Névnap: Ildikó 

Hirdetés

Linkek

BÉT forgalom

BÉT forgalom
Forrás: eco.hu

Hirdetés

Született informatikusokat keres az IVSZ (2010. február 8. 13 óra 7 perc)





InformatikaAz Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) kiemelt feladatának tekinti, hogy a gazdaság egésze számára meghatározó fontosságú infokommunikációs iparágban elegendő és jól képzett munkaerő álljon rendelkezésre. Az IVSZ januártól márciusig két kampánnyal is támogatja az IKT szektor szakember utánpótlását. A "Született informatikus" elsősorban a középiskolásokat szólítja meg, és az informatikai képzéseket népszerűsíti. Ehhez szervesen kapcsolódik az Európa szerte zajló e-Skills kampány, amely a digitális felkészültség fontosságára hívja fel többek között a diákok figyelmét.


Egy évvel ezelőtt indította el az Informatikai Vállalkozások Szövetsége (IVSZ) a "Született informatikus" kampányt, melynek célja, hogy a felsőoktatási intézményekbe jelentkezők és az alsóbb éves középiskolások körében ismertté tegye mindazokat a lehetőségeket, amelyeket az informatikai szektorban, informatikusként elérhetnek.

A kampány az idén is abban segíti a pályaválasztás előtt állókat, szüleiket és tanáraikat, hogy minél több információhoz juthassanak az informatikai képzésekről. A középiskolások ízlésvilágához igazodóan kialakított www.szuletettinformatikus.eu oldalon egy helyen találhatók meg az informatikusi szakmával kapcsolatos közép- és felsőfokú továbbtanulási- és ösztöndíj lehetőségek, a távolabbi jövőre vonatkozóan pedig az informatikai álláslehetőségek. Az informatikai felsőoktatás világáról egyetemisták beszélnek, fiatal informatikusok osztják meg tapasztalataikat az álláskeresésről, a pályakezdésről. Informatikai cégek vezetői, szakemberei vallanak arról, mit jelent számukra az informatika, milyen lehetőségeket és kihívásokat látnak ebben az iparágban. Az oldal tartalmát az IVSZ online közösségi oldalakon is népszerűsíti.

"Az ICT szektor évek óta Magyarországon a bruttó nemzeti össztermék 10 százalékát termeli meg. A szektor a recesszióból való kilábalásban is fontos szerepet tölthet be. Ezért nagy a felelősségünk, hogy jólképzett, motivált szakember utánpótlás álljon rendelkezésre a gazdaság minden területén az informatikai feladatok megoldásához. Szeretnénk megmutatni a mostani középiskolásoknak, hogy egy sikerszakmát választanak, ha informatikai képzésre jelentkeznek." - mondta el Klotz Tamás, az IVSZ főtitkára.

A "Született informatikus" kampány szervesen kapcsolódik az "Európai e-Skills Week" eseménysorozathoz. Az Európai Unió több mint húsz országában elindított kezdeményezés arra szeretné felhívni a figyelmet, hogy a digitális felkészültségnek a foglalkoztatás bővítésben és a versenyképesség növelésében kiemelten fontos szerepe van. Az IVSZ és a MEFIT Alapítvány 2010 januárja és márciusa között országos rendezvénysorozaton hívja fel a diákok, a kis- és középvállalalati vezetők és a döntéshozók figyelmét mindazokra a lehetőségekre, amelyeket az infokommunikációs technológiák kínálnak számukra. A digitális készségek és az informatikai műveltség fejlesztését már iskoláskorban el kell kezdeni, hiszen a jelenleg iskolába járók már egy digitális világba születtek, és ez határozza meg egész jövőjüket is.
A tanulóknak szóló üzenetekhez az IVSZ tagvállalatok olyan programokkal járulnak hozzá, mint a Cisco Networking Academy Games közép-európai, valamint a NetRiders verseny hazai fordulói, az EuroSkills nemzetközi verseny magyar elődöntőjének megszervezése a legtehetségesebb magyar informatikus diákok részvételével. Az Oracle Juniorképzés soron következő szemináriumát szintén az e-skills programsorozat keretében rendezik meg.


