását. Ebből kifolyólag leépítenék a készleteiket, vagyis csökkenne az import, ami kihatna már a külföldi beszállítókra is. A leginkább érintett országok közé a kínai termékek előállításához beszállító országok így Japán, Dél-Korea, Tajvan valamint a nyersanyag importot adó Brazília és Ausztrália tartozna.

Milyen területeken hozhat kiemelkedő teljesítményt a kínai tigris?

Ugrik az internet?

2008-ban a kínai internetpiac a vártnak megfelelően beelőzte az amerikai (USA) internethasználók számát, ráadásul az olló tavaly tovább nyílt a két ország között: 2009 végén már 384 millió ember használta valamilyen formában a világhálót Kínában. Bár ez még mindig csak a teljes lakosság közel 29%-át takarja, a növekedési potenciál adott, amit az elmúlt évek növekedési üteme is alátámaszt. (Felmérések szerint a kínai internet használók leggyakrabban zenét hallgatnak, híreket olvasnak, illetve a kereső oldalak szolgáltatásait veszik igénybe.) A növekedés egyik kulcsa többek között az, hogy a kínai állam 2009 novemberéig a 4 ezer milliárd jüanos gazdaságélénkítő program közel 10 százalékát fordította a telekommunikációs infrastruktúra fejlesztésére.

Az Equilor elemzői a kínai internetpiacról vételre ajánlják az ázsiai ország legnépszerűbb keresőprogramját üzemeltető IT cég, a Baidu részvényeit. A legfrissebb információk szerint a cég piaci részesedése bár csökkent a 2009-es harmadik negyedévhez képest, 58,6%-os részarányával azonban továbbra is magasan piacvezető. Az Equilor ajánlásának aktualitását a fő vetélytárs, a Google adja, mely január közepén kilátásba helyezte, hogy teljesen kivonul Kínából, mivel úgy vélte, hogy kínai kormányzati forrásokból származó támadások értek több Google mailes postafiókot, ráadásul a megelőző években a cégnek komoly gondjai akadtak a kínai kormány által elvárt cenzúrázással. Bár a tárgyalások a február közepi állapotok szerint még nem zárultak le a Google és a kínai kormány között, a bizonytalanság azonban kétség kívül kedvezően hat a Baidu részvények ázsiójára. Ezen kívül közép- és hosszútávon van néhány kihívást jelentő terület a Baidu számára, azonban a kilátások rövidtávon is attraktívak. Az Equilor szakértői úgy vélik, hogy a Baidu-ba érdemes lehet beszállni, azonban csak egy esetleges árfolyam-korrekció után, mivel a Baidu árfolyama közel került a 24 elemző céláraiból számolt konszenzushoz.

Kínai autóforradalom?

A robosztus gazdasági növekedés egyik mozgatórugója a kínai autópiac teljesítménye. Hivatalos statisztikák szerint a kínai autópiac az eladott járművek száma alapján 2009-ben megelőzte a több mint száz éve toronymagasan vezető, és a legtöbb autóipari cég számára legjövedelmezőbb amerikai autópiacot. A helycsere egyrészt a kínai fogyasztás felfutásával, másrészt pedig az Egyesült Államokat sújtó reálgazdasági válsággal magyarázható. Ezek eredőjeként az amerikai autóeladások 2009-ben 21%-kal 10,4 millió eladott járműre estek vissza, míg Kínában 46%-os növekedés mellett 13,6 millió autót tudtak eladni a kereskedők. A kínai autópiac jelentőségét mutatja, hogy 2009-ben az országba irányuló kőolajimport több mint felét az autószektor fogyasztotta el, és ez az arány még növekedhet is. Bár a tavalyi év mesterségesen fűtött értékesítési dinamikája a bázishatás miatt idén nem tartható, azonban a jelenleg ismert előrejelzések alapján 2010-ben 13 százalékos növekedés várható.

