Újabb nyilatkozatok a görög helyzetről (2010. március 8. 17 óra 38 perc)
George Papandreou görög miniszterelnök nemrég a G20-aknak azt üzente, hogy igyekezzenek megállítani a piaci spekulációt, mert ha nem teszik, akkor újabb pénzügyi válság alakulhat ki. A CDS ügyletekről, a shortolásról és a fedezetlen shortolásról konkrét szabályozásokat szeretne látni, reméli, hogy a kezdeményezés nem lesz hiábavaló ezen a téren.
Papandreou elmondta, hogy nem kérték arra Európát, hogy egy "makrancos országot kisegítsenek" de a válság dominóeffektust okozhat, amely drágíthatja az új források bevonását. A megszorító intézkedések önmagukban nem támogatják a fenntartható növekedést, ezzel mindenki tisztában van, így hosszabb távon szükséges a Görögország-EU közötti párbeszéd. Európának is fel kell ismernie, hogy a költségvetési reform nem meg egyik napról a másikra, annyit ígérhetnek csak, hogy drasztikus kiigazításokat eszközölnek. Papandreou szerint a monetáris politikákat is koordinálni kellene, hogy a piaci erők ne "dolgozzanak egyedül".
Közben Jürgen Stark ECB-tag azt nyilatkozta, hogy az Európai valutaalap (European Monetary Fund; EMF) létrehozása az EU szabályaiba ütközik. Ha egy ilyen alap létrejönne, akkor lehet, hogy az egyes államháztartások még ennyire sem szigorítanák a fiskális politikájukat, mint most, a fegyelmezés rovására mehetne. Egy ilyen mentsvárként funkcionáló alap
alááshatná az euróba vetett bizalmat.
Angela Merkel német kancellár azt mondta, hogy ő személy szerint támogatja az EMF kezdeményezést elméletben, de számos részletet tisztázni kell. Fontos, hogy ki lenne a finanszírozó és milyen mértékben? Az EU alapító okiratát kell-e módosítani, mert feltehetően igen. Kérdéses az is, hogy kész-e ilyen módosításra az EU? A jelenlegi helyzetben a piac válaszra kényszeríti az EU-t. Nem kizárt, hogy Görögországot kényszerből ki kell segíteni, de egyelőre ez a veszély nem áll fenn, a fizetésképtelenségről most nem beszélhetünk. Abban bízik a német kancellár, hogy a görög-német hozamok közötti spread szűkülni fog, ha a bizalom is nő. A CDS piacon hiányzik a transzparencia.