( Forrás: Munkatársunktól )

HozzászólásNyomtatásra alkalmas változatKüldje el a cikket ismerősének!A Tőzsdefórum mobiltelefonon is olvasható!


OK

Legfrissebb cikkek

2010. március 10. Szerda
19:00: Csökkent az OTP esésére játszók száma
17:42: Állami Nyomda: közeleg a közgyűlés
17:38: A Rafianz sikeresen lebonyolította a Vénusz országos promócióját
17:15: Szerződést bontott a RÁBA
17:09: Várttól elmaradó olajkészlet-adatok, új OPEC,EIA keresleti előrejelzés
17:05: Olcsóbb a svájci frank
16:56: Napi összefoglaló: elszállt a MOL, nagyot ment az OTP
16:34: Phylaxia: elutasították a felülvizsgálati kérelmet
16:30: Váratlanul csökkentek az amerikai raktárkészletek
16:20: 500-as klub: cégek félmilliárdnál nagyobb adóhiánnyal
16:16: Elnököt választott a Bookline

16:05: Hatósági vizsgához kötnék az ügynöki és alkuszi tevékenységet
15:47: Alaposan átrendeződhet a hazai kis- és középvállalkozói banki piac
15:17: USA Piacnyitás: a befektetők a raktárkészlet adatra várnak
14:50: Csoportos perindítás: veszélyben a pékek, bankok, gyógyszergyárak
14:35: Kedvezményes számítógépek és tanfolyamok a Szoftverbörzén
14:20: Lassan erős ellenállásokhoz érkezik a piac
14:05: Vedd a dollárt, add a forintot és a zlotyt!
13:50: Önkormányzati lakások fél áron
13:35: Egy nagymértékű kibocsátás csökkentés jót tenne az EU gazdaságának
13:20: A család nélküli karrierista nőké a jövő?
13:05: Nemzetközi vállalati hírek: Hellenic Exchange, ING, Q-Cells leminősítés
12:09: Félidőben: kilőtt a MOL a jó hírre
12:01: Egészségügy: nem érzi magát biztonságban a magyar lakosság
11:59: Nem meglepetés a MOL olajtalálata (Raiffeisen)
11:38: A Smart az interaktív táblák piacának vezetője volt tavaly
11:33: Amszterdam is az Alstomtól rendelt metrókocsikat
11:15: Tovább ütötték az angol fontot a rossz ipari statisztika után!
11:13: Közös akcióprogramot indít az MGYOSZ és az MSZOSZ
11:11: Nyersanyagok: lehangoló a fundamentális kép az olajpiacon
11:07: Közel húsz százalékkal nőtt a Sonepar
10:47: 120 milliárd forint folyhat be széndioxid-kvóta eladásból
10:32: Mai várható: brit adatok befolyásolhatják a piacot
10:27: Van élet a budapesti irodapiacon
10:24: Nemesfémmel sterilizált, izzadásgátló pulóvereket állítanak elő Szegeden
10:18: Nemzetközi vállalati hírek: jelentősen visszaesett a JC Decaux profitja
10:15: India hosszú távon jó befektetési célpont lehet (ING)
10:07: A zlotyt követi a forint (Commerzbank)
09:58: Lassan fogunk kilábalni a recesszióból (Equilor)
09:35: Vezetői számviteli képzés Vangelis és John Lennon zenéjére
09:30: Piaci körkép: vegyes a kép Ázsiában

09:13: Továbbra is mély recesszióban az ország
08:58: Furcsa a tavasz a tőzsdéken (QUAESTOR)
08:32: Kockázatos üzleti partnerek a magyar cégek
08:31: KPMG: Nálunk még mostohagyerek az auditálás
08:20: OTP: saját részvény tranzakció
08:02: Tengerentúlról: szolíd nyereségek New Yorkban

