Várttól elmaradó inflációs adatok az eurozónából (2010. március 2. 11 óra 32 perc)
Az eurozónában a fogyasztói árak a vártnál kisebb mértékben, 0,9%-kal növekedtek februárban a tavalyi év ugyanezen hónapjához képest, januárban 1%-os volt az emelkedés. A euters felmérésében elemzők 1%-os növekedési értéket vártak. Az ECB legfeljebb 2%-ban határozta meg az infláció elfogadható szintjét, ettől most távolodott a mutató.
Ettől függetlenül az Eurostat a termelői árak elmozdulásáról is jelentett, az árindex januárban a közös valutát használó 16 országban 0,7%-kal növekedett az előző hónaphoz képest, éves szinten 1%-os visszaesést mértek. A Reuters felmérésében elemzők 0,6%-os havi szintű emelkedést és 1,1%-os éves csökkenést jeleztek előre. A havi szintű adat növekedése elsősorban az energiahordozók áremelkedésének tudható be, az érték decemberhez képest 2%-kal mozdult felfelé. Éves szinten ugyanakkor inkább negatív irányba hatottak az energiaárak, 1,7%-os csökkenéssel.
Az adatok nem befolyásolják az ECB csütörtöki kamatdöntését, változatlan kamatszintre lehet számítani még jópár hónapon keresztül a mérsékelt inflációs nyomás mellett. A kamatdöntés utáni sajtótájékoztatón Trichet elnök szavait érdemes figyelni, az ECB stábja új gazdasági prognózist is közzétesz majd.
Az adatközlésre az EURUSD kurzus 1,3485-ről 1,35-ös szint fölé nézett átmenetileg, majd az adatközlés előtti szintre tért vissza.