Névnap: Boglárka 

Hirdetés

Linkek

BÉT forgalom

BÉT forgalom
Forrás: eco.hu

Hirdetés

Válságban is jó évet zárt a Fundamenta (2010. február 18. 14 óra 39 perc)





Újabb mérföldkövek, elismerések és a stabilitás éve volt 2009 a Fundamenta-Lakáskassza életében. A Társaság a globális gazdasági válság ellenére három fontos területen is bizonyított: megtartotta munkatársi állományát, szinten tartotta a lakás-takarék termék értékesítését, és növelte az eredményét.


A kétszázmilliárdosok klubjában a Fundamenta

A tíz éves évforduló, azaz 2007-óta egyre gyakrabban hagy maga mögött újabb és újabb mérföldköveket a Fundamenta-Lakáskassza. Az ezermilliárdos szerződéses összeg átlépése, az egymillió megkötött szerződés vagy az egymilliárdos eredmény csak néhány a fontosabbak közül. Tavaly három jelentős mérföldkövet is maga mögött hagyott a Társaság: először a mérlegfőösszeg, majd a befektetés-állomány, végül decemberre a betétállomány is elérte a lélektani határt jelentő 200 milliárd forintos összeget. Közel tíz év telt el, mire 100 milliárdossá nőtte magát a Társaság, a második százhoz azonban már kevesebb, mint három év elegendő volt.

Mindez korántsem csak a Társaság számára fontos, hiszen a piaci szereplőket szakmai minőségükön túl elsősorban méretük, gazdasági, piaci erejük, s az ezt általában jól illusztráló ranglistákon elfoglalt helyük alapján ítélik meg. A most három területen is átlépett 200 milliárdos határ tekintélyes helyezéseket biztosít: a lakossági betétállományt nézve már az első tíz legnagyobb hitelintézet között szerepel a Fundamenta.

Mérlegfőösszeg alapján a Fundamenta a hazai banki rangsorban már 2008-ban bekerült az első húsz közé, ami egy szakosított hitelintézettől különösen komoly teljesítmény. A 200 milliárd Ft ezt megerősíti, s következő években további előrelépés várható.

Ma már elmondható, hogy a Társaság számos meghatározó paraméter alapján megkerülhetetlen jelentőségű szereplővé nőtte ki magát a hazai lakásfinanszírozási piacon.

Még egy fontos üzenetet hordoz, s ekként jelzésként szolgálhat a piacnak az éppen most átlépett 200 milliárdos mérlegfőösszeg, illetve betét- és befektetési állomány: a válság ellenére minden tekintetben stabil maradt a Társaság, mi több növekedett, s ahogy eddig úgy 2010-ben és utána is következetesen kívánja megvalósítani célkitűzéseit.

Elterjedtség és válságállóság

A hazai piacon mind meghatározóbb szerepet tölt be a lakás-előtakarékossági konstrukció az otthonteremtésben. Ma már a két piaci szereplőnek együttesen jóval egymilliót meghaladó ügyfélszáma 12 százalék körüli penetrációt jelent (lakosságarányos szerződésszám alapján mért piaci lefedettség), amely igazolja: a termék iránt tömeges az igény, s a lakosság fontos eszköznek tekinti a konstrukciót a lakáshoz jutásban, nagyobbra cserélésben és a korszerűsítésben.
A német módszer szerint működő lakástakarékok és termékeik válságállósága kiemelkedő, mind betét-, mind hiteloldalon. A lakosság látja, hogy ebben a konstrukcióban megbízhat, a nehezebb időkben sem jelentkeznek megtakarítási kockázatok, és a hitelfelvevőknek sem jelent kamat-, illetve árfolyamkockázatot.

A Társaság álláspontja szerint éppen ezért a következő négy-öt évben felgyorsul az értékesítés, és jelentősen tovább nő majd a termék lakossági lefedettsége. Ezt vetíti előre, hogy ma már minden fórumon az öngondoskodást ösztönzik szakértők és politikusok egyaránt.

"Célunk, hogy a jelenlegi magyarországi penetráció négy-öt év alatt megduplázódjon, azaz 25 százalék körüli szintre emelkedjen. Ez a Fundamenta esetében azt jelenti, hogy a 650 ezres ügyfélszámot - mely a hitelintézetek rangsorában a lakossági ügyfélszámot tekintve a 4. helyet jelenti - ezen időszak alatt megduplázzuk" - jelentette ki Dr. Gergely Károly, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója.