A kínai autóipar szárnyalásából a magyar befektetők is kivehetik részüket, ráadásul több kínai vállalat részvényei kereskedhetőek a jóval nagyobb forgalmú, illetve az időeltolódás miatt a magyar befektetők számára könnyebben nyomon követhető amerikai részvénypiacon is. Az Equilor elemzői szerint komoly potenciál rejlik a kínai autópiacban, mely a következő évek egyik olyan növekedési sztorija lehet, amely a kínai piacon tartósan szolgáltat majd kiemelkedő hozamot biztosító befektetési lehetőségeket. Ezek közé tartozhatnak a China Automotive Systems (CAAS) és a Wonder Auto Technology (WATG) részvényei.

A WATG esetében a vélt felértékelődési lehetőséget az Equilor szerint több tényező együttesen támogatja. A társaság részvényei technikai és fundamentális oldalról is viszonylag olcsónak számítanak a szektortársakhoz képest, így nem véletlen, hogy a céget követő 8 elemző kivétel nélkül vételre, vagy felülsúlyozásra ajánlja a cég részvényeit, átlagosan 14,6 dolláros célárral, ami a február 12-i árszintekhez képest 64%-os felértékelődési potenciállal kecsegtet. A CAAS elsősorban technikai tényezők alapján a február 16-i árfolyamához képest 25%-os felértékelődési potenciált tartogat, igaz fundamentális oldalról ez a részvény már kissé túlértékeltnek tűnik.


( Forrás: Munkatársunktól )

HozzászólásNyomtatásra alkalmas változatKüldje el a cikket ismerősének!A Tőzsdefórum mobiltelefonon is olvasható!


OK

Legfrissebb cikkek

2010. július 30. Péntek
19:00: Kiválasztani és megerősíteni
17:04: A várt szerint bővült a kanadai gazdaság májusban
17:03: Nyomda: sok a bizonytalanság, de komoly potenciált ígér az akvizíció
17:00: 215-ös frank és 290-es euró várható
16:56: Napi összefoglaló: a BUX volt a leggyengébb index Európában
16:28: Vártnál kedvezőbb chicagói BMI és fogyasztói bizalmi index
16:20: Elsöprő győzelmet arathat ősszel Tarlós
16:00: Mi számít kkv-nak? - A nagyvállalatok zsebelhetik be az uniós forrásokat
15:50: OTP: sikeres kötvényjegyzések
15:41: Kereskedési jogot szerzett az FHB
15:24: USA Piacnyitás: az eladói oldalt erősitheti a GDP-adat

15:10: Jelentősen lassult az amerikai gazdasági növekedés (Equilor)
15:05: Elmaradt a várttól az amerikai növekedés
14:50: Rossz idők járnak az ingatlanközvetítőkre
14:30: Már több mint 500 millióan vagyunk az EU-ban
14:05: Bevásárolt az Állami Nyomda Romániában
14:00: Áldatlan állapotok Görögországban
13:40: Évtizedes visszaesés a lakáspiacon
13:25: A chipek és a tévék növelték a Samsung profitját
13:20: Nagyot esett az EDF profitja
13:15: Az IMF is stresszelt
13:10: Túlszárnyalta a várakozásokat a Michelin profitja
13:05: Appeninn: átalakult a WBO Ingatlanhasznosító Kft.
12:15: Bizonytalan az arany jövője
12:14: Félidőben: eséssel zárul a hét a BÉT-en
12:03: Akár 215 forintig is erősödhet a svájci frank (Buda-Cash)
11:39: Stagnált a munkanélküliség, várt szerint bővült az infláció az eurozóná
11:15: Szűk sávban mozoghat a forint (Commerzbank)
11:11: Szép számokat várhatunk a két hazai gyógyszercégtől (Raiffeisen)
10:59: Zuhannak a lakésépítések
10:50: Májusban is jelentős aktívumot mutat a külkereskedelmi mérleg
10:38: A MinDig TV kínálatában a NeoFM
10:22: Nemzetközi vállalati hírek: visszaesett az Erste Bank profitja
10:20: Mai várható: a GDP-adatra figyel Amerika
09:59: A MOL hozhatja a legjobb üzemi eredményt a hazai cégek közül
09:51: Életszínvonalban nem tudunk közelebb kerülni az EU-s átlaghoz
09:27: Piaci körkép: Ázsia hat nap után esett újra
09:18: Remek negyedévet zárt a UPS
08:55: Az OTP visszagyengülhet, a Richterben lehet erő (QUAESTOR)
08:49: Nagyratörő tervekkel készül a választásra az LMP
08:27: Románia: tüntetésekkel fenyeget az agrár ágazat

