A franciák ragaszkodnak az Aventishez (2004. március 26. 11 óra 6 perc)
Egyre kisebb az esély arra, hogy a Novartis az Aventis megmentőjévé váljon. A svájci konszern ugyanis kikötötte, hogy csak a francia kormány semleges álláspontja esetén tesz felvásárlási ajánlatot a strasbourgi cégre. Ez pedig egyelőre igencsak valószínűtlennek tűnik.
A Die Welt értesülései szerint az Aventis felügyelő bizottsága április 2-án soronkívüli ülést tart, melynek fő célja a Novartisszal kapcsolatos álláspontok megvitatása. Megfelelő számú támogató szavazat esetén az is elképzelhető, hogy a testület felkéri a svájci konszernt, hogy tegyen felvásárlási ajánlatot a vállalatra. Az FB tagjainak álláspontja azonban korántsem egységes, a francia munkavállalói képviseletek például inkább a Sanofit látnák szívesebben vevőként.
Könnyen lehet azonban, hogy az Aventis felügyelő bizottságának esetleges felkérése is hiába lesz. A francia kormány ugyanis egyelőre nem deklarálta semleges álláspontját, sőt Jean-Pierre Raffarin miniszterelnök nemrég úgy nyilatkozott, hogy nemzeti érdek, hogy rendelkezésre álljanak eszközök, amikkel felvehetik a harcot a bioterrorizmus ellen. A Le Figaro egyenesen úgy fogalmazott, hogy a párizsi kormány minden módon azon lesz, hogy megakadályozza a Novartis és az Aventis egyesülését.