Értékesítési eredmények

A Fundamenta tavaly - a nehéz gazdaság környezet ellenére - szinten tartotta az értékesítését. Míg 2008-ban 141 ezer lakástakarék szerződést kötött a Társaság, addig 2009-ben 138 ezer darabot. (Ez a tervekben szereplő 130 ezer szerződést kismértékben meghaladja.).

Látható, hogy a válság alapvetően változtatja meg a társadalmi gondolkodást, arra ösztönzi az embereket, hogy előre gondolkodjanak, s a valóban kiszámítható befektetések felé forduljanak, ahol biztonságban tudhatják családjuk megtakarításait.

Cross selling

Az úgynevezett kombi szerződések - azaz, amikor a lakás-takarék terméket egy banki vagy pénzügyi vállalkozás hiteltermékével kapcsol össze a Fundamenta - értékesítése visszaesett, párhuzamban a hazai hitelpiacok átalakulásával.
A Fundamenta 2009-ben 24,6 milliárd forint értékben közvetített lakáshiteleket partnerei számára, azaz kevesebbet, mint 2008-ban, amelynek hátterében a banki hitelkínálat szűkülése és a lakossági hitelfelvételi óvatosság húzódik meg. A Fundamenta Személyi Bankár a piacok zsugorodása ellenére továbbra is tartja meghatározó pozícióját a közvetítők piacán. Egyben a Társaság számára a lakáshitel továbbra is az egyik legfontosabb cross selling termék.

A keresztértékesítés összességében kiemelkedően teljesített 2009-ben az összesen közvetített 39 954 termékkel, szemben a 2008-as 36 749 darabbal.

Saját hitelezés és piaci részesedés

A keresztértékesítésben közvetítetteken túl a Fundamenta tavaly összesen 10,3 milliárd forint értékben kötött saját hitelszerződéseket, beleértve a normál lakástakarék kölcsönöket, valamint az áthidaló és azonnali áthidaló kölcsönöket.

Ez 4,8 százalékos növekedést jelent 2008-hoz képest, ami kirívó a szűkülő magyar bankszektorban.
Továbbra is kiemelkedő eredménynek tekinthető, hogy a partnerbankoknak közvetített és a saját hitelezéssel együtt a bankrendszer teljes lakáshitelezésének 10,64 százaléka kötődik a Fundamentához.

Tovább bővült a banki partneri kör

Az Allianz Bankkal kötött megállapodás után, immáron tíz hitelintézet fiókjaiban érhető el a Fundamenta lakásszámla termék.

Fundamenta Akadémia

A Fundamenta leányvállalatának keretin belül működő Fundamenta Akadémia 2009. május 20-ától akkreditált felnőttképzési tevékenységet végző intézmény lett.

Idén január 20-tól pedig a PSZÁF is regisztrálta a Fundamenta leányvállalatot a biztosításközvetítői hatósági képzést és vizsgáztatást végző szervekről vezetett jegyzékbe mind a független biztosításközvetítői hatósági képzés, mind a vizsgáztatás tekintetében.

Jelentős eredménynövekedés

A társaságk tavaly kiemelkedő eredményszámokat ért el:

A kamatkülönbözet 33,2 százalékkal 8,67 milliárd forintra gyarapodott. A hosszú évek óta feszes költséggazdálkodás révén az általános igazgatási költségek csupán 12,1 százalékkal emelkedtek (4,65 milliárd forintra).

A Társaság adózás előtti eredménye 106,6 százalékkal 2,52 milliárd forintra emelkedett, az adózott eredmény pedig közel kétszeresére, azaz 2 milliárd forintra bővült.

Elmondható: az eredménynövekedés az elmúlt 12 év jól megválasztott üzletpolitikájának bizonyítéka.

Tovább javultak a hatékonysági és a megtérülési mutatók is

A Társaság a profitnövekedéssel együtt tovább javította megtérülési és hatékonysági mutatóit, mind a tőkearányos eredmény, mind a költség-bevétel mutató alapján kiemelkedően teljesített.

A Legjobb Munkahely és kétszeresen Superbrands a Fundamenta

A múlt esztendő nem csak a számok terén hozott sikereket. Első ízben lett iparági első helyezett a Fundamenta a Hewitt Legjobb Munkahely felmérésén.