2010. március 9. Kedd
19:00: Választások: a múltban így hatottak a szélsőségek az árfolyamokra
17:18: Az M27 Absolvo a Próbakővel dolgozik
17:14: Olajat talált a MOL Kurdisztánban
17:04: Napi összefoglaló: kimászott a gödörből Budapest
17:00: Ismét erősnek bizonyult a 265, visszagyengült a forint
16:35: Üzemeltetőt keres a kecskeméti Mercedes-gyár
16:26: Tőkét emelt az MKB Romániában
16:20: Tanuljon a nagyoktól: topmenedzserek a katedrán
16:05: Már telefonon is intézhetjük adóügyeinket az APEH-nál
15:55: Komoly lehetőség rejlik a Kulcs-Soft és a Libra együttműködésében
15:23: USA Piacnyitás: az évforduló után óvatosak a befektetők
15:07: Ezek a legkedvezőbb lakáshitelek márciusban
14:50: Járai: A jegybank döntése bunkó, tudatlan és szakmaiatlan volt
14:35: Önkiszolgáló raktározás: a multik is megjelentek az újszerű területen
14:20: Csinálj mozisztárt apuból: szinkronhangot keres a Disney
14:05: Túlvett a piac, de nagy esésre nem számítanak az elemzők
13:50: Akár milliókat nyerhetünk a jó árfolyamon folyósított devizahitellel
13:35: Új üzemanyaggyártó vállalatról tanácskoztak Moszkvában
13:20: 10% alatti hiteldíj: a válságban felértékelődött a Széchenyi Kártya
13:05: 2,5 százalékkal növekedhet idén az ipari termelés
12:03: Idén is Nemzetközi Down Világnap a Vígszínházban
12:00: Félidőben: nem bírták a magaslati levegőt a blue chipek
11:53: Újabb üzletet nyitott a dm
11:19: Nemzetközi vállalati hírek: csökkenő veszteség a Deutsche Postnál

11:02: Nyersanyagok: a tartalékadatokra spekulálnak a kereskedők
11:00: Agresszívan támadja a Microsoftot a Google
10:42: Gyorsítják a beszállítást a világ vezető repterei
10:36: A magas készletek mellett nem tud kitörni az olajár (Saxo Bank)
10:31: Bővülő Platina Program az OTP-nél
10:29: A befektetők fókuszába kerülhet a Rába (Concorde)
10:05: Mai várható: a brit adatokat érdemes figyelni
09:57: Milliárdos bírság néz ki a MÁV-nak
09:51: Szinten maradhat a forint (Commerzbank)
09:23: Piaci körkép: Ázsia vegyesen zárt
09:13: Növevő pályán a hazai ipar
08:56: Az OTP túlvett, a Rábában lehet még tartalék (QUAESTOR)
08:51: Vészesen fogynak az ország tartalékai
08:24: OTP: saját részvény tranzakció
08:16: Eleshetünk tízmilliárdos EU-támogatástól
08:02: Tengerentúlról: New York mozdulatlan maradt
00:32: A válság nem érintette a LEGÓt

2010. március 8. Hétfő
18:13: Áprilistól a PannErgy és a Rába is bekerül a BUX-kosárba
18:08: Egyre színvonalasabb szolgáltatásokat nyújt itthon az Admiral Markets
17:38: Újabb nyilatkozatok a görög helyzetről
17:23: Nem adja alább a forint
17:02: Ijesztő adatok érkeztek Romániából
16:47: Napi összefoglaló: kifújt a végére az OTP lendülete

Tegyük fel a Google-ra


 
 
A TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin kiadója a WebStart Kft. © Minden jog fenntartva
Impresszum  Médiaajánlat  Partnerek  Adatvédelem  

Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer és 1024x768-as képernyőfelbontás javasolt.