08:02: Tengerentúlról: túl erősnek bizonyultak az ellenállások

2010. július 29. Csütörtök
18:49: Csökkent a közbeszerzések értéke
18:07: Konzum: beolvadt az Ekogres
17:50: Tovább szaporodnak a bedőlt hitelek
17:34: Jó aukciós eredményre javult a forint
16:51: RFV: határidős tranzakció
16:49: Az AMD lepipálta az NVIDIA-t
16:41: Napi összefoglaló: minden blue chip pluszban zárt
16:35: Genesis: jöhet a Calypso nyilvános vételi ajánlata
16:11: Rába: a vártnál jobb negyedév (Concorde)
15:57: Közös vállalatot alapít a Henkel és a BASF Coatings
15:50: Magyar gyümölcsökre specializálódik a Tesco
15:32: USA Piacnyitás: felfelé nyit Amerika
15:09: Ingyenes olajleválasztó méretező szoftver a Leiertől
14:56: Lefújták a Red Bull Air Race-t
14:46: Felemás heti munkanélküliségi adatok Amerikából
14:16: A GrECo együttműködik a világ 6. legnagyobb biztosítási brókerével
13:55: Minden tizedik hitel problémás lehet Magyarországon
13:24: Újabb őssejtbankot vásárolt a Riverside
13:12: Krakkó alacsonypadlós villamosokat rendelt a Bombardiertől
13:07: A rövid kötvényeket igényli a piac
13:01: Phylaxia: az igazgatótanács döntése
13:00: Kedvező aukciós eredmények
12:09: Félidőben: zöldben a BUX, kicsik az élen
12:03: Kétéves csúcson az eurozóna gazdasági bizalmi indexe
12:01: Tíz éve a Formula 1-ben az Invitel
11:59: Nemzetközi vállalati hírek: visszaesett a Banco Santander profitja
11:47: Pozitív meglepetést okozott a Rába (Concorde)
11:33: OKSZ: a jog szerint kapják bérüket a pénztárosok
11:25: Nyersanyagok: magára talált az arany

11:18: Bővült a HTC menedzsmentje
11:15: A Hell hosszú távra tervezi a Forma-1-es részvételt
10:56: A mai aukción is múlik a forint sorsa (Commerzbank)
10:53: Mai várható: munkanélküliségi adatok jönnek Amerikából
10:38: Fontos lehet a megállapodás az IMF-fel
10:10: Piaci körkép: Ázsia kedvét szegte a Bézs Könyv
10:03: Feltörőben az ásványvízpiac! Kelendőek lehetnek a gyártók részvényei
09:30: Fundamenta: egyre többen élnek a lakáskassza előnyeivel
09:26: Utasbiztosítás: 20-szor jobb, de csak 2-szer olyan drága
09:20: RFV: bennfentes tranzakciók
09:03: A 100 legnagyobb magyar vállalat: a gazdasági válság felforgatta a rangs
09:00: Tovább emelkedtek az ipari árak
08:58: Kitörésre várva (QUAESTOR)
08:48: TakarékBank: 40 milliós adomány az árvízkárosultaknak
08:32: 131 milliós szerződések, közbeszerzés nélkül
08:04: Tengerentúlról: megtört a lendület a Wall Streeten

2010. július 28. Szerda
19:00: Mi várható a héten a devizapiacon?
18:16: TvNetWork: kiszállt az igazgatósági tag
18:13: TvNetWork: saját részvény tranzakció

Tegyük fel a Google-ra

Profession.hu állások


További állások Profession.hu

Naptár

havi költségvetési mérleg grafikon
aktuális: -91.9mrd (2009.), min: -237,2mrd (2008.), max: 45,7mrd (2008.)


 
 
A TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin kiadója a WebStart Kft. © Minden jog fenntartva
Impresszum  Médiaajánlat  Partnerek  Adatvédelem  

Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer és 1024x768-as képernyőfelbontás javasolt.