Ezen túlmenően a Társaság 2009-ben első alkalommal nyerte el a Superbrands, valamint az üzleti márkákat elismerő Business Superbrands díjat.

"Rendkívül örülök a pénzügyi kategóriában elnyert Legjobb Munkahely címnek, valamint a két Superbrands díjnak, és annak a leginkább, hogy képesek voltunk megtartani a válság előtti munkatársi létszámunkat, nem kényszerültünk elbocsátásokra" - nyilatkozta Dr. Gergely Károly.

EU-támogatott képzési program a Fundamentánál

2010. február 1-jén nagyszabású, az Európai Unió által támogatott, munkahely megőrzéssel kombinált képzési és bértámogatási program vette kezdetét a Fundamenta-Lakáskassza Zrt.-nél. A projekt keretében számítástechnikai, bankszakmai, kommunikációs, vezetői, jogi, nyelvi képzések valósulnak meg. A 30 különböző képzésen a cég 159 munkavállalója vesz részt, a vizsgakötelezettség teljesítése után így összesen 472 egyéni képzés valósul meg.

"A képzések közvetlen hatása, hogy az ügyfélkiszolgálás színvonala emelkedni fog, a munkatársak szakmai kompetenciája erősödik, és céltudatosabban szervezik meg munkájukat, a csapaton belül pedig hatékonyabban tudnak majd kommunikálni. Kollégáink személyes kvalitásainak emelkedésével növekszik majd cégünk stabilitása is. E mellett ez a program ugyancsak hozzájárult a munkahelyek megtartásához" - nyilatkozta Dr. Gergely Károly, a Fundamenta elnök-vezérigazgatója.


( Forrás: Munkatársunktól )

HozzászólásNyomtatásra alkalmas változatKüldje el a cikket ismerősének!A Tőzsdefórum mobiltelefonon is olvasható!


OK

Legfrissebb cikkek

2010. július 30. Péntek
19:00: Kiválasztani és megerősíteni
17:04: A várt szerint bővült a kanadai gazdaság májusban
17:03: Nyomda: sok a bizonytalanság, de komoly potenciált ígér az akvizíció
17:00: 215-ös frank és 290-es euró várható
16:56: Napi összefoglaló: a BUX volt a leggyengébb index Európában
16:28: Vártnál kedvezőbb chicagói BMI és fogyasztói bizalmi index
16:20: Elsöprő győzelmet arathat ősszel Tarlós
16:00: Mi számít kkv-nak? - A nagyvállalatok zsebelhetik be az uniós forrásokat
15:50: OTP: sikeres kötvényjegyzések
15:41: Kereskedési jogot szerzett az FHB
15:24: USA Piacnyitás: az eladói oldalt erősitheti a GDP-adat

15:10: Jelentősen lassult az amerikai gazdasági növekedés (Equilor)
15:05: Elmaradt a várttól az amerikai növekedés
14:50: Rossz idők járnak az ingatlanközvetítőkre
14:30: Már több mint 500 millióan vagyunk az EU-ban
14:05: Bevásárolt az Állami Nyomda Romániában
14:00: Áldatlan állapotok Görögországban
13:40: Évtizedes visszaesés a lakáspiacon
13:25: A chipek és a tévék növelték a Samsung profitját
13:20: Nagyot esett az EDF profitja
13:15: Az IMF is stresszelt
13:10: Túlszárnyalta a várakozásokat a Michelin profitja
13:05: Appeninn: átalakult a WBO Ingatlanhasznosító Kft.
12:15: Bizonytalan az arany jövője
12:14: Félidőben: eséssel zárul a hét a BÉT-en
12:03: Akár 215 forintig is erősödhet a svájci frank (Buda-Cash)
11:39: Stagnált a munkanélküliség, várt szerint bővült az infláció az eurozóná
11:15: Szűk sávban mozoghat a forint (Commerzbank)
11:11: Szép számokat várhatunk a két hazai gyógyszercégtől (Raiffeisen)
10:59: Zuhannak a lakésépítések
10:50: Májusban is jelentős aktívumot mutat a külkereskedelmi mérleg
10:38: A MinDig TV kínálatában a NeoFM
10:22: Nemzetközi vállalati hírek: visszaesett az Erste Bank profitja
10:20: Mai várható: a GDP-adatra figyel Amerika
09:59: A MOL hozhatja a legjobb üzemi eredményt a hazai cégek közül
09:51: Életszínvonalban nem tudunk közelebb kerülni az EU-s átlaghoz
09:27: Piaci körkép: Ázsia hat nap után esett újra
09:18: Remek negyedévet zárt a UPS
08:55: Az OTP visszagyengülhet, a Richterben lehet erő (QUAESTOR)
08:49: Nagyratörő tervekkel készül a választásra az LMP
08:27: Románia: tüntetésekkel fenyeget az agrár ágazat

08:02: Tengerentúlról: túl erősnek bizonyultak az ellenállások

2010. július 29. Csütörtök
18:49: Csökkent a közbeszerzések értéke
18:07: Konzum: beolvadt az Ekogres
17:50: Tovább szaporodnak a bedőlt hitelek
17:34: Jó aukciós eredményre javult a forint
16:51: RFV: határidős tranzakció
16:49: Az AMD lepipálta az NVIDIA-t
16:41: Napi összefoglaló: minden blue chip pluszban zárt
16:35: Genesis: jöhet a Calypso nyilvános vételi ajánlata
16:11: Rába: a vártnál jobb negyedév (Concorde)
15:57: Közös vállalatot alapít a Henkel és a BASF Coatings
15:50: Magyar gyümölcsökre specializálódik a Tesco
15:32: USA Piacnyitás: felfelé nyit Amerika
15:09: Ingyenes olajleválasztó méretező szoftver a Leiertől
14:56: Lefújták a Red Bull Air Race-t
14:46: Felemás heti munkanélküliségi adatok Amerikából
14:16: A GrECo együttműködik a világ 6. legnagyobb biztosítási brókerével
13:55: Minden tizedik hitel problémás lehet Magyarországon
13:24: Újabb őssejtbankot vásárolt a Riverside
13:12: Krakkó alacsonypadlós villamosokat rendelt a Bombardiertől
13:07: A rövid kötvényeket igényli a piac
13:01: Phylaxia: az igazgatótanács döntése
13:00: Kedvező aukciós eredmények
12:09: Félidőben: zöldben a BUX, kicsik az élen
12:03: Kétéves csúcson az eurozóna gazdasági bizalmi indexe
12:01: Tíz éve a Formula 1-ben az Invitel
11:59: Nemzetközi vállalati hírek: visszaesett a Banco Santander profitja
11:47: Pozitív meglepetést okozott a Rába (Concorde)
11:33: OKSZ: a jog szerint kapják bérüket a pénztárosok
11:25: Nyersanyagok: magára talált az arany

11:18: Bővült a HTC menedzsmentje
11:15: A Hell hosszú távra tervezi a Forma-1-es részvételt
10:56: A mai aukción is múlik a forint sorsa (Commerzbank)
10:53: Mai várható: munkanélküliségi adatok jönnek Amerikából
10:38: Fontos lehet a megállapodás az IMF-fel
10:10: Piaci körkép: Ázsia kedvét szegte a Bézs Könyv
10:03: Feltörőben az ásványvízpiac! Kelendőek lehetnek a gyártók részvényei
09:30: Fundamenta: egyre többen élnek a lakáskassza előnyeivel
09:26: Utasbiztosítás: 20-szor jobb, de csak 2-szer olyan drága
09:20: RFV: bennfentes tranzakciók
09:03: A 100 legnagyobb magyar vállalat: a gazdasági válság felforgatta a rangs
09:00: Tovább emelkedtek az ipari árak
08:58: Kitörésre várva (QUAESTOR)
08:48: TakarékBank: 40 milliós adomány az árvízkárosultaknak
08:32: 131 milliós szerződések, közbeszerzés nélkül
08:04: Tengerentúlról: megtört a lendület a Wall Streeten

2010. július 28. Szerda
19:00: Mi várható a héten a devizapiacon?
18:16: TvNetWork: kiszállt az igazgatósági tag
18:13: TvNetWork: saját részvény tranzakció

Tegyük fel a Google-ra

Profession.hu állások


További állások Profession.hu

Naptár

havi költségvetési mérleg grafikon
aktuális: -91.9mrd (2009.), min: -237,2mrd (2008.), max: 45,7mrd (2008.)


 
 
A TőzsdeFórum Online gazdasági Magazin kiadója a WebStart Kft. © Minden jog fenntartva
Impresszum  Médiaajánlat  Partnerek  Adatvédelem  

Az oldal megtekintéséhez Internet Explorer és 1024x768-as képernyőfelbontás javasolt.